bezár
 

irodalom

2022. 07. 06.
A figyelem, ha betaknyosodik
Beszélgetés Kazsimér Somával a Hosszú beszéd című performanszról
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
„Május 27-én 20 órától fogja Szkárosi Ismeretlen monológok című kötetét felolvasni Kazsimér Soma, költő, performer. Ha a végére ért, akkor pedig újra elölről. És újra. És újra. Ameddig bírja. A cél 12 óra. Tehát átbeszélné az éjszakát: ha sikeresen legyőzi fáradó testét, a performansz másnap reggel 8:00-ig – a születésnap reggeléig tartana” – olvasható a Hosszú beszéd című performansz Facebook-eseményleírásában.  A rendhagyó rendezvény kapcsán Borsik Miklós beszélgetett Kazsimér Somával.

PRAE:HU: Végül hányszor hangzott el a kötet?

Sajnos egy idő után nem tudtam számolni, hányadiknál járok.

SzE 

Gryllusz Vilmos, Szkárosi Endre, Allen Ginsberg (Fotó: Kőbányai János)

PRAE:HU: Ez előfordul a Margitszigeten is, de a fáradtságból néha lehet következtetni, hogy a futó hányadik körnél tart, ha nem emlékszik rá. Mihez állt közelebb a kísérlet, a gyászmiséhez vagy a sporthoz, ha csak az egyiket választhatod?

Szerintem a (gyász)mise és a sport meglepően tud egymásra hasonlítani. Kultikus(nak tűnő) tér, áldozat bemutatása, ismert textusok, a közösség kántálásai, félkötött dramaturgia, fontos jelképek és tárgyak stb. Érdekes, hogy pont ezt a két műfajt kérdezed, mert a sport és a mise összejátszásával korábban, a Sportmise című performanszomban kísérleteztem már. Ott a sport jelképei és ereklyéi segítségével hoztam létre egy alternatív „misét”, rámutatva erre a hasonlóságra. A Hosszú beszéd esetében kissé erősnek érezném a gyászmisével való azonosítást, hisz éppen, hogy nem búcsúztatná, hanem életben tartaná, újragondolná a Szkárosi-féle hagyományt. Bár tény, hogy a virrasztás és a textus szertartásos ismételgetése miatt mégiscsak van egy mise jellege. A testi teljesítőképesség határainak feszegetése pedig valóban mintha a sport felé mutatna. Nem szeretném teljesen megkerülni a kérdésedet, de lehet, az említett korábbi performanszom címét megvariálva, egy új műfajt létrehozva azt mondanám, hogy a Hosszú beszéd misesport volt.

ks1

PRAE:HU: Bár ha azt nézem, hogy a mise és a sport ismételhető, és a Hosszú beszéd talán nem, akkor egyik sem közeli. „Akárki megszülethet már, csak Szkárosi Endre nem” – ehhez a gondolathoz az általad választott műfaj illik leginkább, onnan nézve, hogy van benne – az élő változatban – valami megismételhetetlen.

Valóban, és előre nem tervezett okok miatt – pontosan és a maga teljességében – már rekonstruálhatatlan is. A felolvasás kilencedik órájában, hajnali öt táján ugyanis azt vettük észre Fodor Balázzsal (akinek nagy hálával tartozom a helyszín biztosításáért), hogy az élő közvetítés nyolc óra elteltével automatikusan leállt. Persze azonnal újraindítottuk, de így is egy órányi felolvasást nem rögzítettünk videóra. Egy olyan órát, amikor a helyszínen sem volt közönség, így pedig, ha úgy tetszik, ekkor senkinek, „csak” az emlékezésnek szólt a felolvasás. Ebben pedig talán mégis inkább a miséhez, pontosabban az olyan rítusokhoz vált hasonlóvá a performansz, melyekben bizonyos részeket nem a közösség előtt, hanem elzárt terekben mutatnak be a szertartás rendje szerint, távolról nézve szinte „feleslegesen”, pusztán azért, hogy megtörténjen az aktus. Ilyesféle működésmódot gondoltam el a Hosszú beszéd számára is. Az ilyen nagy terjedelmű, immateriális munkák esetében egyébként is mindig kérdés, hogy ki mondhatja el magáról, látta/hallotta a performanszt. Végig kell követni ehhez az egészet az elejétől a végéig, vagy egy részlet is tudósíthat az egészről? Esetleg elég csak tudni róla, hogy egyszer valahol a közös valóságunkban megtörtént?

ks2

PRAE:HU: Visszatérve az első mondathoz: hogy érted azt, hogy „sajnos” nem tudtad számolni? Nem az volt a cél, hogy a kontroll elmosódjon, ha Szkárosi Endre emlékére született a performansz? Bár ezzel egyből ott vagyunk a mélyvízben: ha egy szöveg, előadás stb. emléket állít, mit tegyen, le kell-e követnie a veszteségfolyamatot, vagy forduljon vele szembe. Talán úgy álltál hozzá, hogy ez is útközben dől el, ha egyáltalán.

„Sajnos”, mert jött az automatizmus: „számot adni” a performanszról, uralni a helyzetet. Így ment az első pár órában, de aztán jött a figyelem végessége, és az ezzel való kiegyezés. Szerintem ekkor kezdődött el igazán a performansz! Amikor végképp kicsúsztam egy „tisztességes felolvasás” idejéből.

ks3

PRAE:HU: Mennyire tűnt el a szöveg? Miközben ismétlődött, egyre inkább megnyilvánult, más és más arcát mutatta? Vagy a gyakorlatban (a gyakorlat „titkos” síkján) sem az volt a fő kérdés, mit mondanak és milyenek ezek a művek? Hogyan változott hozzájuk a viszonyod, amíg az esemény zajlott?

A hosszúperformansz során a kísérlet spontaneitása is érdekelt, így előtte a felkészüléskor nem olvastam el egyben alaposan a szöveget, csak szemezgettem belőle. Szkárosi Ismeretlen monológok című 1981-es kötetére is inkább csak a címe miatt esett a választásom, amely szépen rezonált a performansz alapötletével: a hosszú, monologikus hangadással. Tehát az esemény kezdetén, az első végigolvasás során nyílt meg számomra is a szöveg először igazán, amire viszont a hangadás és a kihangosítás kényszere miatt én magam sem tudtam mélyen figyelni. Arra számítottam viszont, hogy ez a felületes értés a következő (és sokadik olvasás) során egyre csak mélyülni fog. De nem ez történt. Viszonylag hamar „betaknyosodott” a figyelmem, ami így „csak” lebegésszerűen járta be a szövegeket újra és újra. Az egyes szegmentumokat is inkább csak az általuk kikényszerített, közel azonos hangzásból következően ismertem fel.  Hiszen cél volt az is, hogy minél egyneműbben hangozzanak fel a szövegek, ne felolvasási lehetőségek sorozatává váljon a performansz. Csak a lejegyzési nehézségeket is magukon viselő hangköltemény-partitúrák vagy a sorok sorrendiségével játszó szövegek esetében variáltam a hangzóvá tétel módjával felolvasásról felolvasásra. A kötetet újra és újra elkezdve ezekkel az artikuláltra hangadásra hívó versekkel egyébként mindig üdítő és felszabadító volt találkozni, és bátran susogni és sziszegni őket, hallgatva a tér visszaverődő hangjait is. A légérdekesebb tapasztalás pedig az volt, amikor a performansz után több helyen is belehallgattam a felvételébe, és rengeteg olyan szövegrészletet fedeztem fel, amelyekre egyáltalán nem emlékeztem. Törölte őket a figyelmem. Ebben a szituációban pedig megszületett az a lehetőség is, hogy a saját hangomat ismeretlenként hallhassam meg. Úgy beszélt a szám a felvételen, mintha nem is én beszéltettem volna.

ks4

PRAE:HU: Amit írsz, elvezet egy általánosabb kérdéshez: a felolvasás elhatárol a szövegtől vagy közelebb hozza? Ott van a megőrzött beszámított ismeretlen, ha hallgatunk valakit. Végül is a felolvasás elodázza az olvasást, mintha folyton csak felmutatnák a legkevésbé sem üres tányért, de a vacsora nem kezdődne el. Ezzel a standard „irodalmi est” szituációra is reagált a performansz, nem? Vö. „A versek hallgatása közben elaludtam.” – írja Kerber Balázs (egy versben).

Az irodalmi estek felolvasásaiban számomra mindig legalább annyira – ha nem még inkább – izgalmasak a felhangzó testek, mint az elhangzó művek. Elég pontosnak érzem azt az Erika Fischer-Lichte-i gondolatot, amelyik szerint a beszéd során az értelem kitakarja az őt hordozó hangot. De a hang transzparenciája csak addig tart, amíg az őt előállító testben valami zavar nem keletkezik. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor a beszéd értelme mellett vagy helyett meg tud szólalni a beszéd és a test hangja/hangzása is, amely a hallgatók és a hangadók közös élményére, a testben való létre irányítja a figyelmet.

Viszont a felolvasások esetében a műről a hangzásra terelődő figyelem oka kettős: igen, lehet egyfelől a felolvasó fáradó hangja, amely már nem képes tökéletesen közvetíteni az értelmet, de e mellett meg tud jelenni még a hallgatók testi határainak élménye is, a figyelem szétcsúszásának – gyakran azért kissé kétségbeejtő – tapasztalata.

A performansz ennek a kettősségnek a radikális túlhajtása. A 12 órás terhelésnek kitett felolvasói hang és figyelem miatt megnehezülő hangadással párhuzamosan a hallgatók értelemkereső figyelmének ismétlésekkel való elaltatása történik. De ez az elaltatás reményem szerint egy (másra való) ébredés is egyszerre. Egy olyan felolvasás élményére, ahol a vers és a hangzás valamilyen szimbionta kapcsolatba tud kerülni.

ks5

PRAE:HU: Elhallgatott harc zajlik az egymásra utalt értelem és hang között? Nem hiszem, de annyit biztosan nem beszélünk róla, amennyire jelen van, nem csak a műalkotások befogadásakor. „Mellett vagy helyett”? Szkárosi melyikre törekedett a hangköltészeti előadásaiban, ha választott? Van olyan, amit élőben vagy videón láttál, és releváns a saját performanszod előkészületei vagy az önértelmezésed kapcsán?

Nem mondanám harcnak. Inkább egy olyan feszültséget érzékelek az „egymásra utalt értelem és hang között”, melynek energiáit a kontroll fétise miatt ritkán merjük szabadjára engedni. Pedig én úgy látom, amikor ez megtörténik, akkor mindig nagyon izgalmas és újfajta érzékelésmódok és figyelemkonstrukciók jönnek létre. Korábbi válaszomban betaknyosodott figyelemről beszéltem, de ez nem egy veszélyes kórkép, inkább felszabadító állapot. A totalitás helyett a részleges értés élményét kínálja, egy olyan olvasási módot, mely során a szöveg és a test újabb rétegei tárulhatnak fel.

Szkárosi hanggal/hangzással kapcsolatos munkáit videókról, felvételekről ismerem. Különösen fontos nekem az a több alkalommal is előadott performansza, mely során saját versét szavalva egyre több tollat helyez a szájába, így lehetetlenítve el a pontos értelemközvetítést. Kérdésedre válaszolva ez mintha inkább egy „mellettiség” lenne, hisz az artikulálatlan hangadás megjelenésével párhuzamosan a hangadás „ürügye”, a szöveg érthetősége sem szűnik meg teljesen. Külön jelentéses szerintem, hogy az irodalmi alkotás szimbolikus eszköze, a toll lesz az, ami a lejegyzett művet – részlegesen felszámolva – átírja.

Eseményfotók: Kiss Kata Linda

nyomtat

Szerzők

-- Borsik Miklós --


További írások a rovatból

Böszörményi Márton Infected Monstrum című regényének bemutatója az Írók Boltjában (Napkút kiadó, 2022)
Interjú Lipták Ildikó színházi nevelési szakemberrel
Beszámoló a Kortárs és a Tempevölgy írótáboráról
Szőcs Petra: A gonosz falu legszebb lakói, Magvető kiadó, Budapest, 2022.

Más művészeti ágakról

gyerek

Rajzpályázat általános iskolásoknak
Többek között Orvos-Tóth Noémi, Nyáry Krisztián és Kadarkai Endre beszélgetnek az alkotókkal
Az Ahol a folyami rákok énekelnek regényben és filmen


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés