PRAE.HU: Más könyvéből dolgoztál ugyan, de a filmben tagadhatatlanul megtaláljuk a saját stílusjegyeidet, a téged érdeklő problémaköröket. Hogy sikerült személyessé tenned az alapanyagot?

Mindig megpróbáltam az írónő (Éliette Abécassis) szemszögéből megmutatni az eseményeket, nem akartam alapvetően módosítani az ő nézőpontján, viszont úgy döntöttem, hogy egy nővel (Vanessa Portal – a szerk.) együtt fogom írni a forgatókönyvet a könyv alapján, hogy pontosan benne lehessek egy nő fejében, hiteles képet tudjak festeni a női lélekről. Továbbá a producerünk is nő volt (Genevieve Lemal), ez is nagyon sokat segített.

PRAE.HU: Személyes tapasztalatok tettek nyitottá Éliette Abéciassis könyvére, vagy valami félelemteli érdeklődés irányított? A film elég részletesen ábrázolja a gyermekáldás folyamatát a fogantatástól a csecsemőkorig.

Nekem nincs gyerekem, de valószínűleg van bennem egyfajta félelem. Biztos vagyok benne, hogy ha lenne gyerekem, akkor nem tudtam volna megcsinálni ezt a filmet, mert az egy olyan dolgot tett volna hozzá, amire nincs szükség. Azt akartam, hogy érintetlen maradjon az a féle tanúságtétel, amit az írónő ad. Viszont ami a könyvben nem volt benne, az a férfi nézőpont. Ezt én tettem hozzá a történethez.

Rémi Bezançon

PRAE.HU: Már az előző filmjeidre is igaz volt, hogy nagyon hitelesen tudsz beszélni a női nemről, de ez csak a mostani filmedben csúcsosodik ki ennyire.

Én azt gondolom, hogy minden élőlény létében benne rejlik egy férfi és egy női létmód, az embernek ezt meg kell tanulnia elfogadni és kifejezni. Én csak hagyom, hogy a bennem élő nő szólaljon meg. Mindenkiben ott dúl az érzékenység és a racionalitás csatája, éppen ezért éljük meg máshogy ugyanazokat a dolgokat. Nincs ez másképp a gyermekáldás esetében sem.

PRAE.HU: Úgy vettem észre, mintha a férfi főszereplőid külsőre nagyon hasonlítanának rád. Felfoghatjuk őket alteregókként? Mennyi biográfia szűrődik a fikcióba?

Azt gondolom, hogy a férfi szereplőkkel azonosulnom kell, így nyilvánvaló, hogy olyan emberekkel dolgozom együtt, akik hasonlítanak rám fizikailag, mint Vincent (Vincent Elbaz – a szerk.) az első, vagy Pio Marmaï a két utóbbi filmemben. Ami pedig az önéletrajzi elemeket illeti, azok minden filmemben vannak. Nehéz egy szerzőnek elmondani, hogy mi az, ami a valóságban is megvan, és mi az, amit csak kitalált. Nagyon nehéz az igazat és a hamist egymástól elválasztani, mindez összekeveredik bennem. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy melyik melyik.

PRAE.HU: Louise Bourgoin (A legszebb dolog női főszereplője – a szerk.) nagyon öntudatos nő hírében áll, egyenlőre távol áll a családalapítástól. Milyen volt a közös munka?

Olyan színésznőt kerestem, akinek nincs gyereke, azt akartam, hogy a filmben találkozzon legelőször a várandóság érzésével. Ha egy olyan színésznővel dolgoztam volna együtt, aki már anyuka, folyamatosan azt mondta volna, hogy ezt nem így kell, azt úgy kell, és ezt nem akartam. De azt gondolom, hogy most már Louise-nak is nagy kedve lenne gyereket szülni.


PRAE.HU: Mesélnél egy kicsit Louise terhessé maszkírozásáról? A filmben nem csak különböző fázisaiban mutatjátok a terhességet, hanem sokszor egyenesen mindent megmutattok. Ha nem tudnám, biztosra venném, hogy a főhős valóban terhes volt.

Ez egy elég komplikált dolog volt, egy szilikon hasat láthatnak a filmben, aminek 4 órába telt a felrakása, Louise addig nem is ülhetett le, végig állnia kellett. A szoptatáshoz pedig műmelleket használtunk.

PRAE.HU: És a combok? Mintha a terhességgel előrehaladva azok is hol nagyobbak, hol kisebbek lennének.

Louise szerintem örülne, ha azt mondanám, hogy igen, de nem, azok az ő valódi combjai (nevet) . De ezt ne mondjad el neki, ha valaha is összefutnál vele, mert jó nagy pofont kapnál.

PRAE.HU: Jellemző a figuráidra, hogy folyton rákényszerülnek önmaguk újradefiniálására. A "felnőtté válást" szerinted mennyire gátolja a család? A legszebb dolog kapcsán is azt hinnénk, hogy az apa nem bír a gyerekkel, de ahogy rákényszerül, mégis felnő a feladathoz.

Tulajdonképpen mindegyik filmem  a felnőttkorba való átmenetről szól. A család egyfajta menedéket jelent, de egy kicsit az elvesztett gyermekkor paradicsomára emlékeztet engem, és ezért is tud gátat szabni a felnőtté válásnak. Az ember akkor nő fel igazán, amikor elhagyja a családját.

PRAE.HU: Hangulatteremtésként egyik filmed sem felejtett el tiszteletet tenni a mozi iránt, és most sincs ez másként, özönlenek az utalások. A mozi mellett továbbá ott van még a képregény mint tipikus pop-kulturális elem, vagy újabban a videojátékok. Most viszont mintha a "magaskultúra" is megjelenne, a filozófia révén.

Van klasszikus értelemben vett kultúrám, Louvre-iskolát végeztem, amely tulajdonképpen a nagy múzeumok kurátorait képzi, tehát értek többek között a festészethez, az az én igazi szenvedélyem, de alapvetően nekem is pop-kultúrám van. A filozófiához pedig nem értek, a regényíró az, aki filozófiadoktor.

PRAE.HU: Az eddigi filmjeidben - de főleg a Hátralévő életed első napjában - nagyon hangsúlyos szerepe volt a zenének. Ami engem illet, imádtam őket. Most egy kicsit visszafogtad magad, "zsáner hűbb" a hangszerelés, de teljesen azért nem tudtad meghazudtolni magadat.

Igen, itt nem tudtam eredeti zenét csinálni, mint az előző filmemnél, mert a téma nem adta magát. De a következő játékfilmemben megint számíthatnak rá. (nevet)


PRAE.HU: Ha jól tudom, Franciaországban mostanában mutatják be az első animációs filmedet, a Zarafát.

Már ki is jött két hete. Ezt még A legszebb dolog előtt kezdtem el, és utána fejeztem be. Egy zsiráfról szól, úgyhogy adta magát az animációs forma.

PRAE.HU: A játékfilmek terén tovább haladsz ezen az útvonalon, és legközelebb esetleg az időskor témakörét helyezed a középpontba, vagy kipróbálnál valami teljesen mást?

A következő játékfilmem a 40-esek válságára fog fókuszálni, és akinek tényleg tetszett a Hátralévő életed első napjának a zenéje, azoknak, remélem, ezé is tetszeni fog.

PRAE.HU: Én már nagyon várom a gyermekkor és a barátság témáját is, mint alapvető emberi viszonyokat, melyek eddigi filmjeidben még nem kerültek teljes reflektorfénybe.

Akkor nézd meg a Zarafát, az pont a gyermekkorról és a barátságról szól.

PRAE.HU: A filmjeid az emberi kapcsolatokra koncentrálnak. Ezek egyszerre nagyon őszinte és mégis meseszerű történetek, de szociálisan kevésbé érzékenyek, anyagi rétegekkel nem igazán foglalkoznak.

Az ember nem csinálhat mindent, és én inkább az emberi lélektanra próbálok koncentrálni. Tényleg nem vagyok egy elkötelezett filmművész, nem vagyok túl érzékeny a szociális kérdésekre. A mindennapok mozisának tartom magam.


PRAE.HU: A filmjeidben teljesen perifériára tudod rakni azokat a karaktereket, akik korábban a középpontban voltak.

Ez igaz.

PRAE.HU: Nincs olyan érzésed tehát, hogy "mindent akarok"?

Nem, én szeretem ezt a mozaikosságot. Ezért van, hogy apránként építem fel a történeteimet, nem akarom magamat ismételni. Minden olyan rendezőnek, akit én szeretek, különböző filmjeik egymásutániságában bontakozik ki a művük. Szeretem a koherens életműveket.

PRAE.HU: Minimum másodszorra jársz már Budapesten, mennyire sikerült megismerni a várost?

(nevet) Talán ma már egy kicsit jobban értem a várost, ugyanakkor nagyon komplikáltnak tűnik számomra az, ami mostanában a magyar kultúrával történik. Én nem foglalkozom politikával, amit a saját szintemen látok, az csak a kulturális vonal, és azon a téren sok probléma van. És ha ott probléma van, akkor szerintem mindenhol probléma van. Magyar rendezőknek nincs módjuk filmeket csinálni, színházak kell bezárjanak, állami támogatás hiányában zenekarok válnak életképtelenné, hallottam olyat is, hogy az Odeon is a megszűnés szélén áll. Tudom, hogy semmi se könnyű, de minden kormány számára fontos, hogy tudja támogatni a saját kultúráját. Franciaországban is sok munkanélküli van, de a kultúra sokkal több támogatást kap, a francia filmművészet pedig nagyon erős, eredményesen ellenáll az amerikai filmnek. Szerintem a fiatalokon múlik, hogy a dolgok így maradnak-e. Ezek persze csak benyomások, érzések, amik aggodalommal töltenek el.

Kritikánk a filmről ezen a linken olvasható.



Az interjúért köszönet az Odeon Lloydnak és Tamás Dorkának.

Helyszíni fotó: Bach Máté

A legszebb dolog
(Un heureux évenement)
Színes, feliratos, francia filmdráma, 107 perc, 2011.

Barbara (Louise Bourgoin) és Nicolas (Pio Marmai) egy csendes téli estén találkoznak először, a fiú munkahelyén egy párizsi videotékában. Kapcsolatuk nagyon hamar szárba szökken olyannyira, hogy megfékezhetetlen szerelmük, összeköltözésük után rövid idővel meghozza gyümölcsét, a legszebb dolgot egy pár életében.

A kilenc hónap alatt Nicolas új munkát keres, babaszobát fest, és gyerekbútorokat szerel. Ugyanakkor Barbara minden erejével készül az anyaságra és régi álmához hűen elkezdi írni élete első könyvét. Gyermekük megérkezése után mindkettejükben komoly kérdések vetődnek fel: Vajon lehet e, ugyanolyan hévvel folytatni egy kapcsolatot, miközben gyereket nevelnek? Vajon várnak e minket még a barátok a péntek esti buliban? Vajon lehet e, az álmaink után menni, miközben egy csecsemő várja, hogy tisztába tegyék? Vagy egy egészen új életet kell kezdeni?

Rendező: Rémi Bezançon
Író: Eliette Abecassis
Forgatókönyvíró: Rémi Bezançon, Vanessa Portal
Operatőr: Antoine Monod
Vágó: Sophie Reine

Szereplők: Louise Bourgoin (Barbara), Pio Marmai (Nicolas), Josiane Balasko (Claire), Thierry Frémont (Tony), Gabrielle Lazure (Édith), Daphné Bürki (Katia), Firmine Richard, Lannick Gautry

Bemutató dátuma: 2012. március 8.
Forgalmazó: Odeon