Kertet sokféleképpen veszíthetünk el. Eladjuk. Nem műveljük, sok munka van vele, időnk meg kevés. A kert mégis lehet zöld. Sportfű nő benne, szálas, még nem egyenletes, de idővel biztosan az lesz. Gyepes kert, és nem veteményes. Kert van. De mégsincs. Fűtenger hullámzik, mozog. A régi kert halott.

Katarzyna Majak gyümölcscserjéket rak össze, látni a gyökérzetet, elhalnak, megfosztva a földtől. Közük van a kerthez, de a kertnek már nincs közük hozzájuk. Az ég felé törnek a kis gyümölcsfák, lehetnének boszorkány seprűk is, de a fehér, sárga majd vörös szalagok mást mutatnak, az ártatlanságot és annak elvesztését. A misztériumot, hogy Déméter istennő él, és virágba borítja a földet, ha akarjuk, ha nem. Az égi kapcsolat lehetővé teszi, hogy higgyünk a teremtésben, a paradicsomban, és rajtuk keresztül istenben.

Majak egy kanapén ülve néz a szemünkbe, maga alá húzott lábakkal, egyik kezében almát tart, almák hevernek mellette is. Hol van Páris és hol van Heléna? Háború előtti csend? Egy nő kínálja portékáját, éppen lehet ő is a termék, amit elad, vagy magunkat adjuk el? Nyitott arccal fordul felénk, mintha ismernénk a játékszabályokat. Bevallom, én nem ismerem.

A képet egy fehér szőttes foglalja keretbe. Nem gyászolunk semmit, felajánljuk az almánkat, annak, aki elfogadja. Páris visszakaphatja az almáját. Nem vész el Trója, de mi lesz a szerelemmel? De mi lesz a fallal körülvett kerttel? Emlékszünk a mesére, amelyben az aranyhajú királyfi elnyeri a királylány kezét. Ha nincs kert, akkor megszűnik a mese. Marad a kertemlékezet. Majak installációja és színes fotója. Lehet, hogy most értem meg igazán Csehov Cseresznyéskertjét?

Katarzyna Majak Kertemlékezet című kiállítása a Lengyel Intézethez tartozó Platán Galériában (1065 Budapest, Andrássy út 32.) tekinthető meg május 18-ig.