film
2009. 10. 23.
Bilincs, vér és mosoly
Jacques Audiard: A próféta
Jacques Audiard prófétájának érkezését már jó előre megelőzte a híre, ugyanis Cannes-i nagydíjas darabról van szó, és mint ilyenre, illik felkapni a fejünket. Bár A próféta nem fogja új mederbe terelni sem az egyetemes, sem a francia filmművészetet, mindenképp érdemes odafigyelni rá.
Az alvilágot bemutató filmek dicső történetében sokan sokféleképpen próbálták felfesteni a vászonra, milyen is az utca sötétebb oldala. Az egyik legemlékezetesebb próbálkozás A gyűlölet című film volt, amely láttán azonnal megjegyeztük Mathieu Kassovitz rendező nevét. Pedig a direktor nem csinált semmi különöset, csak elmesélte a félelmetes, rideg valóságot, és nem hagyta, hogy dramaturgiai vagy műfaji elemek bármit is lefaragjanak alkotása keménységéből. A próféta nagyjából ugyanezt teszi, csak nem az utca természetrajzát mutatja be, hanem a börtönét.
Az in medias res kezdés során a 19 éves Malik El Djebanát látjuk, amint bevonul a fogházba. Pár elcsattant pofon és egy váratlan cipőlopás után hősünk kénytelen beismerni, hogy ebben a kíméletlen dzsungelben nem sokáig húzhatja védelem nélkül. Az egyik banda hatalmas tekintélynek örvendő főnöke, a beszédes nevű César (Niels Arestrup) felajánlja, hogy szárnyai alá veszi a srácot, cserébe viszont meg kell ölnie valakit. A börtönben farkastörvények uralkodnak, ha nem teszi meg, őt teszik el láb alól, így lelkiekben és praktikusan is felkészül a gyilkosságra. Az eset után bekerül a legbelsőbb körökbe, folyamatosan feljebb lép az izolált alvilág ranglétráján, végül már olyan megbízásokat kap, melyek végrehajtásához több ízben is kiengedik az „erődből”. Az eleinte írástudatlan Malik saját erőből kialakítja privát birodalmát, és felül kerekedik egykori „mentorán”.
A börtön örökké visszatérő téma a filmművészetben, hiszen ez a legjobb szimbólum a szabadságtól való megfosztottságra, ami pedig a mozi-ősidők óta mozgatja a mozgóképes alkotók fantáziáját. Ugyanakkor minden rendező másképp mutatja be a külvilágtól elszigetelő falakat, és az életet, ami ezek mögött zajlik. Van, aki költőien (A remény rabjai), van, aki ironikusan (Nagymenők), van, aki játékos komolysággal (Bilincs és mosoly) nyúlt a témához, megint másoknál a börtön előítéleteket átformáló erő (Amerikai história X) vagy épp naturalisztikus pokol (Midnight Express). Jacques Audiard az utóbbi kategóriába tartozik, filmje, amellett, hogy egy klasszikus negatív karriertörténetet mutat be, végig megtartja realista álláspontját. Ezért persze meg is kapta a magáét, hiszen A próféta arab bűnözőkről szól, ami természetesen nem vet jó fényt a franciaországi kisebbségre, sőt az egész társadalmat megbélyegzi. Ezen felül nem sűrűn érheti kritika a film háza táját, hiszen emlékezetes alkotásról van szó, amely ,ha 20 perccel rövidebb lenne, talán még jobban működne.
Ahogy Brian De Palma a Sebhelyesarcúban, úgy Audiard is beiktat rögtön filmje elején egy rendkívül sokkoló jelenetet. Az első „véres meló” elvégzésének naturalisztikus képsorai menten felkészítik a nézőt arra, hogy itt bizony kemény dolgok fognak történni. Bár ilyen erőszakos passzussal már nem találkozhatunk a folytatásban, A próféta azért végig megőriz valamit kíméletlen realizmusából. Ebben a mikroközösségben teljesen máshogy működnek a törvények, itt a szemet szemért, fogat fogért, hasisért pedig életet-elv uralkodik. A két és fél órás játékidő alatt alig látunk őröket, a legtöbb börtönfilmmel ellentétben itt nem ők tartják rettegésben a rabokat, hanem a belső bandák. Remek jelenet, melyben a helyi maffia főnökét láthatjuk, amint leordítja az egyik magas beosztású rendőr fejét, ezzel jelezve, hogy ebben a rémálomban a smasszerek csak mellékszereplők.
Tahar Rahim remek választás volt a főhős szerepére, szuggesztíven alakítja a fifikás rabot, aki intelligenciáját és bátorságát kihasználva felülkerekedik az őt körülvevő vad környezeten, és annak mocskos mivoltát kihasználva mocskos királlyá válik. A gengszterfilmekből ismert utat járja be, ahogy senkiből valaki lesz, de két dologban azért mégis máshogy alakul a sorsa: nem ő akar beilleszkedni a rendszerbe, hanem belekényszerítik ebbe a szerepbe, és ő végül nem bukik el szükségszerűen. A filmben Malik többször is kimozdul a falak közül, hogy elvégezze a főnök, majd a saját piszkos melóit, így nincs klausztrofób érzésünk, sőt, láthatunk néhány emlékezetes „kinti” jelenetet is (például a levegőbe repülő őz lassított felvételeit). Külön öröm, hogy a direktornak sikerült némi humort is belecsempészni a koránt sem vidám hangvételű műbe, amiért természetesen jó pont jár, a záró képsorok után pedig egy darabig még kaján mosoly ül az arcunkon. Szép munka.
A próféta / Un prophete
Színes feliratos francia-olasz dráma 155 perc, 2009.
Rendező: Jacques Audiard
Forgatókönyvíró: Jacques Audiard, Thomas Bidegain, Abdel Raouf Dafri
Operatőr: Stéphane Fontaine
Szereplők:Tahar Rahim (Malik El Djebena), Niels Arestrup (César Luciani), Adel Bencherif (Ryad)
Bemutató: 2009. november 12.
Forgalmazza: Szuez Film Kft.
Az in medias res kezdés során a 19 éves Malik El Djebanát látjuk, amint bevonul a fogházba. Pár elcsattant pofon és egy váratlan cipőlopás után hősünk kénytelen beismerni, hogy ebben a kíméletlen dzsungelben nem sokáig húzhatja védelem nélkül. Az egyik banda hatalmas tekintélynek örvendő főnöke, a beszédes nevű César (Niels Arestrup) felajánlja, hogy szárnyai alá veszi a srácot, cserébe viszont meg kell ölnie valakit. A börtönben farkastörvények uralkodnak, ha nem teszi meg, őt teszik el láb alól, így lelkiekben és praktikusan is felkészül a gyilkosságra. Az eset után bekerül a legbelsőbb körökbe, folyamatosan feljebb lép az izolált alvilág ranglétráján, végül már olyan megbízásokat kap, melyek végrehajtásához több ízben is kiengedik az „erődből”. Az eleinte írástudatlan Malik saját erőből kialakítja privát birodalmát, és felül kerekedik egykori „mentorán”.
A börtön örökké visszatérő téma a filmművészetben, hiszen ez a legjobb szimbólum a szabadságtól való megfosztottságra, ami pedig a mozi-ősidők óta mozgatja a mozgóképes alkotók fantáziáját. Ugyanakkor minden rendező másképp mutatja be a külvilágtól elszigetelő falakat, és az életet, ami ezek mögött zajlik. Van, aki költőien (A remény rabjai), van, aki ironikusan (Nagymenők), van, aki játékos komolysággal (Bilincs és mosoly) nyúlt a témához, megint másoknál a börtön előítéleteket átformáló erő (Amerikai história X) vagy épp naturalisztikus pokol (Midnight Express). Jacques Audiard az utóbbi kategóriába tartozik, filmje, amellett, hogy egy klasszikus negatív karriertörténetet mutat be, végig megtartja realista álláspontját. Ezért persze meg is kapta a magáét, hiszen A próféta arab bűnözőkről szól, ami természetesen nem vet jó fényt a franciaországi kisebbségre, sőt az egész társadalmat megbélyegzi. Ezen felül nem sűrűn érheti kritika a film háza táját, hiszen emlékezetes alkotásról van szó, amely ,ha 20 perccel rövidebb lenne, talán még jobban működne.
Ahogy Brian De Palma a Sebhelyesarcúban, úgy Audiard is beiktat rögtön filmje elején egy rendkívül sokkoló jelenetet. Az első „véres meló” elvégzésének naturalisztikus képsorai menten felkészítik a nézőt arra, hogy itt bizony kemény dolgok fognak történni. Bár ilyen erőszakos passzussal már nem találkozhatunk a folytatásban, A próféta azért végig megőriz valamit kíméletlen realizmusából. Ebben a mikroközösségben teljesen máshogy működnek a törvények, itt a szemet szemért, fogat fogért, hasisért pedig életet-elv uralkodik. A két és fél órás játékidő alatt alig látunk őröket, a legtöbb börtönfilmmel ellentétben itt nem ők tartják rettegésben a rabokat, hanem a belső bandák. Remek jelenet, melyben a helyi maffia főnökét láthatjuk, amint leordítja az egyik magas beosztású rendőr fejét, ezzel jelezve, hogy ebben a rémálomban a smasszerek csak mellékszereplők.
Tahar Rahim remek választás volt a főhős szerepére, szuggesztíven alakítja a fifikás rabot, aki intelligenciáját és bátorságát kihasználva felülkerekedik az őt körülvevő vad környezeten, és annak mocskos mivoltát kihasználva mocskos királlyá válik. A gengszterfilmekből ismert utat járja be, ahogy senkiből valaki lesz, de két dologban azért mégis máshogy alakul a sorsa: nem ő akar beilleszkedni a rendszerbe, hanem belekényszerítik ebbe a szerepbe, és ő végül nem bukik el szükségszerűen. A filmben Malik többször is kimozdul a falak közül, hogy elvégezze a főnök, majd a saját piszkos melóit, így nincs klausztrofób érzésünk, sőt, láthatunk néhány emlékezetes „kinti” jelenetet is (például a levegőbe repülő őz lassított felvételeit). Külön öröm, hogy a direktornak sikerült némi humort is belecsempészni a koránt sem vidám hangvételű műbe, amiért természetesen jó pont jár, a záró képsorok után pedig egy darabig még kaján mosoly ül az arcunkon. Szép munka.
A próféta / Un prophete
Színes feliratos francia-olasz dráma 155 perc, 2009.
Rendező: Jacques Audiard
Forgatókönyvíró: Jacques Audiard, Thomas Bidegain, Abdel Raouf Dafri
Operatőr: Stéphane Fontaine
Szereplők:Tahar Rahim (Malik El Djebena), Niels Arestrup (César Luciani), Adel Bencherif (Ryad)
Bemutató: 2009. november 12.
Forgalmazza: Szuez Film Kft.
Szerzők
-- Hlavaty Tamás --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
zene
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről