bezár
 

film

2019. 06. 06.
Brian De Palma-thriller Trónok harca színészekkel
Brian De Palma: Dominó
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Brian De Palma neve sajnos már régóta nem jelent egyet a minőségi filmekkel, az egykoron nagy rendező a kilencvenes évek óta gyengélkedik. Legújabb thrillerje, a Trónok harca-sztárokkal készült Dominó sem több tisztes iparosmunkánál, bár annak meglepően szórakoztató.

Ötven évvel ezelőtt Hollywood hasonló válságban volt, mint ma. A különbség annyi, hogy a 2010-es évek végén az Álomgyár csupán esztétikai értelemben él át krízist, ám az egy kaptafára készülő szuperhősfilmek minden korábbinál nagyobb bevételt termelnek a stúdióknak, főként a monopóliumot építő Disney-nek. 1969-ben azonban Hollywood művészi és pénzügyi értelemben egyaránt a csőd szélén állt, a teljes összeomlástól pedig sok más, egyedi hangvételű alkotó felbukkanása mellett az úgynevezett „mozi-fenegyerekek” mentették meg. Közéjük tartoztak azok a filmőrült, a filmes képzésekről frissen kiszabadult fiatalok, akik nagy mennyiségben fogyasztották a klasszikus hollywoodi műfaji filmeket és a korabeli európai művészfilmeket. Martin Scorsese, Paul Schrader, John Milius, George Lucas, Steven Spielberg, Francis Ford Coppola és Brian De Palma újították meg az amerikai filmet a hetvenes években, ezzel pedig megalapoztak annak a blockbusteráradatnak, ami a nyolcvanas évek óta tart. A legkreatívabb rendezők közé tartozott Brian De Palma, aki Scorsese-hez, Schraderhez és Spielberghez hasonlóan máig aktívan tevékenykedik. Legújabb filmje, a Dominó egy régi vágású politikai thriller.

De Palma társaihoz hasonlóan igen izgalmas életutat tudhat maga mögött kiváltképp azért, mert művészi értelemben is nagy távolságot tett meg. A rendező a hatvanas évek végén még Jean-Luc Godard és a francia új hullám bűvöletében alkotott (ennek eredménye Szia Anyu! című, egyik első nagyjátékfilmje is), a hetvenes években pedig Alfred Hitchcock felé fordult. Sőt, Brian De Palma Hitchcock hatása révén találta meg saját hangját is, mivel „mestere” filmjeinek (jellemzően a Hátsó ablak, a Szédülés és a Psycho) motívumait variálta, és közben hozzátette saját ötleteit a „hozott anyaghoz” (például az osztott képernyős megoldásokat). A Nővérek, a Megszállottság, a Stephen King regényéből adaptált Carrie, a Gyilkossághoz öltözve, a Michelangelo Antonioni Nagyítását is tovább gondoló Halál a hídon vagy az Alibi test tisztelgések Hitchcock művészete előtt, ugyanakkor önmagukban is izgalmas, bár közel sem tökéletes Brian De Palma-thrillerek. Mindez érvényes a többek között dán pénzből (a Koppenhágai Filmalap támogatásából) készült Dominóra is, amelyet De Palma korábbi műveihez hasonlóan Alfred Hitchcock szellemében készített el.

Brian De Palma: Dominó

A Dominó úgy indul, mint egy tipikus zsaruhaver film (Beverly Hills-i zsaru, Halálos fegyver): a dán rendőrnyomozók, Christian és Lars nemcsak régóta társak, de régi jó barátok is, akik a bajban összetartanak, békés óráikban pedig poénokkal szívatják egymást. Azonban De Palma thrillere hamar éjsötét tónusra vált, mert a párost egy nagy leszámolás helyszínére vezénylik, ahol a tettes (Ezra) halálosan megsebzi Larsot. Mint később kiderül, az ügyben az amerikai CIA is benne van, amelynek helyi megbízottja, Joe a nemzetközi terrorizmus ellen folytatott harc miatt akarja elkapni az arab származású Ezrát. Így Christian és újdonsült társa, Lars titkos szeretője, Alex nemcsak egy egyszerű gyilkossal, hanem két veszélyes csoporttal, az amerikai hírszerzéssel és az Iszlám Állammal is szembe kerülnek.

A Dominót a külföldi sajtó képviselői nem kímélték, az első kritikák meglehetősen negatív hangvételűek voltak. Pedig De Palma thrillere egyáltalán nem rossz film, viszont a végeredményen érződik, hogy a gyártástörténete kaotikus volt. A rendező állítása szerint a pénzosztó szerv alig akarta kifizetni a színészeket, és a stáb a forgatás során anyagi gondokkal küzdött, így Brian De Palma „először és utoljára” forgatott Dániában. A legelső, egy háztetőn lebonyolított nagyobb üldözés és a spanyol bikaviadalon játszódó végső nagy leszámolás is olyanok, mintha az alkotóknak meg kellett volna torpanniuk. De Palma hiába készíti elő megfelelően a terepet, ahogy azt klasszikusaiban is tette, hiába fokozza a feszültséget, a potenciálisan izgalmas szekvenciák hirtelen ellaposodnak. A Dominó akciójeleneteit ahhoz az élményhez lehetne hasonlítani, mint amikor az autópályán száguldva rádöbbenünk, hogy már jön is a lehajtó, lassítanunk kell, pedig mi még nyomnánk a gázt.

Brian De Palma: Dominó

Arra persze nem lehet panasz, ahogyan Brian De Palma rendezi az akciójeleneteket, elvégre arról az alkotóról van szó, aki az 1996-os Mission: Impossible-t is dirigálta. Az említett háztetős-menekülős jelenetben Alfred Hitchcock Szédülésének felütése köszön vissza, és De Palma – Hitchcockhoz hasonlóan – pattanásig feszíti az idegeinket itt és a bikaviadalos fináléban is vágással, párhuzamos szerkesztéssel és osztott képernyős megoldásokkal. Tényleg kár, hogy a remekül beindított akciójelenetek nincsenek megfelelő módon továbbfejtve és lezárva.

Az említett Szédülés egyébként több szempontból is referencia a Dominóban. Egyfelől Brian De Palma előszeretettel használja Hitchcock művének álomszerű színvilágát és világítástechnikáját, így például az esti vagy sötétben játszódó jelenetekben a sötétkék és a világosabb színek kontrasztját. Másfelől a történet főhőse, Christian is a Szédülés tériszonnyal küzdő Scottie-ját idézi. Jóllehet, sajnos De Palma hőse sokkal kevésbé összetett és érdekes karakter, mint Hitchcocké. A rendező valójában csak a film első harmadában játszik el a rendőrnyomozó hős toposzával, a cselekményben előre haladva a férfi egyre inkább klasszikus protagonistává érik.

Brian De Palma: Dominó

Christian a Dominó elején még otthon hagyja pisztolyát, ami számos bonyodalmat indít el. Alfred Hitchcock rendszeresen élt ilyen eszközökkel, illetve a nézőt és a szereplőket is megőrjítő logikai láncolatokkal: mivel a férfi otthon hagyta pisztolyát, a társáét kellett kölcsön kérnie, ezért, amikor az magára marad a gyanúsítottal, nem tudja megvédeni magát, így gyakorlatilag Christian miatt ölik meg Larsot. Ez a bonyodalom lehetne egy remek pszichológiai thriller-dráma alapja is, ám Brian De Palma sajnos nem játssza ki az ebben rejlő lehetőségeket. Christian eleinte valóban nagyon szomorú és bosszúszomjas, azonban később ezen felülkerekedik, az Alexszel folytatott partnerkapcsolata, illetve a CIA és a terroristák párharca eltereli a figyelmet a bosszútörténetről. Emiatt a végső leszámolásnak drámai szempontból sincs ereje, eddigre már szinte mindegy, hogy ki ölte meg Larsot.

Pedig a Christiant alakító, amúgy dán származású, a Trónok harcából ismerős Nikolaj Coster-Waldau nem rossz színész, a sorozat Jaime Lannistereként megmutatta, hogy milyen jól meg tud formálni egy ellentmondásos karaktert, aki jellemfejlődése szempontjából is igen kalandos utat jár be. Coster-Waldau azonban láthatóan nem találta a helyét a filmben, nem tudta élettel megtölteni a karaktert. Ami nem az ő hibája: Christian figurája sekélyes.

Érdekes módon a Dominóban a Trónok harca másik sztárja, a Melisandre-t alakító holland színésznő, Carice van Houten is feltűnik Alex szerepében. Van Houten is remek munkát végzett a sorozatban, és neki is rendkívül ellentmondásos karaktert kellett eljátszania, aki eleinte akár gonosz boszorkánynak is tűnhetett, azonban később kiderült róla, hogy mik az igazi motivációi, illetve hogy neki is van emberi, érző oldala. Sajnálatos módon a Dominóban a holland színésznő sem tudta megmutatni a Trónok harcában megcsillogtatott tehetségét. Azért Alex sokkal inkább drámai karakter, mint Christian, hiszen tragédiája az, hogy Larstól már gyermeket várt, a férfi készült, hogy elhagyja feleségét, közös boldogságuk mégsem nem teljesedhetett be a főhős bakija (a fegyver elhagyása) miatt. Ám Brian De Palma ezzel sem tud igazán mit kezdeni: van egy tipikus kifakadós jelenet, amelyben a könnyeivel küszködő Alex elmondja Christiannak a nagy titkot, és ezután a thrillerszál teljes mértékben átveszi a főszerepet. Mindennek tetejébe az a bizonyos kémia sem működik a két karakter között. Értékelendő, hogy De Palma nem is akarta összeboronálni Christiant és Alexet, elkerülte ezt a klisét, viszont azon kívül, hogy mindketten kötődtek Larshoz, semmilyen más mélyebb lelki vagy baráti kapcsolat nem alakul ki a társak között. Mindenesetre érdekes volt együtt látni Nikolaj Coster-Waldaut és Carice van Houtent, mivel a Trónok harca nyolc évada alatt egyetlen közös jelenetben sem szerepelt Jaime és Melisandre.

Brian De Palma: Dominó

A Dominóban még a politikai vonulat lehetett volna érdekesebb, de Brian De Palma ezen a téren sablonos megoldásokkal élt. A Guy Pearce karaktere által vezetett CIA természetesen ugyanolyan gátlástalan és aljas szervezet, mint az Iszlám Állam terroristái. Aminek lehet egy politikus-kritikus olvasata, hiszen tudjuk, hogy a CIA a hidegháború és a terrorizmus ellen folytatott harc során is nemcsak emberek életét tette tönkre, de egész országok (Nicaragua, Irán, Afganisztán) sorsát pecsételte meg. Ha terrorakciókat nem is hajtott végre, de véres katonai puccsokat támogatott például Latin-Amerikában. A Dominóban is feltűnik a kínvallatás és a „merényletekkel a terrorizmus ellen” motívuma, de ennél mélyebben Brian De Palma nem megy bele a politikába.

Így De Palma thrillere akciófilmnek bátortalan, politikai thrillernek és drámának sekélyes. Hitchcocki technikái és a rendezőre jellemző formai megoldások miatt egyszer mindenképpen nézhető, izgalmas alkotás. Ám, ahogy Brian De Palma többi, a remek Carlito útja után készült filmje, úgy ez a friss mű is hiába kellemes darab, könnyen felejthető. Garantáltan nem fogjuk annyiszor újranézni, mint a Carrie-t, az Alibi testet, az Aki legyőzte Al Caponét vagy A sebhelyesarcút.

Dominó (Domino) – színes, magyarul beszélő, dán-francia-amerikai thriller, 89 perc, 2018. Rendezte: Brian De Palma. Forgatókönyv: Petter Skavian. Producer: Michel Schønnemann, Els Vandevorst. Zene: Pino Donaggio. Operatőr: José Luis Alcaine. Szereplők: Nikolaj Coster-Waldau (Christian), Carice van Houten (Alex), Søren Malling (Lars Hansen), Thomas W. Gabrielsson (Wold), Guy Pearce (Joe Martin), Eriq Ebouaney (Ezra), Paprika Steen (Hanne Toft). Bemutató: 2019. május 30. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

A cikkben szereplő képek a Vertigo Média Kft. weboldaláról származnak.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Jonathan Levine: Csekély esély
Beszélgetés Lichter Péter kísérletifilm-rendezővel a hosszú távú karrierépítésről és a sikerparadoxonról
David Wark Griffith: Letört bimbók

Más művészeti ágakról

Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
Esterházy az Ódry Színpadon
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Kozmikus animációkkal a nemzetközi porondon Kozmikus animációkkal a nemzetközi porondon
Interjú Bucsi Réka animációs rendezővel a közönség szeretetéről, Amerikáról és a női nézőpontról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés