Az egyik, hogy bár Fajgerné is munkáiban saját traumáit, vívódásait dolgozza fel, mint a testkultuszos korunkban a túlsúlyossággal járó megbélyegzést, az anyasághoz vezető küzdelmeket, a láthatatlan női munka fókuszba állítását, a házasságon belüli egyenjogúság megvalósításának nehézségeit, a hagyományos női szerepek és a művészi karrier összeegyeztetésének buktatóit, vagy legutóbbi munkáin a férje hirtelen tragikus halálát követő gyászfeldolgozást. Ezek a helyzetek, állapotok azonban sok nő, sőt férfi számára is átélhető mindennapi feszültségek, problémák, és Fajgerné nemcsak őszintén beszél, szembesít, de többnyire jó adag iróniával, humorral, játékossággal ábrázolja az élete mindennapos küzdelmeit. A másik eltérés, hogy Fajgerné egyszerre inspirálódik műveiben az európai művészettörténet kánonjából és a keleti kultúrák szimbólumaiból. Sőt mostani festményein ezek az idézetek egyszerre jelennek meg direkt alakban és látensen, finoman rejtőzködő formákban.

A gyászfeldolgozás látszatra nem számít tabusított témának. Viszont, ha belegondolunk, mai örök fiatalságot eszményként elénk állító korunkban mennyire próbáljuk kikerülni, eltagadni akár az öregedést, akár az elmúlást: a halál az, ami mindig mással történik meg. Akkor bizony a gyász nyílt felvállalása, közszemlére tétele megint csak tabudöntögető művészi aktus. Bár Fajgernét ezekben a munkáiban nem a provokáció, hanem a fájdalom megélésének gesztusa vezeti.  Őszintén átélt, húsbavágóan személyes, önfeltárulkozó alkotásokat látunk.

Már a nyári szentendrei kiállításának is a gyászfeldolgozás volt a témája. Az újranyitott Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum Angyal szállt el… című kiállításán Fajgerné a fiatalon megözvegyült Anna Margit gyászán keresztül reflektált saját helyzetére. De ez a reakció itt még egyszerre jelent meg közösségi és személyes élményként. A Soha már, soha című az Anna Margit Özvegy című képe alapján készült videómunkájában különböző korú, nemű emberek vallottak házastársaik elvesztéséről. Míg A jó asszony a háznak koronája című önarcképe már személyes érintettségről árulkodott, melyről élénk színei ellenére is szinte sütött a fájdalom és a szomorúság. De itt még példaképéhez, Frida Kahlóhoz hasonlóan művein ő is erőteljes, vibráló színek (vérvörös és a védjeggyé lett Yves Klein kék) használatával ellenpontozta a drámai élethelyzetet.

A mostani Deák Erika Galériában látható tárlaton azonban csak két festmény, a Broken Heart (Összetört szív) és a Főnix folytatja tovább ezt a vonulatot, inkább az újrakezdés, mint lezárás érzetét sejtetve. Erre utal a képek térbeli elrendezése, hogy ez a két mű a tárlat záróképe, valamint az is, hogy mind a két festmény kontextusba hozható a főnix motívummal. A Broken Heart című képen a nőalak feje körüli glória a Aberdeeni Bestiárium főnixfészkét idézi meg. A fegyverzetétől megfosztott hindu istennőt, a pusztítást és teremtést egyszerre hordozó Durgát ábrázoló festmény viszont címével utal a görög mitológia hamvaiból örökké feltámadó madarára, a főnixre. Ez a nagyméretű önportré azért is külön figyelmet érdemel, mert Fajgerné itt tőle szokatlan módon szakít a háttér aprólékos, kidolgozásával. Mintha az indulat, düh, fájdalom vezetné a széles, gyorsan felrakott energikus ecsetvonásokat. Az erőteljes gesztusokkal megfestett kék háttér láttán az az érzésünk támadhat, mintha a nőalak a számtalan keze segítségével kavarná fel a levegőeget, hogy újjászületve merüljön fel a gyász fájdalmából.

Az új sorozat képeinek többsége azonban új színvilágot és motívumhálót hoz be az életműbe, radikálisan elkülönülve a gyászfeldolgozás nyáron látott munkáitól. Már a sorozatcím, a Merülés is jelzi, a fájdalomba való beletemetkezés áll a középpontban. Míg a korábbi, Szentendrén látható munkákat a gyász tagadása, illetve a fájdalom kiordítása, kihangosítása jellemzett, itt inkább már a kétségbeesés, a gyász intim megélésének lehetünk tanúi, három érzelmi stáción: sírás, emlékezés, düh - végigvezetve a látogatót. A kiállítás e három érzelmi alappillére pedig a három önarcképben manifesztálódik a legkomplexebben: Önarckép, Özvegy Önarckép és Főnix. Ezek a művek, mivel az artisztikum nem vonja el róluk a fókuszt, a látvány szépsége nem fedi el a téma tragikumát vagy zavarba ejtően feltárulkozóak (Önarckép, Főnix), vagy éppen az egyszerűségével vált ki mély drámai hatást, mint az Özvegy Önarckép esetében. Ez utóbbi szikár önportré Lorca vagy Németh László műveinek tradíciókba zárt asszonyalakjaival rokon.       

A Merülés sorozat fő motívuma a víz, ami az élet nélkülözhetetlen alkotóeleme, egyszerre a születés és a halál, sőt az újjászületés szimbóluma. A kórházi csempe steril hideg világoszöldje (Téli vadászat, Önarckép) éppúgy a víz metaforája, mint a könnyek tengere (Álom, Amit a Víz Adott Nekem3., Zokogás, Merülés) amelybe belemerül a gyászoló művész. Az utóbbi képeken megjelenített tükröződő vízfelület festői szépségű ábrázolásában pedig nem nehéz ráismerni Monet kései vízililiomos alkotásainak hatására.

A Téli vadászat már címében is konkrét utalás id. Pieter Bruegel évszakképére, a Vadászok a hóbanra. A háttérben megjelentett kettévágott festmény pedig egyszerre szimbolizálja az élet két oldalát: az elmúlás fájdalmát és az élet örömét, ami dualitásában is egységet alkot, egymástól elválaszthatatlanul. Míg a képi elrendezés, a kórházi proszektúrán fekvő lepedőbe csavart holttest a nagypénteki liturgiában szerepet kapó szent sír templomi ikonográfiáját idézi fel. Az Amit a Víz Adott Nekem 3. hasonlóan kettős jelentésű. A háttérül megfestett Guernica az esztelen pusztításnak, az élet romba dőlésének jelképe, amelynek jelentése itt a háborús iszonyatból magánemberi szenvedéstörténetté fordul át. Míg a könnytengerben lebegő rövidülésben ábrázolt testrészlet, amely a Zokogás című képnek is fő eleme, Mantegna Halott Krisztus siratása című festményének virtuóz perspektívamegoldására utal vissza. Az Álom című alkotáson a könnyek tengerén Tiziano Vénuszának pózában lebegő művészt szárnyas kerubként öleli körbe elhunyt férje. Ez a figura már a szentendrei kiállításon is helyet kapott Fajgerné szimbólumrendszerében, amelyhez az előképet Anna Margit babafigurái, szárnyas angyalkái szolgáltatták. 

Fajgerné Dudás Andrea legújabb művei egyszerre felkavaróak és megtisztítóak miáltal őszinte szembenézésre késztetik a festmények szemlélőit, mert a halál nem az, ami mindig mással történik meg.