bezár
 

zene

2021. 03. 20.
A jazz őshazájából
Our New Orleans: A Benefit Album for the Gulf Coast
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A nemrég újra megjelent Our New Orleans annak a 2005-ben rögzített anyagnak a 2021-es remasterelt verziója, amit röviddel azután vettek fel, hogy a rosszul tervezett védőgát miatt elárasztotta New Orleanst a Katrina hurrikán. Az itt élő zenészek elhatározták, hogy tartanak egy segélykoncertet, bízván abban, hogy a zene segítségével – ami egyébként nagyban meghatározza a város arculatát – tehetnek valamit New Orleansért. A felvételből származó bevételeket a Habitat For Humanity a hurrikán áldozatainak ajánlotta.

A remaster számos újdonságot tartalmaz a korábbi verzióhoz képest. Hallhatjuk többek közt Allen Toussaint; Dr. John; a Dirty Dozen Brass Band; a Preservation Hall Jazz Band, Irma Thomas, a Wild Magnolias, Buckwheat Zydeco, Randy Newman és mások előadásait. Az albumról egyébként számos felvétel megtalálható az HBO díjnyertes sorozatában, a Tremé-ben, ami ugyanezt a tragikus témát dolgozza fel.

Először is leszögezném: a lemez (vinyl) úgy szól, mint az álom. Meghallgattam három különböző hangrendszeren, és sajnos sehol nem okozott csalódást. Egyszerűen csodás; végletekig kiegyenlített, ugyanakkor nagyon dinamikus. Hogy a borító és a booklet mennyire jó, és milyen szinten összhangban van a hangzó anyaggal, arról szintén csak olcsó szuperlatívuszukban tudnék szólni; maradjunk annyiban, hogy ritkaságszámba megy, de ehhez hozzátartozik az LP formátum egyik előnye; a borítók egészen egyszerűen jobban néznek ki ebben a méretben. 

Másodszor, mielőtt belemerülnék a lemezzel kapcsolatos gondolataimba, hozzátenném, a matéria is nagyon tetszett, de nem tudom levetkőzni a Tremé – amit imádok – implikációit. A Tremé talán a legjobb jazz zenészekkel foglalkozó sorozat a palettán (planétán) – ahogyan megjelenik benne a klasszikus régi-új vitája, miközben mindenki magának vallja a Congo Square örökségét, az párját ritkítja, és ezt ilyen finoman egyik jazzel foglalkozó játékfilm-sorozat sem tudta ábrázolni.
1
A lemezt hallgatva felmerülhet bennünk a kérdés; lehet egyáltalán rossz egy tradicionális zene? Fordítsuk meg a kérdést. Amellett, hogy egy adott hagyományos zene kevésbé tetszik, mint egy másik, ítélhetünk-e úgy (merünk-e úgy ítélni), hogy a népzenét egészében szeretjük és mindenestül befogadjuk? Vágjuk rá; természetesen nem! (Nehogy a világzene nagyon gyenge hajtásaira gondoljunk, hanem az immanens, önmaga jogán is létező, népzenéből táplálkozó anyagokra, amelyek határeldöntései azért valamennyire intuitívak.) Tehát nem állíthatjuk, hogy minden népzene tetszik, de azon zenék, amelyeket népzenének ítélünk, és netalán élő forrással rendelkeznek, mégis olyan szűrőn mentek át az idők során, és olyan tartalmakkal gazdagodtak, amelyek tetszési indexünk fölött-alatt helyezkednek el; úgymond kikerülik bevett csatornáit, és valamilyen belső minőségről árulkodnak. Ehhez hozzájárul a népzene történelem alatti-felettisége, amely a közösség zenei gondolkodásának a mozgástere. Végeredményként a jó az jó tautológiáját kapjuk, picit finomabban; az összes darab hihetetlen erős kulturális kirakós fragmentuma, amelynek részeit kár lenne szétszedni. Minden bizonnyal létezik "jobb" és "rosszabb" tradicionális zene pl. a zenei logika szabályai szerint, de ezeket a rétegeket nem ilyen szabályok működtetik, így marad a nem-racionális "jó mert jó" ítélet. Tehát amellett, hogy egyes népzenék közelebb állnak hozzánk, az általunk egyezményesen népzenének nevezhető zenékről nem nagyon születhet olyan állítás, miszerint az rossz lenne – legalábbis e sorok írója szerint. Más erőtér veszi körül. Ahogy az Our New Orleanst is.
2
A lemez kifejezetten tetszett. Ez egy nyilvánvalóan nagyon eklektikus anyag, sokféle műfajjal, ott motoszkál azonban mindegyik darabban az élő tradíció és a New Orleans-i legendárium, miszerint tőlük ered a jazz. Egyes darabok nagyon közel állnak hozzám, mások kevésbé, és mégis arra jutottam, hogy a számomra távolabb eső esztétikumokba is könnyedén tudok kapaszkodni az Our New Orleans esetében, lévén programzenéről van szó, és a különböző darabok brutális egységben képviselik különbözőségük ellenére New Orleans zenei világát. Van benne funk, blues, jazz, pop stb., és de facto ez maga New Orleans, ahogy az a Tremében is elhangzik. Mindvégig a város jellegzetes kulináris hagyományai állnak a zene sokrétüségével párhuzamban – változó állandóságukkal –, az ésszerűtlen politikával szembeállítva. Mindegy tehát, melyik darabot hallgatjuk, átjön belőlük az a szellemiség, amelyet összefoglalva mégis New Orleans-i jazznek nevezhetünk.

Figyeljék majd meg külön ezeket a darabokat: Brother John is Gone, Tipitina and Me, Crescent City Serenade, ám, lévén ez egy Various Artists-lemez, egyben ajánlatos az egészet meghallgatni!

Our New Orleans, Nonesuch Records, 2021

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ajtai Péter --


További írások a rovatból

Nagy Ákos zeneszerzővel Lineaments I. című lemeze kapcsán beszélgettünk

Más művészeti ágakról

színház

Shakespeare, amikor magyar és abszurd Shakespeare, amikor magyar és abszurd
Hamlear a Gyulai Várszínházban
irodalom

Termőtestek Termőtestek
Sepsi László regényrészlete a Prae spekulatív fikció témájú számából
színház

Kinek szól a taps? Kinek szól a taps?
III. Richárd Gyulán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés