bezár
 

építészet

2010. 08. 29.
Kenyér és szóda - Interjú Tarnóczky Tamás építésszel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kenyér és szóda  - Interjú Tarnóczky Tamás építésszel Tarnóczky Tamás 1998-ban végzett a Műegyetemen, azóta szakadatlanul gyártja a terveket különböző építészeti tervpályázatokra. A beszélgetés apropója a siófoki 320fok Kulturális Központra kiírt tervpályázaton elért első helyezése.
PRAE.HU: Több mint húsz tervpályázaton vettél részt, többnyire egyedül. Gyakorlatilag rekorder vagy ebben a műfajban, miért van benned ennyire erős indíttatás a pályázati megmérettetésekre? Már az egyetemen elkezdtél pályázni?

Nem, egyetemen még nem kezdtem el. Amint kikerültem viszont baromi gyorsan kialakult bennem a kép, hogy pályázni kell. Szerintem ez azért fontos, mert ha valaki pályázik, akkor egy zsűri előtt megmérettetik, és egy véleményt kap a pályaművéről. Ezáltal magáról és a világképről, ami benne van. Szerintem ez iránymutatást tud adni, hogy jó az irány, vagy éppen rossz. Emiatt van, hogy én majdnem mindig egyedül pályázok, nem vonok be senkit sem. Ha valakit bevonnék, akkor az, ami lerajzolásra kerül, már nem csak az én világképem, hanem az egy összetett kép, és a róla alkotott véleményt - amit a zsűri megfogalmaz - nem tudom úgy értelmezni, hogy csak nekem szól. Nekem nagyon fontosak ezek a visszajelzések és ezekkel akkor tudok valamit kezdeni, ha azok egyértelműen nekem szólnak. Ezért pályázok én majdnem mindig egyedül.


Egyetem után több irodában is dolgozgattam, itt is, ott is, amott is, nem úgy, mint alkalmazott: amikor volt egy érdekes munka jó ismerőseimnél, akkor felhívtak, vagy én kerestem őket. Úgy fogtam fel akkor, hogy ebből tanulok, mert nem az egyetem alatt tanul meg az ember tervezni, hanem amikor együtt dolgozik olyan emberekkel, akik már tudnak valamit. Több helyen, több irodában dolgoztam, és ezzel párhuzamosan pályázatokat csináltam mindenkitől függetlenül. A legtöbb munkámat az egyetem óta a Török és Balázs építészeti műteremben Budán. Ez Balázs Mihály kollegám műterme. Nekem ő nagyon jó barátom, olyan kollegám, akitől nagyon sokat tanultam, és nagyon nagy megtiszteltetés, hogy vele dolgozhatok a mai napig is.

Két külön cégben vagyunk, lényegében külön szerezzük a munkákat is. Legutóbbi munkánk a pécsi tudásközpont volt, ami az EKF keretén belül valósult meg. Azt a munkát a Török és Balázs építészeti műterem nyerte meg, ahol én segítettem be. Remélhetőleg a siófoki 320fok Kulturális Központ tervezésében is együtt fogunk dolgozni.

PRAE.HU: 2003-ban volt az első díjazott pályamunkád. 5 év alatt te megtanultad azt a szabályrendszert, gondolkozást, amit egy pályázat kíván?

Pályázni egy műfaj, pályázatot megnyerni, az meg az egyik legnehezebb műfaj. 2003-ban sikerült megnyernem az első pályázatomat, ami az óbudai San Marco utcában egy gyermekotthon volt. 98-ban adtam be az első pályázatomat, és egy ideig úgy volt, hogy minden második pályázaton valamilyen sikerrel szerepeltem, kaptam egy megvételt vagy akármilyen helyezést, utána egy következő pályázatomat pedig kidobták a kukába, aztán megint kaptam valamit, utána megint kidobták. A tizedik pályázatnál jutottam el odáig, hogy én kapjam az első díjat. Óriási nagy szerencsém volt: a főváros volt a megbízó, és nem kis fiatal kezdő építészként tekintettek rám, hanem teljes támogatásukról biztosítottak. Megvárták, amíg céget alapítok, megvárták, amíg beszerzek minden papírt. Amikor minden megvolt, megrendelték tőlem a terveket, és utána megépítették a házat. Ez mesébe illő történet volt. Pár éve átadták, már benne laknak a gyerekek, és szeretik. Tök jó.

PRAE.HU: A pályázatok kiválasztásánál van valamilyen szempont?

Minden munka érdekes lehet, ilyen szempontból nem válogatok. Már készítettem városépítészeti tervpályázatot is, ahol alig kellett házat rajzolni. Mindenben lehet valami, ami megfogja az embert.

PRAE.HU: Ha ennyire vizsgaszerűen fogod fel a pályázati eredményeket, akkor nagyon letaglóz, ha rossz véleményt kapsz?

Nagyon fel tud idegesíteni. Miután egy hónapot dolgozok egy pályázattal, akkor kötődök hozzá, és a végén már meggyőződésem lesz, hogy az enyém a legjobb. Ha ezek után azzal szembesítenek, hogy nem a legjobb, vagy semmilyen díjazásban nem részesül - teljesen elmennek mellette -, akkor azt jelenti a szememben, hogy az a másfél hónapos munkám teljesen tévút volt. Kell pár nap, amíg ezt feldolgozom.



De az ember azért építész, mert ha megoldódik az egyik probléma, akkor jön egy másik, amit szintén meg kell oldani építészetileg. Érdekelnek a problémák. A következő pályázat kivételénél az előzővel már nem foglalkozom, még a tanulságaival sem. Pillanatok alatt, napok alatt továbblépek, és előre tekintek.

PRAE.HU: Mindig elfogadod a zsűri döntését?


Elfogadom, mert ők a „megrendelők”, nekik kell valami, és ha az nem az enyém, akkor én nem fogom rájuk erőltetni.

Ha megnézi az ember a pályázati eredményeket, akkor elfoghatja a bizonytalanság, hogy biztos azoknak a terveknek kellet első díjasnak lennie, amit ott első díjasnak kihoztak? Érdemes-e a mai világban egyáltalán pályázni? Ilyeneken az ember néha elgondolkodik sikertelen pályázatok után. De amikor azt látom, hogy egy tervpályázaton kihoznak engem győztesnek, aki mögött higgyétek el tényleg nem áll senki, nem állnak mögöttem érdekkörök, hanem egy nagy semmiben állok én, akkor nekem azt bizonyítja, hogy a mai világban igenis érdemes pályázni. Egy kósza jó ötlettel, ami megfelelő műszaki dolgokkal alá van támasztva, igenis meg lehet nyerni egy pályázatot, létre lehet hozni ezáltal egy jó épületet, van értelme reménykedni.

Azt mondom, ez a pályázat is azt bizonyítja, hogy nincsenek mindenhol és mindig leosztva előre a lapok.


Az építésszel készült interjút a képre kattintva, vagy a 6b.hu- nézhetik meg.

PRAE.HU: Nincs honlapod, ez egyfajta építészeti elitizmus, hogy téged ne a rólad szóló üzenetek, hanem az aktuális cselekvések, a munkáid határozzanak meg?


Ezt még soha nem fogalmaztam meg, de ez állhat mögötte. Gyaníthatóan ez állhat mögötte, amit kérdezel.

PRAE.HU: A Műegyetem középülettervezési tanszékén meghívott oktató vagy, és a díjazott pályázataid is javarészt középületek: van valamilyen missziód a középülettervezéssel?

Leginkább ez érdekel. De aztán lehet, hogy csak ilyet tudok, ez is benne lehet. Még nem kerültem olyan helyzetbe, hogy igazán nagy családi házat kellett terveznem - lehet, hogy nem is tudok olyat. Középületet már nagyon sokat terveztem, de a megvalósulási szám nem olyan magas. Azt mondják ezt tudom csinálni, és én is úgy érzem, hogy ezen a területen biztosabban mozgok.

Ez a lépték, ami meg tud fogni. Egy feladvány, egy rejtvény, amit meg kell oldani. A kisebb dolgok, hogy úgy mondjam, kiesnek a kezemből, a nagyobbakat meg nem bírom el. Szóval ez így pont jó.

PRAE.HU: Egy kis adalék még a pályázatokhoz: mi a véleményed a pályázati költségekről?

Elmennek a fenébe, azt tudom mondani. A törvény is azt mondja, hogy elvileg csak a dokumentáció költségét lehetne elkérni a pályázóktól, ami ötezer forint, ehhez képest ötven- százezer forintokat elkérnek egy pályázat kivételéért, ez döbbenetesen magas költség. De nem tudok ezzel mit kezdeni. Bele kell feccölni ezt a költséget. Sajnos nincs az a fórum, ahol ezt szóvá lehetne tenni, a kamara asszisztál ehhez. Kinek szóljak?


PRAE.HU: A siófoki pályázatnál volt valami, ami megfogott benne?


Ha meghirdetésre kerül egy pályázat, majdnem mindig kimegyek, megnézem a helyszínt. Itt is kimentem és megnéztem, és megfogott.  Mi fogott meg benne? Volt a régi kenyérgyári épület, ami ott állt. Az a tény hogy állt ott, és nem bontották el, pedig már 10 éve üres, és használhatatlan, megfogott. Az, hogy ezt a házat így szeretik. Ennek a háznak építészeti értéke is van a maga letisztultságával. E mellé kellett valamit tervezni, úgy hogy ezt az értéket megnevezem értékként, és tovább hasznosítom. Ez egy nagyon izgalmas és érdekes feladatnak tűnt.

A pályázók közül volt, aki elbontotta teljesen, volt, aki bebugyolálta teljesen, hogy ne is látszódjon, én pedig megtisztítottam és az eredeti állapotára visszaállítottam a meglévő kenyérgyári épületet. A felszínen nem összeépítve hoztam létre egy új épületet: nagyon máshogy, kontrasztba hozva a kettőt. Szerintem egy ilyen helyzetben a kontraszt egy jó építészeti válasz, mert úgysem lehet olyat csinálni, mint a meglévő. A kontraszt mindig egy viszonyról szól: valami ellen beszél, valami mellett szól. Igazság szerint az értékelését a dolognak rád bízza, a szemlélőre. Ez lehet jó benne.

PRAE.HU: Szerinted ezzel a gondolattal nyertél?


Szerintem ezzel. Szerintem azért tudott az én pályázatom nyerni, mert mindenki múzeumot tervezett vagy galériát, én pedig nem. Eldöntöttem előre, hogy olyat csinálok, ami mellett nem lehet elmenni. Vagy kiszúrják, hogy ez nagyon jó, vagy azonnal kidobják. Bármelyik jó, csak vitát gerjesszen. Ha semlegesnek tűnik az egész, akkor az nem lehet jó építészeti válasz, főleg annak tudatában, amit a kiíró most kért, hogy az egésznek egyedi arculata, jelzés értéke legyen. Ezért ennél a pályázatnál én nem múzeumot terveztem, mint amit a kiírás sugallt, hanem arra gondoltam, hogy silókat teszek le, ebben is lehet éppen kiállítani, sokkal nehezebb ugyan, – majd vért fognak izzadni a galéria vezetői – de ez más.


PRAE.HU: Miért éppen silók?


A kiíró két fajta kiálltóteret kért, az egyik egy olyan kiállítótér, ami a cselekvésen alapszik: jön a látogató, bevonásra kerül a prezentációval, része lesz az alkotásnak, cselekszik, ő is megteremti a bemutatandó terméket. Ez egy gyártási folyamat lényegében, ezért ez a kenyérgyárba került a tervemben. Ezzel szemben az új épületrészben statikus kiállítótereket kértek, ami azt jelenti, hogy hozunk valami kiállítási anyagot, és bemutatjuk. Ez a bemutatandó anyag jellemzően az oktatásra, az ismeretterjesztésre alapozna, bennem meg az merült fel, hogy a mai világban mindig csak merevlemezen, meg pendrive-okon tárolják az információt, de nem csak így lehet tárolni dolgokat, lehet silókban is. Innen jött a siló gondolata. Ezek azonban nem gabonasilók, hanem tudássilók. Így csináltam négy darab tudássilót, amikben tárolom, illetve bemutatom az információkat. A silókat egyébként pont az elbontott szódagyár területére terveztem, kicsit palackszerűen megfogalmazva. Ahogy feszül bennük a szén-dioxid, a szénsav feltölti ezt az egészet. Szóval ez volt az egésznek a koncepciója.

Láthatóan mai épület lesz. Szerintem az a jó benne, ha lehetek egy kicsit elfogult , hogy van egy fajta ipari feeling-je. Volt egy nagyon erős szándék bennem, hogy a kenyérgyár mellett olyan épületegyüttes jöjjön létre, ami nem múzeum jellegű, hanem ezt az ipari vonulatot sugallja. Ezekkel a vasbeton hengerekkel elég absztrakt utalást tettem a silók irányába: nem úgy néznek ki, mint a silók, de siló-szerűek. Az ipari hangulat fogja össze a beépítést. Nagyon nagy kontraszt van a régi épület és az új épület között, mégis ez a hangulati hatás összeköti a kettőt. Szemben állnak, de nem állnak szemben egymással - nagyon jól értelmezhetőek lesznek együtt.

PRAE.HU: Mi a véleményed, a helyi közeg be fogja fogadni az épületet?

Reménykedő állásponton vagyok, én tudom szeretni ezt a házat, és meggyőződésem, hogy el tudom adni a közvéleménynek is, meg tudom szerettetni velük. Ez a ház  elég erős lesz ahhoz, hogy eladja önmagát és szerethető legyen. Nekem fontos, hogy szerethető legyen. Most ez hülyén hangzik, hogy itt egy ház, ami siló, és azon mit lehet szeretni, de szerintem lehet.


PRAE.HU: Regionális szinten tud a 320fok kulturális centrum lenni?


Megvan az esélye: itt elég nagy, légüres tér van. Azt látom, hogy azok az emberek, akik most a galériát úgy, ahogy működtetik, eszméletlenül fontosnak érzik ezt, nagyon odateszik magukat, most is, még a jelenlegi áldatlan körülmények között is. Ebben a légüres térben már valami elkezdődött az elmúlt években, és ha ez ki tud fejlődni, akkor ez egy nagy durranás lesz.

A projekt jelenleg minden szinten támogatást élvez, önkormányzati szinten, régió szinten, politikai szinten, állami szinten. Nem látok sehol gáncsoskodást, mindenhol csak a lelkesedést látom, lehet, hogy egy hónap múlva már nem ezt fogom látni, de most nagyon bizakodó vagyok.

PRAE.HU: Hogy látod, van esélye annak, hogy az elkészült épület nemzetközi figyelemre is számot tartson, felfigyeljenek rá?

Szeretném, de nincs. Nincs, mert Magyarországon élünk és szerintem nem tudunk mit csinálni, akárhova tesszük a schengeni határokat Magyarország az Magyarország, és innen az építészet nem fog tudni kijutni. Ez nem azért van, mert a mi építészeink jobbak, vagy rosszabak, mint a külföldiek, hanem a kivetelezés minősége miatt van. Nagyon sokszor van nagyon rossz tapasztalatom – ritka kivétellel egyébként – a magyarországi kivitelezési minőségről: ha lerajzolsz egy egyszerű vonalat, azt megvalósítani a legnehezebb. Nehéz megértenem, hogy Hollandiában, Svájcban ezt miért tudják megcsinálni – talán a mentalitás más – nálunk meg miért nem tudják megcsinálni. Ez szerintem leképezi a magyar viszonyokat. Nagyon nehéz azt hinnem, hogy ennek a háznak, ha megépül – persze, milyen jó lenne – túl nagy külföldi visszhangja lenne.

PRAE.HU: Miben erősít meg a siófoki pályázati sikered, és merre mész tovább?

Abban erősít meg, hogy az az irány, amit az elmúlt tizen pár évben csinálok, az talán jó irány, és gyaníthatóan ugyanezt fogom csinálni a következő időszakban is. Pályázni fogok, mert ezekszerint van értelme. Ha ebből ház is lesz, és esetleg a közösség szeretni fogja, az válik igazán értékké, a munkám értékévé, amiért érdemes dolgozni. Nem az, hogy tervet gyártok és első díjas leszek, és bekerülök a tévébe, hanem az, hogy megépítik, és amikor pár év múlva felhívom az intézményigazgatót valami kapcsán, akkor is mosolyogva áll velem szóba, mert szeretik azt az intézményt, amiben vannak, és ami az én terveim alapján megépült – és ez jó érzéssel tudja eltölteni az embert. Arra gondolok ilyenkor, hogy csak így tovább.

Az interjú elkészítésében részt vett Batta Barnabás.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Árvai András --


További írások a rovatból

építészet

Mi lesz velünk, szomszéd? Mi lesz velünk, szomszéd?
Lényegi kérdések, költői válaszok
építészet

Koncepció, kontextus, térbeliség Koncepció, kontextus, térbeliség
3h_3ház a Fugában
építészet

A Budapest Café Csengtuban A Budapest Café Csengtuban
Biasol Építészstúdió (Ausztrália): Budapest Café, Csengtu (Kína)

Más művészeti ágakról

Papolczy Péter (William Shakespeare, Szabó Lőrinc): Hogyne szeretnélek? Szonettek három hangra, Tilos az Á, 2019.
Maria Sødahl: Remény
Interjú Hudi Lászlóval a Mozgó Ház Társulásról, munkamódszerekről, külföldi lehetőségekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés