színház
Az előadást angol és magyar felirattal láthatja a közönség – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
A színház honlapján található ismertető szerint a produkció Danis Tanovic Senkiföldje (No Man’s Land) című 2001-es filmjének színpadi adaptációja. Mint írják, a Danis Tanovic forgatókönyvéből készült darab a fekete komédia elemeit felhasználva szatirikus éllel mutatja be a háború borzalmait, a szenzációt és a nézettséget megszállottan hajszoló médiát, egy terrorizmus és fegyveres konfliktusok által megtépázott világban. A történet az 1990-es évek jugoszláv konfliktusai idején játszódik. Tanovic drámája a háború gyökerét a kulturális identitás agresszív érvényesítésében látja, amely területi, politikai és gazdasági ambíciókkal is összefonódik. A történet érdekessége többek között az, hogy a két szembenálló fél, a bosnyákok és a boszniai szerbek kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Ez a jelenség rávilágít arra, hogy az úgynevezett kibékíthetetlen ellentétek valójában felszínesek, ám ennek ellenére a konfliktus tovább dúl, miközben valójában egyik fél sem érti, miért is kezdődött a háború, mégis részei maradnak az erőszak körforgásának.
Danis Tanovic műve új nézőpontból mutat be egy már ismerős témát, feltárva a destrukció félelmetes, pusztító, megállíthatatlan erejét – fogalmaznak az ismertetőben. Mint kiemelik, Aleksandar Morfov rendezéseit Bulgária, Oroszország, Izrael, Lettország, Románia, Macedónia és más országok rangos színházaiban mutatták be, munkásságát számos díjjal ismerték el, a darabot több fesztiválon is előadták. Az ismertetőben Zagorka Pop-Antoska Andovska dramaturgot idézik, aki elmondta: a Senkiföldje a balkáni népek abszurditását és azokat a körülöttük levő irracionális dinamikákat mutatja be, amelyek békében és háborúban egyaránt formálják kapcsolataikat.
A nagyszínpadon látható előadás után közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket. További információ a vendégjátékról a itt érhető el.
Fotó: a Nemzeti Színház honlapja


