bezár
 

zene

2009. 10. 22.
Amadinda koncert – Móricka módra
Budapesti Őszi Fesztivál, 4 + 1 Amadinda Ütőegyüttes. Thália Színház, 2009. október 11.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Amadinda koncert – Móricka módra Azon tűnődtem, mi lesz, ha - állami támogatás hiányában - e népszerű együttesünknek nem lesz alkalma neves, jó szerzők műveit előadni. Vajon Móricka műveit játszva is megmarad kivételes népszerűségük?
Nem hiszem, hogy létezne még egy olyan széles körben népszerű, szinte már populáris kortárs zenei együttes hazánkban, mint az Amadinda. Miután barátnőm, akivel e koncertre készülődtem, utazása miatt kénytelen-kelletlen lemondott a közös élményről, egyáltalán nem estem kétségbe: biztos voltam benne, hogy a rövid idő ellenére is találok kísérőt magamnak.

Aztán múltak a napok, és a remény egyre fogyott. Utolsó előtti napon egyik barátom azt válaszolta kérdésemre: „tudod, én arra jöttem rá, hogy nem az Amadindát szeretem, hanem a zenét, amit játszanak: Steve Reichet szeretem, és nem őket. Mit adnak elő ezen a koncerten?” Nagyjából itt kezdtem feladni.

Aztán megérkeztem a Thália Színházba, reménykedve, hátha megoszthatom valamilyen „rászorulóval” a fennmaradó jegyet, de a pénztár előtt nem állt sor, a bejáratnál nem ácsorogtak reménykedő tekintettel, és bár a nézőtér rendesen megtelt, inkább egy-egy üres széket láttam, mint pótszékek garmadát.

Még egy beszélgetést is elcsíptem a hátsó sorból, mikor is egy fiatalember azt kérdezte társától: „megint nagybemutatót hallunk, vagy végre koncertet?”

Nagyjából ebben a pillanatban lépett a színpadra – nem teljesen váratlanul, mégis szokatlan módon – Rácz Zoltán, az együttes vezetője, olyan kétségbeesett hangulatban, amilyenben én még sohasem láttam. Felindultan, szinte félszavakban magyarázta, hogy e koncert gondolata már '97-ben felmerült benne, amikor egyik hallgatója vizsgaelőadására készült az Amadinda, ám támogatás hiányában csak most jött össze a fiatal zeneszerzők műveiből összeállított koncert. Mondom, a felindultságtól alig lehetett érteni a kanosszajárás történetét, de mintha úgy ért volna véget, hogy a többszörösen megígért támogatás nem érkezett meg.

Többé-kevésbé a felcsendülő művek történetét is megismertük – mármint a vizsgaelőadások dátumát – s ígéretet kaptunk, hogy végül Steve Reich egy műve is elhangzik. Bíztató volt megtudni Reich válaszát Rácz Zoltán kérdésére, hogy mit szól a koncerthez: „Örülök, hogy még előadnak fiatal zeneszerzők között”.

Az előadás azonban csalódást keltett. Rögtön az első, talán leginkább beharangozott mű, Kerékfy Márton Schlag-Spiele című alkotása világosan mutatta, hogy valóban nagyszerű vizsgadarabot hallunk, s az ifjú szerző tényleg nagy reményekkel néz a jövő elébe (válságtól eltekintve), de hát az ifjú titánnak nem árt egy kis érés még: rendkívül izgalmas részeket hallhattunk, a szerző többé-kevésbé játszott a közönség figyelmével, és le is kötötte azt, ám a mű csak nem akart egésszé összeállni, kikerekedni.

A második darabbal, Sztojanov Georgi Fuvolaverseny című művével is nagyjából ez volt a gondom. Kétségkívül tehetséges fiatal szerzőről van szó, s a feladat - hogy fuvoladarabot szerezzen ütőhangszeres kísérettel – is nagyon izgalmas, ám maga a mű nem több tehetséges, már-már zseniális szárnypróbálgatásnál. Nem értek igazán az ütőhangszerekhez, de annyit világosan tudok, hogy rendkívül nehéz főként ritmushangszerekre hosszabb, mégis egységes darabot írni.

A hosszúság pedig megvolt, izgalmas részek is voltak benne bőven, csak azt nem éreztem, hogy egységes művet és nem különálló részeket hallunk. Nem tudom, mennyire alkalmazható ez a kifejezés ütőhangszerekre, ám azt éreztem, hogy egyik darabban sem áll össze a „narratíva”.

A szünet épp időben érkezett, s a folyosón, pihenőben, itt-ott beszélgető emberek mintha szintén az én aggodalmaimat igyekeztek volna megvitatni.

A koncert második fele viszont ígéretesnek bizonyult. Horváth Balázs PIN Code Variations című ősbemutatója már – legalábbis a különös hangkeltő eszközök, mint nylon zsákok stb. miatt – kifejezetten izgalmas volt, éppen csak a darabbá összeállás nem sikeredett.

Végül pedig az utolsó huszonéves magyar zeneszerző, Juhász Balázs Jeladás című műve összeállt. Lehet, hogy elfogult vagyok, hiszen ebben a darabban (élő?) elektronika szerepelt. Mindenesetre rendkívül üdítő volt a dob, elektronikus hangok és (rögzített) beszéd keveréke. Bevallom, az elején leginkább a Világok harca zenéje jutott eszembe, szóval volt némi – többé-kevésbé tudatos – áthallás a populáris zenék világába. A darab azonban kétségkívül – és áthallásokkal együtt is – invenciózus és egyéni alkotássá állt össze, amelyet szellemesen zárt az utolsó mondat: „Mi lehet ez után még meglepetés? Csak az örök béke.

Volt azonban, még ebben a darabban is valami – erősen érezhető – fiatalos naivitás, amely a fiatalemberre jellemző, és nem az érett zeneszerzőre.

Ennek ellenére kezdtem végre azt érezni, hogy nem vizsgaelőadáson, hanem fesztiválkoncerten járok. Különösen, hogy a színpadon Steve Reich művének előadására készülődtek: zongorákat tologattak, és rendezgették a hangszereket.

A Dance Patterns című Steve Reich darab azonban – bármennyire is tisztelem a szerzőt – leginkább a Piano Phase valamely újabb verziójának tűnt (már a színpadon elhelyezett két zongora is erősen ezt sugallta), némi ütős-dallamhangszer (marimba, xilofon, vibrafon, csőharang stb.) kiegészítéssel. Jó darab volt, nem tagadom, de nem a legjobb e neves szerzőtől.

A koncert pedig szép sikerrel ért véget: a közönség lelkesen tapsolt, s a zenészek vissza-visszatértek sűrű hajlongások közepette. Én mégis, egyre inkább barátom megjegyzésén morfondíroztam: „nem az Amadindát szeretem, hanem a zenét, amit játszanak.” Márpedig az Amadinda mindent megtett, szó nem érheti a ház elejét: a darabokat tökéletesen eljátszották.

A Budapesti Őszi Fesztivál kapcsán az jutott eszembe, hogy bár nemes gesztus küzdeni fiatal zeneszerzőink elismertetéséért, egyik legszínvonalasabb nemzetközi fesztiválunk talán mégsem a legalkalmasabb terep az ilyen misszióra (különösen, hogy „érettebb” kortárs komponistáinknak sem árt még némi publicitás).


A műsoron:

Kerékfy Márton – Schlag-Spiele
Sztojanov Georgi – Fuvolaverseny

Horváth Balázs – PIN Code Variations (ősbemutató)
Juhász Balázs - Jeladás – telegráfüzenet
Steve Reich – Dance Patterns (magyarországi bemutató)

Közreműködött:

Győri Noémi – fuvola
Fábry Boglárka és Oravecz György – zongora

Amadinda Ütőegyüttes 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Dirty Honey: Dirty Honey EP (2019)
Opera a karanténból: Jacques Offenbach Hoffmann meséi című operája Párizsból
Green Day: Father of All Motherfuckers (2020)

Más művészeti ágakról

Interjú Ladányi Andreával magyarországi és külföldi tapasztalatairól, lehetőségeiről
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Mindig vonzódtam a művészetekben a szélsőségekhez Mindig vonzódtam a művészetekben a szélsőségekhez
Interjú Kis Róka Csaba festőművésszel szakmai sikerekről, külföldön szerzett tapasztalatokról és a pályakezdő művészek lehetőségeiről
art&design

Otthonka most Otthonka most
Urai Dorottya előszója Herbert Anikó aka Haniko kollázskötetéhez


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés