színház
2008. 10. 26.
Velence és Belmont egy egri panelben
Shakespeare-Zsótér: A velencei kalmár, Eger, 2008. szeptember 26.
A velencei kalmárban van valami fullasztó. Hajók süllyednek el, lányt lopnak, Antonio depressziós, szemben áll kalmár és kalmár, erotika és homoerotika, egy szívet akarnak kivájni, gyűrűt kisajtolni… Hol vagyunk? A huszadik században?
Zsótér Sándor a darabot egy panellakásba (Ambrus Mária díszlete) helyezi. Mindenki jelen van, egy térben (még ha a rendező szándékai szerint ez hármuk, Shylock, Antonio és Portia lakóhelyének egybemontírozása is), egy kicsi szobában. Tömegérzetet kelt sok szereplő állandó jelenléte, és zsúfoltságérzetet a rengeteg tárgy: Jézus-képek, plüssmaci, kishajó, három táska (mint Portia ládikái), tévé… A szereplők tehát elejétől fogva figyelhetik, hallhatják egymást. Nincs különbség a gazdaság és a szerelem városa között, itt minden egy. Egy-egy átöltözés, ágyneműáthúzás jelzi a helyszínváltást, de világos, mégis ugyanazon a fullasztó szocreál helyen történik minden.
A teret egy hátsó, meglehetősen magas fal zárja le, rajta a panelház ablakai. A szereplők azon másznak föl-le, fantasztikusan érzékeltetve a veszélyt, a veszély állapotát, de gyakran egyszerűen a helyzet kínosságát, kellemetlenségét, gondolhatunk itt arra, amikor Bassanio hosszú perceken át lóg a falról. Ugyanakkor feleslegesnek érzem, amikor Lorenzo az oldalsó ablakban megjelenik, mert róla beszélnek – ez, úgy tűnik, pusztán a szereplő bemutatására szolgált. Ennek volt hatalmas és gyönyörű ellenpontja, amikor Portia halott apjának szigorú kívánságát emlegetve egy férfi lefeküdt az ágyként szolgáló matracra, és betakarták. A következő pillanatban viszont kiderült, hogy nem az emlegetett lány apját „temették el”, hanem Shylockot látjuk magunk előtt. Igaz, ő is a lányát fogva tartó apafigura…
Visszatérő tárgyként jelenik meg egy gumiszív, ez látványosan kiemeli a mű testiségét. A tévében egy szívműtétet is bemutatnak, aminek nem éreztem szükségét: a téma verbálisan is kemény, a szöveg vizuális alátámasztás nélkül is erősen üt. Ez a szív sok különböző jelentéssel ruházódott fel. Sőt, a letargiában lévő, csődbe ment Antonio számára egy adott pillanatban az helyettesítette a nyelvet. Tehát nemcsak a tárgy hordozott jelentést, hanem a még élő szív is információforrásként szolgált: a darab elején még sportosan mozgó, fekvőtámasztól izzadó, tehát erős szívű kalmár a végére pietà-pózban áll hátradőlve, idegességtől verejtékezik, és szavak helyett heves szívdobbanásokkal adja tudtunkra érzéseit. Zsótérnál a darab nyitó szavai, mely szerint Antonio nem tudja, mi is a baja, picit későbbre kerülnek, ott jelenik meg a velencei kalmár mély szomorúsága. De sejthető, hogy nem esik jól neki, hogy Bassanio barátja másért, lányért küzd, és neki ehhez kell kezességével asszisztálni. A homoszexualitás kifejezésének csodálatos pillanata, amikor Bassanio, Antonio és Shylock szerződéskötéskor hárman fekszenek körben egymás ölében – egymásra vannak utalva… Vonzzák egymást. Kalmár kalmárral, barát baráttal.
Ugyanígy fontos a nyakban lógó kereszt. Ezt halljuk is, hiszen miközben Antonio nyomja a fekvőtámaszokat, állandóan koppan a földön, illetve a zsidó Jessica is keresztet tesz a láncára, amikor összeáll a keresztény Lorenzóval. Motivikusan visszatér továbbá a gyűrű, ami ebben az előadásban többszörösen hangsúlyos. A szöveg szintjén is, hiszen 5 + 4 soron át beszél Portia és Bassanio úgy, hogy a „gyűrű” szó sorvégi helyzetben van – nagyon hangsúlyos, nagyon kellemetlen. Ezt a kellemetlenséget megelőzi a finom poén, amikor is a férfiruhába öltözött bíró (a kifinomultan, dermesztően játszó Járó Zsuzsa) eltávozván a követelt gyűrű nélkül, kintről csak visszadugja kezét a panelablakon, és Bassanióval húzatja rá az ujjára, kedvesével csalatja meg önmagát… Kínosan szellemes momentum ez.
…Elég hátborzongató az eredeti darab is, és nem okozott lelki megnyugvást az előadás sem: fullasztó egy happy end, az biztos.
A velencei kalmár
színmű
Író: William Shakespeare
Fordító: Vas István
Antonio, velencei kalmár - Ötvös András
Bassanio - Bányai Miklós
Portia - Járó Zsuzsanna
Nerissa - Bozó Andrea
Shylock, zsidó - Mészáros Máté
Lanzelo Gobbo - Vajda Milán
Jessica - Mészáros Sára
Lorenzo - Nagy András
Gratiano - Lisztóczki Péter
Tubal, Salarino - Balogh András
A dózse - Vajda Milán
Díszlettervező: Ambrus Mária
Jelmeztervező: Benedek Mari
Dramaturg: Ungár Júlia
Zene: Tallér Zsófia
Rendező: Zsótér Sándor
Gárdonyi Géza Színház (Stúdiószínpad) – Eger
Bemutató: 2008. szeptember 26.
A teret egy hátsó, meglehetősen magas fal zárja le, rajta a panelház ablakai. A szereplők azon másznak föl-le, fantasztikusan érzékeltetve a veszélyt, a veszély állapotát, de gyakran egyszerűen a helyzet kínosságát, kellemetlenségét, gondolhatunk itt arra, amikor Bassanio hosszú perceken át lóg a falról. Ugyanakkor feleslegesnek érzem, amikor Lorenzo az oldalsó ablakban megjelenik, mert róla beszélnek – ez, úgy tűnik, pusztán a szereplő bemutatására szolgált. Ennek volt hatalmas és gyönyörű ellenpontja, amikor Portia halott apjának szigorú kívánságát emlegetve egy férfi lefeküdt az ágyként szolgáló matracra, és betakarták. A következő pillanatban viszont kiderült, hogy nem az emlegetett lány apját „temették el”, hanem Shylockot látjuk magunk előtt. Igaz, ő is a lányát fogva tartó apafigura…
Visszatérő tárgyként jelenik meg egy gumiszív, ez látványosan kiemeli a mű testiségét. A tévében egy szívműtétet is bemutatnak, aminek nem éreztem szükségét: a téma verbálisan is kemény, a szöveg vizuális alátámasztás nélkül is erősen üt. Ez a szív sok különböző jelentéssel ruházódott fel. Sőt, a letargiában lévő, csődbe ment Antonio számára egy adott pillanatban az helyettesítette a nyelvet. Tehát nemcsak a tárgy hordozott jelentést, hanem a még élő szív is információforrásként szolgált: a darab elején még sportosan mozgó, fekvőtámasztól izzadó, tehát erős szívű kalmár a végére pietà-pózban áll hátradőlve, idegességtől verejtékezik, és szavak helyett heves szívdobbanásokkal adja tudtunkra érzéseit. Zsótérnál a darab nyitó szavai, mely szerint Antonio nem tudja, mi is a baja, picit későbbre kerülnek, ott jelenik meg a velencei kalmár mély szomorúsága. De sejthető, hogy nem esik jól neki, hogy Bassanio barátja másért, lányért küzd, és neki ehhez kell kezességével asszisztálni. A homoszexualitás kifejezésének csodálatos pillanata, amikor Bassanio, Antonio és Shylock szerződéskötéskor hárman fekszenek körben egymás ölében – egymásra vannak utalva… Vonzzák egymást. Kalmár kalmárral, barát baráttal.
Ugyanígy fontos a nyakban lógó kereszt. Ezt halljuk is, hiszen miközben Antonio nyomja a fekvőtámaszokat, állandóan koppan a földön, illetve a zsidó Jessica is keresztet tesz a láncára, amikor összeáll a keresztény Lorenzóval. Motivikusan visszatér továbbá a gyűrű, ami ebben az előadásban többszörösen hangsúlyos. A szöveg szintjén is, hiszen 5 + 4 soron át beszél Portia és Bassanio úgy, hogy a „gyűrű” szó sorvégi helyzetben van – nagyon hangsúlyos, nagyon kellemetlen. Ezt a kellemetlenséget megelőzi a finom poén, amikor is a férfiruhába öltözött bíró (a kifinomultan, dermesztően játszó Járó Zsuzsa) eltávozván a követelt gyűrű nélkül, kintről csak visszadugja kezét a panelablakon, és Bassanióval húzatja rá az ujjára, kedvesével csalatja meg önmagát… Kínosan szellemes momentum ez.
…Elég hátborzongató az eredeti darab is, és nem okozott lelki megnyugvást az előadás sem: fullasztó egy happy end, az biztos.
A velencei kalmár
színmű
Író: William Shakespeare
Fordító: Vas István
Antonio, velencei kalmár - Ötvös András
Bassanio - Bányai Miklós
Portia - Járó Zsuzsanna
Nerissa - Bozó Andrea
Shylock, zsidó - Mészáros Máté
Lanzelo Gobbo - Vajda Milán
Jessica - Mészáros Sára
Lorenzo - Nagy András
Gratiano - Lisztóczki Péter
Tubal, Salarino - Balogh András
A dózse - Vajda Milán
Díszlettervező: Ambrus Mária
Jelmeztervező: Benedek Mari
Dramaturg: Ungár Júlia
Zene: Tallér Zsófia
Rendező: Zsótér Sándor
Gárdonyi Géza Színház (Stúdiószínpad) – Eger
Bemutató: 2008. szeptember 26.
Kapcsolódó cikkek
További írások a rovatból
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában