bezár
 

irodalom

2009. 06. 23.
Szteroidot kapott Miklós
JAK Műfordító Tábor 2009. június 20-29, 3. nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szteroidot kapott Miklós A tábor harmadik napján már igazán komoly munka folyt – formálódtak a fordítások, Nagy Gergely műhelytitkaiba nyerhettünk bepillantást, Buda György eligazított bennünket a fordítás eddig nem említett gyakorlati problémáinak útvesztőjében, és a befogadást egészen más oldalról is gyakoroltuk: megjelent köztünk a segítségre szoruló Miklós.
Reggelre elkészültek Szabó Marcell versének fordításai, legalábbis az első verziók. Ezzel együtt nyilván kérdések is keletkeztek, volt mit megbeszélni a délelőtti szemináriumon. Mindjárt a cím – A langyos szív, de ne mondjuk újra – is fejtörést okozott, a lengyeleknek ugyanis nincs szavuk a langyosra. Rácz Péter kitartóan próbálkozott különféle előfordulásaival a kihűlőfélben lévő kályhától a tejeskávéig, hátha felbukkan valahol egy használható megoldás, de a próbálkozások nem vezettek megnyugtató eredményre. Hiszen nem ugyanaz a langyos szív, mint a kihűlt, nem megoldás a semleges vagy neutrális sem, ezt pontosan érezzük.

munka közben

A „Hazudjunk jellemet, várost, szereplőt” sorral is meggyűlt egyik-másik fordító baja; tisztázni kellett először is a jellem és a szereplő közti különbséget. Angolul mindkét szót a character adja vissza leginkább, szereplő helyett szerepet írni pedig más értelmű volna. Hosszas magyarázatot igényelt a jelleg és jellem különbsége is. Érdekes tapasztalat számomra, hogy szavakat, melyekkel tisztában vagyok, melyeket értek, mennyire nehéz elmagyarázni. És milyen szerteágazóvá válnak a magyarázatok, minden mondat egy másikat von maga után, mely által árnyalja, vagy ellentmondásba keveri önmagát.

Hasonló probléma volt – immáron a Darvasi regényrészlet kapcsán – a sértődés és sérülés közti különbség kidomborítása is. Pontosan érteni valamely szó használatát, használati értékét pedig elengedhetetlen.
Az ebédlőbe menet a lányok találtak egy madárkát, szemmel láthatóan nagyon betegen pihegett egy bokor tövében, így mentőakciót szerveztünk. Kartondobozba tettük, és nekiláttam állatorvost keresni, közben leszakadt az ég, nem csoda, napok óta vigasztalhatatlanul esik, legalább szitál, permetez folyamatosan. Az állatorvos csak este rendel, így a madár ázott dobozában bekerült hozzánk, itatni, nyugtatni próbáltuk, sikertelenül.

Nagy Gergely érkezett délután, Rácz I. Péter beszélgetett vele, nem volt nehéz, Gergő nagyszerű mesélő, de hát milyen lenne, ha egyszer író. Mosolygós, közvetlen jelenség, ilyesvalakit mindig öröm hallgatni, vendégül látni. Mesélt arról, hogy hogyan kezdett el publikálni, hogyan lett író belőle, holott eredetileg dramaturgként végzett, hogyan távolodott el aztán a színháztól, és fordult az írás felé. Péter kérdésére, hogy vajon ő is Esterházy köpönyegéből bújt-e ki, azaz hogy kik hatottak rá, érzékletes képpel válaszolt. Kezdetben Esterházy is, persze, főként a Fancsikó és Pinta, de erősebbnek bizonyult Garaczi hatása, a maga popkulturális kötődéseivel. Kezdetben persze vannak hatások, kapaszkodik is eleinte az ember ilyesmibe, de később kialakul egy saját hang, melyben már kevésbé hangsúlyosak a hatások. Ez olyan, mint egy karúszó, először szükséged van rá ahhoz, hogy fenn tudj maradni a vízen, később megtanulsz úszni, és leveted a karúszókat – mondta Gergő.

Nagy Gergely

Első kötetéről, az Adjatok egy pontot címűről nemigen szeret beszélni, ma már sikerületlennek tartja, második könyvéről, a Basszus!-ról azonban már szívesen mesél: minden egy Sziget fesztiválos estével kezdődött, amikor is az ÉS különböző hangszereken játszó írókat verbuvált egy közös zenélésre. Ebből aztán nem lett semmi, a hangszeres zenéből legalábbis, végülis mindenki saját hangszerére – Gergő esetében basszusgitárra – hangszerelt szöveget írt. Ez olyan jól sikerült, hogy később sorozat lett belőle a folyóiratban, végül pedig kötet.
A zene, képzőművészet, underground kultúra az ANGST-ban jut aztán igazán fontos szerephez, a könyv elbeszélője egy képregényrajzoló, aki otthonosan mozog a város – Budapest – minden szintjén és zugában. Néhány részletet fel is olvasott nekünk a szerző, a városleírást, mesélt a leírás nehézségeiről; szenvedélyes viszonyom van a várossal – mondta –, egyszerre szeretet és gyűlölet.

A szóban forgó könyv ritka jelensége a kortárs magyar irodalomnak. A szerző vállalkozott arra, amire a generációjából kevesen: nem félt aktuális lenni, direkt módon reagálni az utca történéseire. A fogadtatása is érdekesen alakult; eleinte nagy volt körülötte az érdeklődés, élénk a kritikai visszhang, valaki megvette a megfilmesítés jogait is, aztán eltűnt, a film pedig – eleddig – nem készült el. Ahogy Gergő fogalmazott, az ANGST betalált egy kulturális résbe, olyannyira, hogy a terjesztők a fantasy irodalomhoz sorolták – volt is nagy értetlenkedés a fantasy blogokon, hogy mi is ez, hogy is került oda.

Aztán persze megtalálta a maga helyét, néhány fejezetnek már angol fordítása is született Nagy Ildikó Noémi keze nyomán.
Alapélményem, hogy jobb a fordítás az eredetinél – mondta Gergő saját művei kapcsán. Nem egyszer előfordult, hogy a fordítóval való konzultáció után az eredeti szövegen is változtatott.

A beszélgetés végén Nagy Gergely váratlanul átírta a szokásos menetrendet, ugyanis ő fordult a hallgatóság felé kérdésekkel, szeretett volna megismerni bennünket, tudni, hogy kik vagyunk és miket fordítanak vagy fordítanának szívesen a résztvevők. Az őszinte érdeklődés zavarba is hozta a megszólítottakat, nem biztos, hogy Gergő végül kielégítő választ kapott a kérdéseire. Vacsorára velünk maradt, így ami a hivatalos keretek között nem működött, működhetett talán a terített asztalnál.

Magam ebből keveset tapasztaltam, hiszen ott volt még a beteg madár, gyanú szerint harkály, akinek érdekében cselekedni kellett. Rácz Péter felajánlotta, hogy elviszi őt az állatorvoshoz, így Dórival és Szilvivel kiegészülve négyen autóba ültünk, és megkerestük a doktornőt. Rátaláltunk, kedves volt és alapos, harkály, erősítette meg gyanúnkat, és valószínűleg agyrázkódása van, talán nekirepülhetett valaminek. A lábai bénák, reméljük, nem gerincsérüléstől, mondta, bár nem tudott kitapintani törést vagy elmozdulást a tenyérnyi madárka gerincén. Milyen érdekes, sose jutott volna eszembe magamtól kitapintani egy harkály gerincét, egyáltalán az, hogy lehet ilyet.

Radnóti Miklós

Betegünk szteroidinjekciót kapott, hogy hamarabb gyógyuljon, innen már csak remélhetünk, éjjelre száraz kartondoboz, meleg szoba, reggelre talán helyrejön, ha nem, akkor nem tehetünk semmit. A rendelőben kaptunk dobozt is, és a doktornő – hadd nevezzem nevén, ritka kedves és segítőkész volt –, dr. Vígh Márta pénzt sem fogadott el tőlünk.

Hazafelé aztán úgy éreztük, eljött a névadás pillanata, Rácz Péter javaslatára irodalmi nevet kerestünk neki, és az első eszünkbe ötlő irodalmi mű, melyben harkály szerepel, Radnóti Éjszaka című verse volt, így nyerte a madár Radnóti Miklós nevet.

Meleg, sötét szobában hagytuk, pihenni.

Vacsora után megérkezett Buda György, akit az előző beszámolóban lebácsiztam, elnézést kérek érte. Alig múlt még tizennyolc, de jelentős életműve van: „a magyar kultúrtörténet, művészeti és szellemi élet kiváló ismerőjeként, magas színvonalú, pazar műfordításaival Buda György elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar irodalom terjesztésében német nyelvterületen. Több tucat prózai művet és verskötetet ültetett át német nyelvre, mások között Esterházy Péter, Kertész Imre és Parti Nagy Lajos alkotásait”. Ezt nem én mondom, hanem az MTI, egy tavaly novemberi hírben, ami arról számol be, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Gyurit.

Buda György

Közénk ül, nem az asztalhoz, köszönt mindenkit, és folytatja, amit Gergő az imént elkezdett: először a hallgatósággal szeretne megismerkedni, az ő szavaival élve bilaterális bemutatkozást művelünk. Ez tőle kevésbé meglepő, régi motoros ő itt, 2000 óta jár a műfordító táborokba.

Elmondta, mennyi mindent csinál, szinkrontolmács, műfordító, törvényszéki tolmács, bemondó egyszerre.

Szabadkozott, hogy nem elméletről beszél majd, hanem a műfordítás gyakorlatáról, és arról is beszélt, de nem is annyira magáról a fordításról, mint inkább az azt körülvevő adminisztratív teendőkről. Hogyan induljunk el, mi a próbafordítás, vagy inkább fordításpróba, mi a szabványoldal és hány leütésből áll, hány szabványoldal legyen a fordításpróba, mi az ólomsivatag, mennyi pénzt kérjünk a munkánkért, hogyan legyünk öntudatosak, mi szerepeljen a szerződésben, hogyan védjük a jogainkat, hogyan dolgozzunk együtt a szerkesztővel, mire jó a Műfordító Egyesület, hogyan tartsuk tiszteletben pályatársainkat (elmondta, hogy érdemes korrektnek lenni, különben az ember nem tud majd tükörbe nézni, és megvágja az arcát borotválkozás közben, amit, tekintve, hogy kizárólag lányok-hölgyek vesznek részt a táborban fordítóként, lefordított ki-ki magának valami testreszabottabbra). A téma kimeríthetetlen, így lazább keretek között folytattuk a beszélgetést, teraszon, pokróccal, ahogy minden este.

Maya baseball meccsekről mesélt, aztán nagytarcsai történetek következtek; disznóvágásról, szociológiai megközelítésben, érdekes volt, lehet, hogy ő maga többet tud a disznóölés gyakorlati oldaláról, mint a legtöbb magyar. Disznóölésen részt venni az egyik mércéje a közösséghez tartozásnak, a másik fontos dolog az ember megítélésében az, hogy mennyi mákot ültet.

LVP az esti nótázás kapcsán kiselőadást rögtönzött az issza-vissza rímpárról Ady Sípja régi babonának című versében, Gyuri elmondta, hogy a vadászok bal kézzel koccintanak, mert a jobb kezükkel fogják a májukat, tárgyaltuk kicsit a fordítás közben előkerült néni-bácsi problematikát, mert este is dolgozunk, és örvendetesen sokan jöttünk össze kivételesen. Ez vagy Buda Gyurinak köszönhető, vagy annak, hogy ezúttal Rácz Péter is velünk maradt – én afelé hajlok, hogy mindkettőjüknek vitathatatlan érdeme van ebben.

Péter, bár nem volt hajlandó altatódalt énekelni Mirja többszöri kérésére sem, azért valakinek örömöt szerzett, méghozzá Elenának, azzal a megjegyzésével, hogy Elena humorérzéke fejlődött szeptember óta. Elena aztán egész éjjel ezen gondolkodott.

Radnóti Miklós pedig aludt, miközben Pynchon őrködött az álma felett és gondoskodott arról, hogy el ne hagyja a tábort.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dúll Kata --


Más művészeti ágakról

színház

Megcsinálják akkor is, ha csak maguknak játszanak Megcsinálják akkor is, ha csak maguknak játszanak
Beszélgetés Pászt Patríciával a lengyel és a magyar színházról
art&design

Hiányok viselete Hiányok viselete
Az Only Skin Deep kiállításról és a FERi feminista projektgaléria hiánypótló szerepéről
art&design

A faun labirintusa A faun labirintusa
Horváth Gideon „Faun realness” című kiállításáról
gyerek

Last Words és Van Művészi Vénád?
Új kiállítások és programok a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés