bezár
 

színház

2018. 04. 10.
Rémségek kicsiny szállója
A Familie Flöz vendégjátéka a Budapesti Tavaszi Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Horrorparódia négy színészre és tizenkét maszkra. Valahogy így lehetne meghatározni, mire számíthat a néző, ha jegyet vált a Familie Flöz előadására. A berlini székhelyű társulat jó húsz éve járja a világot. Nyelvi akadályaik nincsenek, hiszen előadásaik mozgásra, testgesztusokra épülnek (a Hotel Paradisóban sem hangzik el egyetlen szó sem, leszámítva egy-két dalszöveget.) Különleges ismertetőjelük pedig a maszkos játék.

Nem is akármilyen maszkok ezek. Mintha a sajátjuknál egy mérettel nagyobb fejet húztak volna a színészekre, ami lehetővé teszi, hogy a kifejező, groteszk módon eltúlzott arcvonásokat távolabbról is látni lehessen. Ráadásul valami puha anyagból készültek, lehet kicsit mozgatni az arcvonásokat, vagyis az álarcoknak van némi mimikája. Legalábbis a nézőtérről úgy látszik, hogy van. Ha mégsem, akkor megtörtént az a csoda, ami a nem mozgatható bábarcoknál néha megtörténik, hogy a néző látni véli, hogy a báb (jelen esetben a maszk) életre kel.

Szkéné színház

Az érzékcsalódáshoz a díszlet is hozzájárul, mert az meg egy számmal kisebbnek látszik az életnagyságúnál, már azelőtt is, hogy az első színész megjelenik a színpadon. Egy olyan szálloda fogadóterének tűnik, ahová nem törpék és nem manók, de apróbb termetű emberek járnak. Pedig a színészek, ahogy ez a tapsrendnél kiderül, maszk nélkül átlagos vagy az átlagnál magasabb testalkatúak.

Hotel Paradiso

Ebben az átméretezett világban lassacskán bontakozik ki a szállóhoz így vagy úgy, tulajdonosként vagy személyzetként kapcsolódó emberek viszonyrendszere. Tényleg lassacskán. Adnak időt a recepciós szundikálására, arra, hogy az özvegy és két, egymással az örökségért háborúzó gyermeke szavak nélkül bemutatkozzon nekünk. Olyan tempóban és alapossággal, ahogy a görnyedt, bottal járó nénike feltornázza magát egy székre, hogy tollseprűvel megtisztogathassa férje arcképét, már-már (új)cirkuszi elemekkel egészítve ki az előadás mozgásvilágát. Ez a szöveg nélküli színház persze igényli is, hogy mozgással, zenével, látvánnyal „beszéljenek” benne. Egy idő után aztán a nézőnek teljesen természetessé válik a színészek némasága, és ráérez a saját szabadságára, hogy képzeletével szabadon értelmezheti a látványt. (Zárójelben: annak ellenére, hogy a mozgásszínház gyorsvonati sebességgel terjed a magyar színpadokon is, annak humoros változatára alig találunk példát. Ilyen ritkaság volt az Elhanyagolt férfiszépségek Andrássy Máté és Újvári Milán előadásában. A Hotel Paradisóra jellemző abszurd humor nálunk továbbra is szinte kizárólag szövegszínházban jelenik meg.)

A békés, „mindössze” családi-munkahelyi morgolódásokkal vegyített szállodai mindennapok lépésről lépésre csúsznak át egy vicces horrortörténetbe, amelyben a főszakács kezdetben csak a fél disznót, később a folyton ugató kutyát, aztán szépen sorban szinte az összes szereplőt kezelésbe veszi a visító csontfűrésszel. „Mint egy Shakespeare-tragédiában, a végén csak egy maradhat” – hallottam kifelé menet az egyik nézőtől, és ebben az esetben ez az egy a kleptomániás szobalány.  Közben potyognak a csillagok a szálloda homlokzatáról, száll a konfetti, újabb és újabb szereplők tűnnek fel és tűnnek el, az előadás kezdetben komótos tempója felgyorsul.

A figurák olyanok, mint a maszkok. Ahogy az utóbbiakat is uralja egy-egy jellegzetes testrész (hatalmas orr, elrajzolt száj, különös szemállás), a szereplők is néhány mondattal jellemezhető, karakteres, nem cizellált alakok. A hotel tulajdonosa kemény, a gyerekeit felnőtt korukban is kordában tartó, energikus öregasszony, a fia kicsit pipogya anyámasszony katonája stb. Hogy a tizenkét szerep mögött mindössze négy színész van, az  csak a tapsrendnél derül ki, hiszen a maszkok lehetőséget adnak a folyamatos szerepcserékre. Akkor látjuk meg azt is, hogy az öregasszonyt férfi, Daniel Matheus játszotta.    

Nem mondom, hogy a másfél órányi játékidő ugyanazzal az intenzitással működik, és azt sem, hogy az elejétől a végéig tart a jókedv a nézőtéren. De a Hotel Paradiso különleges atmoszférájú előadás, sok-sok jó részlettel, pillanattal. Dacára a társulat német voltának, az angol humorhoz áll közelebb, óhatatlanul eszünkbe juttatja például a Waczak Szállót. De minden abszurditása és fekete humora mellett nem hiányzik belőle a finomabb szál, a költészet sem, karakterei pedig a különleges maszkokkal nyomot hagynak a néző vizuális emlékezetében.   

 

Familie Flöz: Hotel Paradiso

Írták: Sebastian Kautz, Anna Kistel, Thomas Rascher, Frederik Rohn, Hajo Schüler, Michael Vogel, Nicholas Witte

Játsszák: Sebastian Kautz, Daniel Matheus, Marina Rodriguez Llorente, Nicolas Witte

Maszkok: Thomas Rascer, Hajo Schüler

Díszlet: Michael Ottopal

Jelmez: Eliseu R. Weide

Hang: Dirk Schröder

Fény: Reinhard Hubert

Animáció: Silke Meyer

 

Rendező: Michael Vogel

 

Budapesti Tavaszi Fesztivál,

Művészetek Palotája,

2018. április 3.

 

Fotók: © Kotschy Gábor - Budapesti Tavaszi Fesztivál

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Turbuly Lilla --


További írások a rovatból

színház

Jurányi - Betekinteni egy beláthatatlant Jurányi - Betekinteni egy beláthatatlant
Egy független színházi alkotóbázis hétköznapjai
színház

Ön most Budapestet hallgatja Ön most Budapestet hallgatja
A Jurányi Ház Színház a város kísérleti előadás-sorozatáról
színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, harmadik nap A Desiré Fesztiválról – Szabadka, harmadik nap
Desiré Central Station 2021 – The History and You
színház

Intellektuális játékfutam Intellektuális játékfutam
Thomas Mann Tonio Krögere a Fészekben

Más művészeti ágakról

film

Óda a merengő ifjúsághoz Óda a merengő ifjúsághoz
Joachim Trier: A világ legrosszabb embere
8. Budapest International Documentary Festival
gyerek

Lépesméz, zseléprint és papírszív Lépesméz, zseléprint és papírszív
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla Medvemese című első kötetéről
Magyar költők amerikai antológiájának bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés