bezár
 

film

2011. 06. 07.
Mutáns-idegháború
Matthew Vaughn: X-Men: Az elsők
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mutáns-idegháború Miután Bryan Singer a rossz emlékű Superman visszatért választotta az X-Men harmadik része helyett, különösebb ambíció híján összebarkácsolt CGI-össztűzek és B-filmes dramaturgia kezdték fertőzni a képregényfilm-szériát. A mozisorozat prequelje azonban kijavítja a hibákat, és a margóra tett übermenschek ismét megtört emberekként lépnek porondra.
Jóllehet, elsőre nem Matthew Vaughn-t ültetnék a rendezői székbe a mutáns-sorozat rajongói. A brit úriember ugyanis eddig rendre távol tartotta magát a komolyabb hangvételtől. Munkáiban a zsánerek unásig ismert öntőformái vérteződtek ironikus tónusokkal, sőt, ha össze kívánjuk hasonlítani Vaughn és Singer munkamódszerét, tűz és víz a két alkotó. Míg az angol producer-rendező csavar egyet a kisrealista gengsztertörténetek (Torta), a fantasyk (Csillagpor), netán épp a szuperhős-mozik (Ha/Ver) ökonómiáján, addig az első két X-Men kaland vezénylője az agresszió (Az eminens) és a köztünk élő gonosz (Közönséges bűnözők) főtémáit még a kasszasikereiből sem lúgozza ki. Ezek után igazi meglepetés, hogy a Guy Ritchie harcostársaként indult Vaughn fel tud nőni kollégája blockbuster-géniuszához, sőt, helyenként árnyalni is képes Charles Xavier professzor és Magneto ellenségeskedésének első állomását.



Az elsők
nyitójelenete rögtön példát is szolgáltat erre. A rendező újragondolja a 2000-es első film döbbenetes haláltábori felütését, és egyúttal be is fedi annak ellipsziseit, amikor Erik Lehnsherr (Michael Fassbender), a későbbi fém-manipulátor gyerekkoráról regél. Lehnsherrt ugyanis örök gyűlölet kezdi hajtani, amikor újonnan felfedezett adottságát nem képes előhívni magából, halálra ítélve ezzel édesanyját. Innentől kezdve indul a későbbi Gonosz Mutánsvezér leszállóága. Évekkel később is csak a bosszúra képes gondolni (akárcsak a Batman: Kezdődik! főhőse), tűvé teszi az egész világot, hogy náci kínzói nyomára akadjon, végül pedig felszínre kerül embergyűlölete is, vagyis azon nézete, hogy a hús-vér lények az idők végezetéig a genetikailag felsőbbrendűek vérére fognak pályázni. Charles Xavier (James McAvoy), a korai jó barát, későbbi eszme-vetélytárs – ahogy azt az eddigi filmek is megalapozták – pontosan az ő ellentéte. Adoptálja a hozzá hasonlóan „más” Ravent, alias Mystique-et, amikor az gyerekkorában betör a házába, huszonévesen professzornak választják Oxfordban, és vele született idealizmusa miatt az ember-új faj együttélés Martin Luther Kingi vágyát dédelgeti. Vaughn később sem veszíti el a stílusérzékét és történetmesélő képességét: egy alkalommal Charles előhívja Erik legszebb emlékét, mire a jégszívű barát először könnyekig meghatva, aztán nevetve hasznosítja képességét („Jó is lakozik benned, nemcsak fájdalom és düh.”) – épp emiatt lesz rettenetesen fájdalmas az egyik végjelenet, amelyben példás ritmusérzékkel montírozódik egymásra a barátjában csalódó, hiábavalóan sikító telepata arca és a fémmozgató mindent eldöntő rémtette.



A pacifista érzülettel áldott iskolaalapító és a szélsőjobboldali ideológia szerint élő Erik kapcsolatán kívül azonban még egy újabb viszony is fontos szerepet kap a filmben, ez pedig a főgonosz, Sebastian Shaw (Kevin Bacon) és Erik riasztó szimbiózisa. Shaw eleve a rossz ösvényre predesztinálja Lehnsherrt, amikor végez az anyjával, majd egy nemzetszocialista pénzérmét nyom a gyerek tenyerébe, ennél is gyomron vágóbb, amikor végül Erik kezdi ugyanazokat a rendkívül fasisztoid nézeteket vallani, mint „teremtője”. Shaw és Lehnsherr rokonlelkűsége meg is idéz egy másik nagy sagaból ismert ijesztő kötődést, jelesül A Sith-ek bosszújában vászonra vitt Anakin Skywalker-Palpatine relációt. A jelenet például, melyben az ifjú Erik a főellenség szeme láttára veszíti el önkontrollját, tökéletes lenyomata az űropera egyik csúcsjelenetének, amelyben a gonosz uralkodó a mechanikus légzőszervvel, karokkal, lábakkal vert tanítványa fájdalomüvöltésében leli örömét. 



Vaughn a folytatások, rebootok, előzménysztorik motívumdúsító stratégiáját sem hagyja figyelmen kívül. A fabulába számos James Bond-filmre rímelő kelléket applikál yachttól (Tűzgolyó) kezdve tengeralattjárós jelenetekig (Csak kétszer élsz; A kém, aki szeretett engem; A világ nem elég), ezen kívül rengeteg akciójelenettel is örvendezeti a közönséget. A deutschargentinier kocsmában történő "szembesítésjelenet", az orosz katonákkal körülvett villa lerohanása és a tengerparti föld-levegő rakétás, hadihajós finálé mind kielégítőnek bizonyulnak, de a Tizenhárom nap című filmre halványan emlékeztető kubai rakétaválság-motívum is releváns funkcióval bír.



Ez a hidegháborús forró pont afféle John Woo-i fordulatot, a Golyó a fejbenre reflektáló keretet ad a barátból ellenséggé válásnak, nem is véletlen, hogy Charles és Erik összetűzése a válság csúcspontján, robbanófejek sűrűjében, amerikai és szovjet tengerészek közelében esik meg, ahogy az sem, hogy a jó viszony rosszra fordulását szimbolikusan itt is egy lövedék vetíti előre. Vaughn tehát azzal, hogy az X-Men történetekben örökké meglévő xenofóbiát, valamint ideológiai összetűzéseket egy történelmi fordulóponttal keresztezi, nyilánvalóvá teszi, hogy a látványbeli fokozáson túl a tematikai dúsítástól sem zárkózik el. A rendező a fő konfliktus mellett a mellékproblémákat is kifogástalanul időzíti, ezek közül is prioritást élvez Raven (Jennifer Lawrence) és Hank, a későbbi Bestia (Nicholas Hoult) keserédes románca, mutáció-huzavonája, emellett a többi mutánsfigura vászonideje sem felesleges, sőt, a mind komolyabbá és komorabbá váló filmbe éppen a zsenge korú Vészmadár, Plazma egy-egy rezdülése csempész némi humort.



Az X-Men: Az elsők azonban az oldottabb pillanatai ellenére sem szűnik meg a Singer által rendezett első két rész örököseként létezni: akárcsak az X-Men 2-ben, az aktuális etapban is kiváló egyensúly jön létre a drámai jelenetek és a tempósabb szekvenciák között. A tragikusabb momentumok pedig, bár maximális fordulatszámon árulkodnak gyötrelmekről, nem negligálják a tényt, hogy Vaughn tömegfilmet készített. Intelligens, sokszálú, mértéket ismerő és pergő előzmény került ki a kezei alól, amely miatt rögvest bizalommal várhatjuk a tervezett első osztály-széria darabjait.

X-Men: Az elsők
(X-Men: First Class)
Színes, szinkronizált amerikai-brit sci-fi, akciófilm, 2011, 132 perc
16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Rendezte: Matthew Vaughn
Írta: Ashley Edward Miller, Zack Stentz, Jane Goldman, Matthew Vaughn
Zene: Henry Jackman
Operatőr: John Mathieson
Vágó: Eddie Hamilton, Lee Smith
Szereplők: James McAvoy (Charles), Michael Fassbender (Erik), Kevin Bacon (Shaw), Jennifer Lawrence (Raven), Rose Byrne (Moira)
Forgalmazza: InterCom
 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Pedro Almodóvar: Fájdalom és dicsőség
Francis Ford Coppola: Apokalipszis most

Más művészeti ágakról

Interjú Bazsó Adriennel színház-pedagógiáról, nyitottságról és kíváncsiságról, kezdésről és újrakezdésről
Vida Gábor: Egy dadogás története


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés