Paul Graynor (Darren Healy) jólfésült, a légynek sem ártó lesipuskás, aki erőszakos bűncselekmények helyszínén készíti el a fényképeit. Kórházban fekvő édesapját rendszeresen látogatja, emellett gyengéd érzelmeket táplál az apját gondozó nővér, Michelle (Nora Jane Noone) iránt. Egy nap azonban hazafelé sétálva váratlan és sokkoló támadás éri: két suhanc sebet ejt az arcán és kasztrálja őt, Paul az incidens után pedig edzeni kezdi magát, ugyanakkor érzelmi leszállóágba kerül, csupán árnyéka lesz hajdani önmagának. Noha az elbeszélés helyenként tálcán kínálná, hogy a Bosszúvágy nyomdokain haladó, fojtogató és vérgőzös nagyvárosi traumafilmként vegyük számításba az ír rendező első nagyjátékfilmjét, Muldowney – ahogy azt a marketinggépezet is sugallja – a Szalmakutyák és a Taxisofőr örvén meghonosodott cselekménymotívumokkal részletezi a fotóriporter kálváriáját. Bár mindkét, azóta klasszikussá nemesedett ’70-es évekbeli moziból merít, a Vadállat talán mégis közelebb áll Peckinpah sajátos thrilleréhez, leginkább a főhős nyitó pozíciója és majdani, kifordított érési folyamata miatt.



Az urbánus vonulat inkább csak illusztrációként van jelen: a cselekmény elején két részeges hajléktalan dulakodása fest sötét képet Dublinról, a monokróm képi világ is veszélyesebbé teszi a helyszínt, és egy alkalommal egy késő esti beszélgetőműsor szereplői hívják fel a nézők figyelmét Írország árnyoldalára, ám Muldowney sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a hősére, így dolgozata nyomasztó karaktertanulmányként érvényesül. Pault rögvest egy másik világ lakójaként skicceli fel a rendező: ugyan nap mint nap látja a főváros rút arcát, ő maga konszolidált értelmiségiként él. Így ragadható meg Paul kezdeti pozíciója, későbbi éréstörténete pedig már – akárcsak a Szalmakutyák bűzős, véres zárlatában – az erőszak függvényében olvasandó. Innentől a főszereplő átalakulásának vagyunk tanúi, és a rendező szerencsére tisztában van azzal, hogy filmjét nem teheti egysíkúvá és pláne nem változtathatja azt erőszakot propagáló hamis szónoklattá. Ennek megfelelően a támadás után Paul elveszíti a kapcsolatát a realitással: az önvédelmi tanfolyamon betöri a társa orrát, üvöltözni kezd a szerelmévé váló Michelle-lel, illetve szó szerint csupán árnyékbokszol, a légüres teret püföli – ilyen fénytörésben az elszigetelt, majd fasisztoiddá váló Travis Bickle újkori alteregójának tekinthető a karakter. Mind a taxisofőrt, mind az Angliában hűsölő amerikai matematikust összeköti azonban az, hogy erőszakos fellépésük nem zárkóztatja fel őket a vad ösztönökkel teli rendbe, humánumuk felszívódása egyértelműen negatívnak tetszik.



A Vadállat hőse azzal, hogy üvöltözik, és azzal, hogy kasztrálói, vagyis a férfi voltát eltörlők helyett más és más agresszorokat, sőt mi több, egy önvédelmi kurzuson gyakorló fiatalt sebesít meg, teljesen kívül esik a normális bosszú körén: bár naphosszat az igazi tettesekről készült biztonsági fotót nagyítgatja, nézegeti, dühöngése megreked a semmi szintjén, a felesleges levegőbe ütlegelés terepén. Paul ugyan azt vallja, hogy kezd férfivé érni, vagyis a sarkára állni és ellátni a gaztevők baját, szavai és cselekvései ennek az ellenkezőjét sugallják: igazi férfiként, vagyis önmagát egészségessé konstruáló személyként ugyanis megszűnik létezni, erre utal, amikor így kérdez vissza a pszichológusánál: „Honnan a faszból tudja maga, hogy kell férfiként viselkedni?!” Muldowney ezzel a dühös kérdéssel ragadja meg filmje lényegét: Paul járhat a konditermekbe, tömheti magába a szteroidokat, ha egyszer a szerelmével nem foglalkozik és magát is elhagyja, csak azért, hogy vérbe borítsa az utcákat. Ebben a pillanatban dől el valójában, hogy a zabolátlan rend, a brutalitás világa, amibe Paul be kíván illeszkedni, nem a helyes rend.



A filmnek egyetlen, ám számottevő hibája mégis akad: a hatásvadászata. A rendező legtöbbször dobhártyaszaggató hangeffektusokkal és a főalak remegő kezeiről, füléről készült snittekkel, illetve elég gyakran kézből vett képsorokkal szimbolizálja a Paul lába alól kicsúszó talajt. Ezek a formai megoldások határozottan didaktikusan hatnak: Muldowney inkább megmutatni akarja a lesüllyedést, nem kimondatni annak diagnózisát a szereplőkkel, ám a kevesebb több lehetett volna. Érthető is, logikus is, hogy a meghasonlott fotós végül hogyan és miért idegenedik el magától, de egy visszafogottabban színre vitt tragikus zárlat hatásosabb lett volna a véglegességet sugalló finálé helyett, amelyben lefejezés és fülön szúrás mellett a meztelen, csurom véres antihős tárt karokkal néz és motyog a semmibe.

Vadállat
(Savage)
Színes, hangalámondásos ír filmdráma, 2009, 85 perc
18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Írta és rendezte: Brendan Muldowney
Zene: Stephen McKeon
Operatőr: Tom Comerford, Michael O'Donovan
Vágó: Mairead McIvor
Szereplők: Darren Healy (Paul), Nora-Jane Noone (Michelle), Cathy Belton (Dr. Cusack), Feidlim Cannon (Ian), Andrew Bennett (O'Neill nyomozó)

Megtekinthető: Uránia Nemzeti Filmszínház, 2011. 04. 13. szerda 21h

18. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
Budapest, 2011. április 8-16.
WWW.titanicfilmfest.hu