bezár
 

irodalom

2021. 10. 11.
Szobor helyett hús-vér ember
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 7. nap
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Az idei műfordító tábor utolsó naplóbejegyzését írom, ami egyrészt öröm, mert jó érzés visszaolvasni, hogy mennyi minden történt velünk, másrészt elszomorít, mert a kalandnak vége. Az időérzékünket szinte teljesen elveszítve tölthettünk el hét napot a meseszép Dunabogdányban, körülvéve irodalommal, kultúrával, nyelvekkel, és persze egy igazán jó társasággal, de most vissza kell majd térnünk a hétköznapok világába. A szombati nap azonban még eseménydúsan telt: a szemináriumon folytatódott a közös munka, később pedig Szirák Péter, Károlyi Csaba és Láng Zsolt érkeztek hozzánk.

Imreh András órája az eddigi alkalmaktól eltérően csoportmunkával indult. A táborozók három asztal köré gyűltek, a lengyelek és az oroszok külön, a harmadik társaságot pedig vegyesen alkották a németre és törökre fordítók, valamint itt kapott helyet a belga Thomas és az udmurt Lukeria is. A feladat továbbra is a Rákóczi-nóta volt, a cél pedig, hogy a közös gondolkodás és egymás segítése által mindenki eljusson egy kész megoldásig. Én Buda Gyuriék asztalához csatlakoztam, ahol elsőként arról bizonyosodtak meg, hogy mindenki érti a szövegben előforduló kifejezéseket. Felmerültek kérdések például a kulák vagy éppen a pártütés szavakkal kapcsolatban, páran pedig a „nádfödeles ország” szókapcsolat átültetésével akadtak el. Gyuri sokat segített a többieknek a vers kontextusba helyezésében, ahol kellett, hosszasan mesélt a szöveg mögötti kulturális háttérről. Ezek után felolvasták egymásnak a megoldásaikat, majd szóba került a címválasztás problémája is. A szintén németre fordító Sophia például úgy gondolta, a szó szerinti Rákóczi Lied fordításból a német olvasó nem fogja tudni, hogy a vers mögött áll egy másik szöveg is, és nem jön át eléggé a gúnyos üzenet.

Buda Gyuri

A közös munka során felmerülő kérdésekből is látszott, hogy ez a szöveg valóban nagy kihívást jelent még egy tapasztalt műfordítónak is. Gyuri szerint ilyenek például Ady versei is: meg lehet próbálkozni a fordítással, de szinte minden szó megkérdőjelezhető, és ha a külföldi olvasók egy százaléka megérti, hogy miről van szó, már nyert ügyünk van. A Rákóczi-nóta után a táborozók Mesterházi Mónika Egy pesti bankban című versével kezdtek foglalkozni, ami az előzőhöz képest jóval könnyebb feladatnak bizonyult. Néhány kérdés azonban maradt még a vasárnap délelőtti szemináriumra, ami az utolsó pontként szerepel az idei tábor programjában.

Miután a táborozók elfogyasztották ebéd után az utolsó almás palacsintát is, néhány óra pihenés következett, majd Szirák Péter, a Debreceni Egyetem oktatója és az Alföld főszerkesztője érkezett hozzánk. Elsőként szétosztott néhány példányt a folyóiratból, többek között az augusztusi, műfordítással foglalkozó számot, majd belekezdett a kortárs magyar prózáról tartott előadásába. Péter szerint hiába telt el már 30 év a rendszerváltás óta, az irodalom azóta is keresi a funkcióját, hiszen a technológiai változással megszűnt a nyilvánosság legjelentősebb fóruma lenni, az érdeklődés pedig a vizuális hordozók irányába mozdult el. Kihangsúlyozta azonban, hogy semmi más nem teszi annyira próbára az identitásunkat, mint az irodalom, hiszen amit olvasunk, képes megváltoztatni a világlátásunkat, és más emberré formálni minket. Szó esett még a ’70-es, ’80-as években bekövetkező prózafordulatról, amikor olyan korszakos jelentőségű szerzők léptek színre, mint Esterházy Péter, Nádas Péter és Kertész Imre, és olyan szövegeket kezdtek létrehozni, amik önmagukra figyelnek, metafikcióval élnek. Azzal kapcsolatban nincs szilárd álláspont, hogy ez a változás egy korszak elejét, vagy a Mészöly és Ottlik által elindított folyamat betetőzését jelentette, azonban ma is sok szerző alkot szójátékokkal teli, önreflexív szövegeket, például előző esti vendégünk, Garaczi László.

Szirák Péter

A továbbiakban Péter, a teljesség igénye nélkül, olyan tendenciákat említett, melyek ma erőteljesen jelen vannak a kortárs prózai művekben. Ilyen például a gyermeki perspektíva érvényesítése, ami már a két világháború között jelentkezett olyan művekben, mint Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszai-versciklusa vagy Móricz Árvácskája, azonban a ’70-es évektől jelentős irodalmi effektusként egyre több szerző kezdte el alkalmazni. Példaként említhető Nádas Péter Egy családregény vége című könyve, illetve a Sorstalanság is, ami a műfordítók számára különösen érdekes lehet, hiszen a kor hivatalos nyelve szólal meg benne, megteremtve ezáltal azt a különös szituációt, amikor az üldözött beszél az üldöző nyelvén. Ehhez a tendenciához kapcsolható a családregény műfajának elterjedése is. Péter kiemelte többek között Lengyel Péter Cseréptörés című művét, amiben a fiú nyomoz az orosz munkaszolgálat során eltűnt apa után, de említette még Dragomán Györgytől A fehér királyt és Barnás Ferenctől A kilencediket is. Utolsóként a fiktív önéletrajzi regényekről és az autobiográfiákról szólt néhány szót, ismét Nádas nagyregényeitől kiindulva, de kiemelte Térey János Boldogh-ház, Kétmalom utca címmel megjelent befejezetlen életrajzi kötetét, valamint Bereményi Géza Magyar Copperfieldjét is.

Délután

Az előadás után hamar elérkezett a vacsora ideje, ami ezúttal nemcsak arra szolgált, hogy utána alig bírjuk felvonszolni magunkat a kisházhoz, hanem valami újat is tanulhattunk, nevezetesen, hogy a lengyelek egész más édességet hívnak madártejnek, mint mi. Nem ez volt azonban az utolsó hasznos információ, amivel a szombati nap során gazdagodhattunk, hiszen este 8-tól Károlyi Csaba kritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélgetett Láng Zsolttal Libri irodalmi díjas Bolyai című kötetéről. Elsőként arról hallhattunk, hogy honnan jött a témaválasztás ötlete, és hogyan lett Bolyai János a szerző számára több, mint egy marosvásárhelyi szobor. Zsolt elmesélte, hogy épp a Teleki Tékában volt, amikor befejezték Bolyai jegyzeteinek fénymásolását. Amikor belépett a raktárba, a két stócban álló, több mint 12 000 papírlap egyszer csak elkezdett ledőlni, és a tudós gondolatai szétszóródtak a padlón. Zsolt természetesen segített őket felszedni, és egyszerűen beleolvasott, majd beleszeretett a jegyzetekbe.

Csaba a továbbiakban arra volt kíváncsi, hogyan született meg az az ötlet, hogy az olvasók Bolyai történetével párhuzamosan Herr Láng mindennapjait is nyomon követhessék. Zsolt elmondta, hogy eredetileg nem tervezett két szálon futó cselekményt írni. Magával vitte a jegyzeteket Svájcba, és azt tervezte, hogy ezekkel tölti majd az idejét, de aztán találkozott a szövegben emlegetett törpével és Krasznahorkai Lászlóval is, aki azt mondta neki, úgy született meg a könyve, hogy egy hang elkezdte neki diktálni a mondatokat. Ekkor Zsolt is várni kezdte a hangot, de elmondása szerint csak a tehenek bőgését hallotta. Ezért aztán úgy döntött, elkezdi azt is lejegyezni, ami vele történik, így született végül a regény másik, autofikciós szála. Csaba ezzel kapcsolatban arról kérdezte Zsoltot, nem zavarja-e a pontos beazonosíthatóság, az egyértelmű párhuzam Herr Láng és közte.

Zsolt szerint, amikor regényt ír, mindig eggyé válik a hőseivel, amikor például a Bestiárium Transylvaniae-regényfolyam kolostori részén dolgozott, ő is úgy érezte magát, mint egy ortodox szerzetes, és az írás idejére el is hitte mindazt, amit ők.

A Bolyai azonban több mint autofikció, hiszen keveredik benne a tudós, a történelmi és a metaregény műfaja, sőt, még egy krimirészlet is megtalálható benne a svájci Horchidal könyvén keresztül. Zsolt szerint ez nemcsak azért volt érdekes, mert Herr Lángot végig foglalkoztatta, hogy más hogyan írná meg Bolyai történetét, hanem azért is, mert izgalmas volt egy svájci szemével látni az erdélyi tudóst.

A beszélgetés végéhez közeledve Csaba a regényben ábrázolt apa-fiú kapcsolatról kérdezte Zsoltot, ami azért is érdekes, mert sokan Németh László A két Bolyai című drámájából ismerik Bolyai Farkas és János alakját, akik a regényben egész más színben tűnnek fel. Zsolt szerint a levelekből egy olyan apa rajzolódik ki, aki szinte szerelmes a fiába, ezért elzárja az anyjától, és iskolába sem engedi, minden helyzetben óvja, félti. Természetesen voltak, akik kifogásolták a regény látásmódját, az emlékőrző matematikusok például azt nehezményezték, hogy Bolyai a könyvben távolról sem az eszményi nemzeti hős alakját testesíti meg, hanem hús-vér ember, aki olykor még a cselédlány ágyába is bemászik.

Zsolt szerint becsapjuk magunkat, ha csupán sztereotípiákból hozunk létre valamit, majd szoborként próbáljuk megőrizni azt, ezért ő arra törekedett, hogy igazi hősöket alkosson a levelek alapján.

Csaba ezek után azt a bizonyára sok mindenkiben megfogalmazódó kérdést tette fel, hogy lehet-e anélkül is élvezni ezt a regényt, hogy értenénk a matematikához. Zsolt egyszer egy interjúban azt mondta, hogy ez a könyv nem a matematikáról, hanem a szerelemről szól, ami a zárlat elolvasása után talán nem is tűnik olyan meglepőnek. Ennek ellenére természetesen fontos szerepük van a számoknak, különös tekintettel a prímszámokra, a fentebb említett cselédlány-jelenetben például Bolyai hármat lép az ágyig, és egész pontosan hét ruhadarabot vesz le, hogy helyzetbe hozza magát.

Zsolt és Csaba

A beszélgetésből mindenki számára kiderülhetett, hogy távolról sem egy száraz, tudományos munkáról van szó, hanem humorral és élettel teli történetről, amiből kirajzolódik egy hihetetlenül erős apa-fiú kapcsolat is. Ez utóbbiról hallhattunk egy részletet befejezésül Zsolttól. „Amikor megszülettél, azt gondoltam, te fogod a régi és az új világot összekötni, te leszel a híd a sötét szakadék fölött” – írta Bolyai Farkas a fiának, aki ugyan egy vita miatt kevésbé szofisztikált választ adott, a levelekből valóban nem mindennapi viszony körvonalazódott, olyan, amit érdemes megörökíteni.

Ezzel a felolvasással pedig véget is ért a műfordító tábor utolsó beszélgetése, az este azonban vidám hangulatban folytatódott tovább a második vacsora mellett. Egyelőre senki sem búcsúzkodott, senki sem említette a másnapi hazautazást, csak élveztük egymás társaságát, és örültünk, hogy részesei lehetünk ennek az élménynek, amit ez a hét jelentett.

Élet és irodalom

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Bakó Sára --


További írások a rovatból

irodalom

Tanítanak-e a könyvek? Tanítanak-e a könyvek?
Kerekasztal-beszélgetés a tankönyvpiacról
irodalom

Üzenjük Brüsszelből II. Üzenjük Brüsszelből II.
Útinapló, 2021. október 18–25.
irodalom

Egy sakkjátszma kimeneteléről Egy sakkjátszma kimeneteléről
Celler Kiss Tamás A mérgezett gyalog című kötetének bemutatójáról

Más művészeti ágakról

Beszámoló a 11. Frankofón Filmnapok programjáról
színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, első nap A Desiré Fesztiválról – Szabadka, első nap
Desiré Central Station 2021 – The History and You
gyerek

Csodás anyagok birtokában vagyunk Csodás anyagok birtokában vagyunk
Interjú Boldizsár Ildikóval, a Mese című folyóirat megalapításáról
gyerek

A feromonpostától a stockholmi állatkert csimpánzfőnökéig A feromonpostától a stockholmi állatkert csimpánzfőnökéig
Vibók Ildi: Állati dumák – avagy hogyan kommunikálnak az állatok?, Pagony, 2021


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés