bezár
 

art&design

2021. 06. 26.
A jövőbe tekinteni, a jelenben élni, a múltban keresni
Interjú Fridvalszki Márkkal a külföldi felsőoktatásban szerzett tapasztalatairól, a művészethez és alkotásaihoz való hozzáállásának megváltozásáról a bécsi, lipcsei és berlini közeg hatására
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Az egyetemi tanulmányai kezdetétől fogva aktívan kiállító alkotót több díjra jelölték már, köztük az Esterházy Art Awardra és a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjra is. 2021-ben több nemzetközi kiállításon fog szerepelni, Budapesten legközelebb az ISBN könyv+galériában lesz látható egyéni kiállítása.

PRAE.HU: Ha egyetlen pontba kellene sűrítened az élményt, ami miatt művészeti pályára léptél, mi lenne az? Egy fiktív, holisztikus esemény vagy pedig egy konkrét, meghatározott történés vitt el ebbe az irányba?

Nehéz egyetlen élménybe sűríteni, inkább történések halmazáról beszélhetünk. 24 éves koromig, amíg felvételt nem nyertem a képgrafika szakra, nem volt világos, hogy a jövőben képzőművészettel fogok foglalkozni, addig ugyanis alkalmazott grafikai pályára készültem.

Kisgyerekként rajzoltam, festettem, jól elszórakoztattam magam különböző kreatív tevékenységekkel. Később, tizenhat éves koromban felerősödött a vizuális kifejezés kényszere, ekkor kezdtem el graffitizni. Ezt aztán pár év múlva magam mögött is hagytam, mivel az illegalitás nem tett jót lelkileg, az adrenalin fröccs – amit sok fiatal vonzónak talál – engem kifejezetten taszított. Ezt felváltotta az autodidakta rajzolás, majd a rajziskolák és egyetemi előkészítők. Gyermekkori konkrét példák művészettel és kultúrával kapcsolatban a Nemzeti Múzeum őslényterme, a vár épületei és szobrai, Zdeněk Burian Élet az ember előtt című albuma vagy később, 1993-ban az Usborne kiadó könyve, a Kalauz a modern művészethez.

Fridvalszki Márk

Future Perfect, ICA-D, kiállítási enteriőr, 2020-21, Fotó: Biró Dávid

PRAE.HU: Tapasztalataid szerint hol sikerült a művészethez kapcsolódó legfontosabb tapasztalatokat megszerezned? Tekintettél vagy tekintesz jelenleg valakire mentorként?

2004-ben Bécsben, az Universität für angewandte Kunst Wien (Bécsi Iparművészeti Egyetemen) kezdtem el tanulmányaimat, majd egy váltás után 2011-ben a Bécsi Képzőművészeti Akadémián diplomáztam, mindkét iskolában képgrafika szakot látogattam. 2014-ben vettek fel a lipcsei Akadémiára, ahol posztgraduális, úgynevezett „Meisterschüler” hallgató voltam intermédia szakon. A felsőoktatás előtt több évig látogattam kurzusokat a Corvin Rajziskolában, itt szereztem meg a praktikus alapokat, rajzolni, festeni, a gondolataimat vizuálisan megfogalmazni; ez egy csodálatos időszak volt, tele kihívással és naivitással. Az itt felszedett tudás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyetemi évek alatt dinamikusan fejlődhettem. Ekkor a készség tökéletesítése mellett a fókusz a kifejezésen, a gondolatok mediális megfogalmazásán volt és van a mai napig is.

Nem tudok konkrét személyt mondani, aki tökéletesen képviseli a mentor szerepét. Ellenben több kollégám, barátom, ismerősöm megtestesít olyan magatartásokat, hozzáállásokat, amiket inspirálónak és elismerésre méltónak találok, így adok a véleményükre.

PRAE.HU: Fontosnak tartod a művészeti képzés hazai és külföldi intézményes rendszerét?

Elfogadtam a rendszer működését, persze bosszantott a több év sikertelen próbálkozás a magyar intézményekbe és az eltúlzott, akadémikus szemléletű felvételi elvárások. Később Bécsben nagyon meglepődtem, milyen rugalmas az egyetemi bürokrácia, az átjárás a szakok és professzorok között, a problémamegoldásra fókuszáló kommunikáció, az érzés, hogy az intézmény és dolgozói a diákok érdekeit szolgálják és nem ellenük dolgoznak.

Számomra nagy segítséget jelentett a felsőoktatásban való részvétel, természetesen enélkül is lehet az ember sikeres művész, ellenben megkönnyíti az előrehaladást. Viszont, amit mindig is zavarónak találtam, azok az „őskövület” professzorok, akik pozíciójukat akár évtizedeken keresztül szorítják magukhoz, kvázi összenőnek az irodai székükkel. Felelőtlen és ártalmas hozzáállásnak találom, én tíz évben limitálnám a pozíciókat, ami őket is megvédené a szellemi eltespedéstől. 

Fridvalszki Márk

Born In Life's Fire, olaj, vászon, 60x80 cm, 2020, Fotó: Brückner János

PRAE.HU: A bécsi tanulmányaid végeztével 2011 óta már Berlinben élsz és alkotsz. Mennyire befolyásolja az alkotási folyamatokat az alapvetően németajkú közeg?

Azt gondolom, alapvetően az befolyásolja, hogy nem Magyarországon élek, hanem attól nyugatra. Az osztrák osztálytársaimon egyből érződött a művészeti munkához való eltérő hozzáállás: készségben gyenge alapok, fejben nagy szabadság. Ennek egyaránt megvannak a pozitív és negatív oldalai, ugyanakkor ennyi év távlatából azt gondolom, inkább pozitív az előjel. A korszerűtlen kelet-közép-európai akadémista szellem túlerőltetése csak a serkenő kreativitás és lendület legyalulásához vezet.

Lipcsében politikusabb volt a közeg, moralizáló, kritikus, diszkurzív. Berlinben a globális „anything goes” elvet látom érvényesülni, persze itt is jelen vannak a helyi specifikumok. Az utóbbi hetekben segítek egy barátomnak, aki egy berlini székhelyű, független jazz és crossover kiadó alapításán dolgozik (Oshu Records)[1]. Sokat gondolkodom azon konceptuálisan és stratégiailag, hogyan érdemes pályára állítani és kommunikálni egy ilyen projektet. A világ minden részéről ide tömörülő művészek, kreatívok, zenészek milyen közös nevező segítségével kapcsolódnak egymáshoz. Egy ausztrál vagy egy dél-amerikai zenésznek nincs megélt tapasztalata a közép-európaisággal, a német romantikával, vagy az NDK hagyatékával. Mégis azt kell mondanom, hogy a kiadóval a jövőben együtt dolgozó művészek olyan produktumokat hoznak létre, ahol hangzásban Berlin teljesen kiérezhető lesz.

PRAE.HU: Milyen kérdések foglalkoztattak leginkább a munkásságod kezdetén? Milyen impulzusok hatására változott meg a későbbiekben az érdeklődési köröd?

A bécsi egyetemi évek alatt és az azt követő időben sok érzelmi energiát fordítottam olyan témák és érdeklődések irányába, amelyek a kortárs lét reménytelenségéről, katasztrófizmusról, bizonytalanságból fakadó félelemről vagy paranoiáról, monokromitásról, entrópiáról, valamiféle „techno-végről” szóltak. Munkáimmal kevesbé a nyomasztás volt a cél, ellenben ennek a „végállapot” élménynek az érzéki materialitása, geometriája, archeológiája, technológiai formái érdekeltek. Ezt a „korszakot” az egyik sorozat címe nyomán talán a Hagere Geometrie, magyarul szikár geometria fogalmával lehetne leginkább megragadni. Ekkoriban alapítottuk Miklósvölgyi Zsolttal és Nemes Z. Márióval a Technologie und das Unheimliche (T+U)[2] nevű kollektívát, és személyükben a fent említett témák utáni lelkesedésben komoly harcostársakra, illetve barátokra találtam.

A 2018-as év elején – már magam sem tudom, mi volt a fő mozgató – az érdeklődési vektor iránya megváltozott: nem akartam a negatívumokra, a globális lejtmenetre koncentrálni, sem személyesen, sem a munkáim szintjén. Nem azért, mert a világ hirtelen jobb hellyé vált volna, talán éppen ellenkezőleg. Ellenben a konstans „beomláson” való lamentálás egzisztenciálisan fárasztott, untatott, terhelt és inspirációként is megfakult. Az utóbbi három évben arra összpontosítok, ami „előre” és a pozitív előjel irányába mutat, ugyan nem sok sikerrel, de keresem a jelenben az optimizmusra okot adható momentumokat. Ezért is fordulok sűrűn a múlt felé, mivel ott fedezek fel olyan inspiráló eseteket, amelyek valódi motivációt jelentenek, amelyekből tanulok, és megismerésük által a múlt-jelen-jövő egyre világosabbá válik.

Fridvalszki Márk

You Feel Me?, gouache, mechanikus ceruza, régi papír, 21x29,7 cm, 2020

PRAE.HU: Hogyan fogalmaznád meg, milyen művészeti ágazatba illeszthetők be leginkább az alkotásaid?

Munkáimban – aktuális tematikától függően – széles palettán használok különböző médiumokat. Arra törekszem, hogy a kiállításokon komplex, átfogó élményt sikerüljön megfogalmaznom, erre a tágabb értelemben vett kollázs és az installáció kézenfekvő műfajok. Egységekre lebontva ez grafikákat, a grafikai szemlélethez közel álló festményeket, nyomdatechnikai eljárások révén készült munkákat (pl. tapéta, poszter, kiadvány, matrica, stb.), tárgyakat jelent. A képen belüli teret nem plasztikusan, „festőien” fogalmazom meg, hanem a síkok, formák, színmezők, tipográfiák együttállásából születik meg az ábrázolás mélysége.

PRAE.HU: Ezesetben tekinthetők hely- és időspecifikusnak  az alkotásaid? Másik földrészen, másik időben ugyanazt a hatást érnék el a munkáid az ottani nézőkben, mint a jelen Európájában?

Engem általában a történelmi fordulópontok, kezdőpontok foglalkoztatnak, az eredeti, az ős mozgató, a motivációnak, reakciónak az autentikus formája. Az érdeklődésem tekintetében tehát egy univerzális és ontológiai perspektíva foglalkoztat, ezek hatásai és vonatkozásai a jelenre és jövőre nézve. A legtöbb esetben ezeket a történéseket sem időben, sem térben, tehát személyesen nem éltem meg. Az ebből adódó hiányokat úgy próbálom áthidalni, hogy olvasok, kutatok – a célom az, hogy érzelmileg és lelkileg közel kerüljek az adott esethez, korszakhoz, ami befolyással bírt a történelem alakulására. Kulturális és művészeti termékek segítségével próbálom megérteni és átélni a zeitgeistot. Ugyanakkor letagadhatatlan az a közép-kelet-európai szűrő, amin keresztül a világot szemlélem, és ami vizuálisan és konceptuálisan is tetten érhető a munkáimon.

PRAE.HU: Megfelelő figyelmet kap az a művészeti szegmens, amihez a munkáid is kapcsolódnak?

Pontosítva az előbb leírtakat, a legutóbbi munkáimban a „jövő eltűnése” és annak miértjei foglalkoztatnak. Az a kollektívan és tágan értelmezett jövő-koncepció, ami tart valahová, lehetőség szerint és metaforikus értelemben „előre és felfelé”. Olyan jövőképzetre van szükség, ami átüti a cinizmusban és lemondásban fogant, a kreatív, „avantgarde” energiákat jelenleg blokkoló szürke felhőzetet. Fel kell ébreszteni azt a szunnyadó képességünket, ami által világossá válik, hogy a jelenlegi rendszer nem a rendszerek legjobbika, sőt meghaladása elkerülhetetlen és sorsdöntő kérdés.

Úgy látom, az identitás, a klímaválság és a post-truth vezérfonalai mellett ez a téma is egyre erősebben jelen van a kulturális térben, ebben az évben a meghívásaim között két kiállítás is foglalkozik a kollektív jövőképek hiányának problémájával.

Fridvalszki Márk

Rhythm of My Life, szitanyomat, 170 g/nm papír, ed. 15 + 2 AP, 21x29,7 cm, 2021

PRAE.HU: Mit gondolsz a siker és a művészet kapcsolatáról?

Számos komponens játszik szerepet a siker és művészet tekintetében. Én már azt is sikernek könyvelem el, hogy a pályán vagyok és megengedhetem magamnak a szakmával együtt járó életvitelt. Hogy az időm nagy részében a világ és folyamatainak megértésén gondolkodhatok, majd ezeknek a megfigyeléseknek egy kondenzált formáját visszapárologtathatom.

Ha a művész a megélhetését az autonóm tevékenységből képes finanszírozni, az szerintem siker. Ennek megvannak természetesen a szintjei. Szerintem fontos, hogy az elefántcsonttorony ne nőjön olyan magasra, hogy teljesen megszűnjön a kapcsolat a valósággal.

PRAE.HU: Tegyük fel, hogy a többszörös külföldi megjelenést definiáljuk sikerként. Te hogyan jutottál el eddig?

Külföldön tanultam és azóta is külföldön élek. Részt vettem kiállításokon, rezidenciákon és persze a szerencsének is szerepe van. Utóbbi szerintem jelentős faktor, ugyanakkor ha a művész aktív, akarja, tesz érte, akkor ezt is lehet forszírozni. És természetesen a pályázatok, folyamatosan karbantartott online portfolió, szociális média, megnyitók látogatása, ismerkedés, kitartó és folyamatos érdeklődés. Egy művész, legalábbis én, soha nem teszi le a „munkát”, minden pillanatot a szakma szemüvegén keresztül él meg.

PRAE.HU: Erről a szakmai szemüvegről kérdeznélek még. Vannak olyan művészek, kortársaid, akik szerinted fontosak lehetnek a magyar közönség számára és – elsősorban a pályakezdő művészeknek – érdemes figyelemmel kísérni munkásságukat?

Nem szeretnék neveket sorolni és kiemelni, szerintem számos izgalmas művész és műalkotás létezik. Ugyanakkor azt gondolom, a munka manapság inkább az, hogyan tudja az ember kiszűrni az interneten beömlő cinikus, felszínes és sekélyes munkák tömegét. A szociális médiában a feltartott hüvelykujjak mennyisége és a galériás lobbi hatásai nagyon félrevezetők lehetnek.

PRAE.HU: A pandémia miatt keményebb éveket tudhatunk magunk mögött. Te hogy élted meg ezt a helyzetet? Van valami aktuális projekted (akár ezzel kapcsolatban)? Mik a terveid 2021-re?

Covid-műveket nem készítettem, kivétel az a két kártyanaptár, amelyek szőrmentén érintik a járványhelyzetet. Év elejéig elég jól bírtam, ekkor volt egy kisebb krízis, de nem szeretnék panaszkodni, mert végig egészséges voltam és a saját dolgaimmal foglalkozhattam. Persze dühítők voltak az egymást követő levelek a lemondott kiállításokról, de el kellett fogadni, mást nem nagyon tehettem.

Az idei év eddig izgalmasnak tűnik, több kiállítási lehetőséget kaptam, persze, ne kiabáljuk el, kiderül hogyan alakul a jövő az újabban görög betűkkel jelölt mutánsok tekintetében. Részt veszek a 34. ljubljanai grafikai biennálén, csoportos kiállításokon a szlovákiai Liptovský Mikulášban és csehországi Blanskoban, a 12. gdański Narracje fesztiválon, Miklósvölgyi Zsolttal a klagenfurti Lakeside galériában, illetve Budapesten legközelebb az ISBN könyv+galériában lesz látható egyéni kiállításom.

 

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Fridvalszki Márk tapasztalta, akinek nagy segítséget jelentett a felsőoktatásban való részvétel, természetesen enélkül is lehet az ember sikeres művész, ellenben megkönnyíti az előrehaladást. Amit mindig is zavarónak talált, azok az „őskövület” professzorok, akik pozíciójukat akár évtizedeken keresztül szorítják magukhoz.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Király Péter --

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen végeztem tervezőgrafika, majd képzőművész tanár szakon. Jelenleg szakmai középiskolában oktatok.


További írások a rovatból

art&design

Elköteleződve az arcok felé Elköteleződve az arcok felé
„… félig kép, félig fátyol …” – Gedő Ilka (1921–1985) grafikáiról és a Magyar Nemzeti Galéria legutóbbi kiállításáról
art&design

Néptelen közterek bámulják a szobrokat Néptelen közterek bámulják a szobrokat
Kolozsi Bea Közterek-sorozat című kiállításának megnyitóbeszéde
art&design

Fekete-lyukba szervezett turistaút Fekete-lyukba szervezett turistaút
A DOOM című kiállítás a Horizont Galériában
art&design

Mágikus önbeállítás Mágikus önbeállítás
Galántai: 80. Riport a kapcsolati hálóról, A jövő emlékei című kiállításról és az Artpoolról az intézet kurátorával, László Zsuzsával

Más művészeti ágakról

A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Baracskai Zlatko válaszol
irodalom

Szabad-e írás közben sírni? Szabad-e írás közben sírni?
Az idei Margón mutatták be Kalapos Éva Veronika Ezek voltak az apák című regényét (Athenaeum Kiadó, 2021)
gyerek

Áspis, kerekes Áspis, kerekes
Ölbeli játékok, gyerekirodalom és mozgásfejlődés
Markó Béla az SZTE-BTK-n


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés