bezár
 

zene

2007. 05. 10.
Elhunyt a magyar elektronikus zene pionírja
2007. április 3-án, életének 95. évében meghalt Pongrácz Zoltán zeneszerző, karnagy
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt a magyar elektronikus zene pionírja Egy műve arányait felesége testének méretarányaihoz igazította, hangzásait, ritmikáját felesége hangján végrehajtott elektronikus manipulációk útján formálta - a Mariphoniával első díjat nyert a bourge-i nemzetközi zeneszerző versenyen, 1974-ben. Pongrácz Zoltán írt először elektronikus zenét honfitársai közt, 1966-ban, majd a Zeneakadémián tanította, s a zeneművészet harmadik korszaka címmel vitasorozatot kezdeményezett az Alföldben. (+ hangfájl a lap alján!)
Nap mint nap hallunk vagy olvasunk arról szóló híreket, hogy valaki, akit munkássága kapcsán vagy személyesen is ismertünk, örökre eltávozott közülünk. Ha olyan személyiség távozott, aki így vagy úgy – közvetlenül vagy tevékenysége által – részese volt életünknek, érzelmileg is mélyebben érint a gyászhír. Nem példátlan azonban, hogy az elhunytat csak hírből vagy még hírből sem ismertük, és tevékenységének méltatása kapcsán, utólag tudatosul csak bennünk, hogy figyelmet érdemlő kortársunkat veszítettük el, olyan személyiséget, akinek munkásságáról illendő tudomást szereznünk. Nem tudhatom, hogy e rovat olvasói mit tudnak Pongrácz Zoltánról, őriznek-e élményeket zenéjéről, lebilincselő előadásairól. Remélem azonban, hogy e rövid méltatás hozzájárul ahhoz, hogy emlékét szélesebb körben is megbecsüléssel ápoljuk.

Pongrácz Zoltán 1912-ben született Diószegen. Sokirányú érdeklődéstől hajtva sokrétű zenei készültséget szerzett. Kodálytól tanult zeneszerzést. Karnagyi képzésben a bécsi zeneakadémián, majd később Salzburgban részesült. Zenetudományi tanulmányokat folytatott a berlini Humboldt Egyetemen. Végül, már ötvenes éveit taposva, elektronikus zenei stúdiumokat folytatott a Holland Királyi Egyetemen Utrechtben.

Hosszú élete során volt része megbecsülésben és mellőzésben egyaránt. Nem lehet feladata e rövid méltatásnak, hogy élete munkásságát a maga teljességében áttekintse. (Írt színpadi műveket, vokális és hangszeres zenét. Dolgozott a rádiónál. Karnagya volt a Debreceni MÁV Zenekarnak. Tanított Debrecenben, tanított a zeneakadémián. Publikációi jelentek meg olykor egymástól távolabb eső zenei témákban is. Többféle kitüntetésben is részesült, például Ferenc József díj, Erkel Ferenc díj. Aki többet szeretne tudni erről, ajánlom figyelmébe Kovács Ilona Pongrácz Zoltán című könyvecskéjét. Mágus Kiadó, Budapest, 2004, Magyar zeneszerzők sorozat 29. szám.) Én most inkább arról szólnék, amiben minden kétséget kizáróan úttörő szerepet vállalt zenekultúránk gazdagítása érdekében.

Zeneszerzőként Pongrácz írt először elektronikus zenét magyar honfitársai közt. Kryptothesiphon című, hangszalagon rögzített művét még utrechti tanulmányai idején készítette 1966-ban. (Újabban Phonothèse címen található a hivatalos műjegyzékben.) Már e legelső kompozíció is meggyőző bizonyítéka, hogy az elektronikus hangkeltés sokszínű, a hagyományos zenei hangokétól számos tekintetben eltérő világának zenei birtokbavétele nem összeegyeztethetetlen a kompozíció-alkotás hagyományos elveivel. (A kompozíció hangzásbeli és időbeli arányait szervező aranymetszés-viszony – a : b = (a + b) : a – jól harmonizál a zenei összefüggések észlelésének emberi léptékével.)

Későbbi művei szintén azt példázzák, hogy az egykori Kodály-tanítvány új utakon járva, új kompozíciós technikákat alkalmazva is mesterfokon képzett zeneszerzőként, igazi muzsikusként tudott bánni a szélesebbre tárult hangzásvilág új kifejezési lehetőségeivel. Talán éppen ennek köszönhető első nagy nemzetközi sikere is a műfajban. 1974-ben Mariphonia című művével (melynek arányait felesége testének méretarányaihoz igazította, hangzásait, ritmikáját felesége hangján végrehajtott elektronikus manipulációk útján formálta) első díjat nyert a bourge-i nemzetközi zeneszerző versenyen.

Úttörő tevékenysége természetesen nem merülhetett ki az alkotásban. Mint minden újnak, az elektronikus zenének is mostoha körülményekkel kellett szembenéznie Magyarországon. Nem voltak eszközei, nem voltak hagyományai, hiányzott a kultúrpolitikai akarat, hogy teret engedjenek számára a hangverseny-életben, teret biztosítsanak a zenei képzésben, alkotóműhelyt létesítsenek annak érdekében, hogy további elektronikus-zenei alkotások születhessenek hazánkban. Széleskörű felvilágosítómunkára volt szükség mind a zenei élet irányítóinak meggyőzése, mind a közönség megnyerése érdekében. Tekintsük át röviden, milyen technikai és esztétikai kérdéseket vetett fel az elektronikus zene megjelenése kultúrpolitikánkban és a zenei gyakorlatban.

Amikor a hatvanas-hetvenes évek elektronikus zenéjéről beszélünk, nem szabad a ma használatos szintetizátorok zenéjére gondolnunk. A megnevezés az elektronikus zenére mint önálló műfajra vonatkozik, amely a II. világháborút követően Párizsban, illetve Kölnben született meg a múlt század negyvenes-ötvenes éveinek fordulóján. (Az elektromos hangkeltés zenei alkalmazásának lehetőségei iránt természetesen már korábban is mutatkozott érdeklődés szerte a világban, az elektroncső feltalálása óta folytak ilyen irányú kísérletek, de az egykori elektromos hangszerek konstruktőrei nem a műfajteremtés igényével tervezték hangszereiket.)

Az új műfaj megszületésének legfőbb technikai feltétele a mágneses hangrögzítés és a hangszalagtechnika tökéletesedése volt akkortájt. A zeneszerzők hangmontázsok formájában hoztak létre zenei alkotásokat, és műveiket előadói közvetítés nélkül, hangszórókkal sugározva mutatták be hallgatóságuknak.

A montázstechnika új lehetőségek felé nyitott kaput. Felébresztette a zeneszerzők kedvét, hogy kísérletezzenek, hogy olyan hangzáskombinációkat hozzanak létre, amelyek megvalósítása hagyományos hangszerekkel lehetetlen, vagy legalábbis körülményes lett volna. Kiszélesedett a “zeneinek” nevezett hangok készlete. Polgárjogot nyertek a különféle hang- és zajgenerátorokkal szintetizált hangok, a mikrofonnal felvett, legkülönfélébb hangjelenségek, melyek az elektroakusztika újszerű eszközeivel (szűrés, zengetés, visszhangosítás, különféle elektronikus modulációk stb.) továbbformálhatók voltak. Átértelmeződtek a sebességkorlátok. Nem jelentett többé gátat a kivitelezésben a manuális képességek korlátja.

Ahhoz, hogy ezzel a technikával művészi értékű alkotások születhessenek, drága berendezésre, professzionális igényeket kielégítő, korszerű eszközökkel műszerezett hangstúdiókra és az eszközök kezeléséhez értő hangmérnökökre volt szükség. Nem véletlen, hogy az első elektronikus-zenei stúdiók éppen a gazdagabb országok nagyvárosainak rádióiban vagy egyetemein létesültek. (Párizs, Köln, München, Utrecht, Bilthoven, Milano, Stockholm, New York, Tokió). Magyarországon – a pénzügyi szempontokon túlmenően – kemény kultúrpolitikai ellenállás hátráltatta az elektronikus zene térhódítását, s így a műveléséhez szükséges infrastruktúra megteremtését is.

A hatalom a hanyatló kapitalizmus elembertelenedő világának megnyilvánulását látta az elektronikus zenében, és nem “a termelőerők magasabb fejlettségi szintjén megnyilvánuló emberi tevékenység művészi termékét”, mint ahogy ez az “alap és felépítmény dialektikus viszonyát” hirdető ideológia tanításaiból logikusan következett volna. Nem támaszkodhatott hazánkban az elektronikus zene széles közönségbázisra sem, hiszen ahhoz, hogy tábora legyen, olyan műsorpolitikára lett volna szükség, mely rendszeresen teret enged a műfajban született műalkotások nyilvános elhangzásának, sőt támpontokat nyújt a hallgatóságnak a számára még szokatlan hangzásvilág zenei élményként való befogadásához.

Ilyen körülmények közé érkezett haza Pongrácz Zoltán Hollandiából. Kezdettől fogva küldetésének tekintve harcolt az elektronikus zene ügyéért. Stuckenschmidt jövendölését idézve A zeneművészet “harmadik korszaka” címmel kezdeményezett vitasorozatot 1967-ben az Alföld című folyóiratban, ahol az átlagos olvasó számára is érthetően ismertette az elektronikus zene lényegét és a vele kapcsolatos legfőbb tudnivalókat. Éveken át szorgalmazta egy magyarországi elektronikus-zenei stúdió létrehozását, rámutatván, hogy immár a környező szocialista országokban (Varsóban, Pozsonyban, Pilsenben, Belgrádban és Kelet-Berlinben) is működik erre a célra létesült stúdió.

Idehaza ő maga is sokáig csak külföldről hazahozott, korlátolt lehetőségeket nyújtó házi stúdiójában tudott dolgozni, mely kétség kívül jó minőségű, de nem professzionális igények kielégítésére tervezett eszközökből állt. (Így készítette kísérőzenéit a Debreceni Csokonai Színház számára, és készült önálló kompozíciója is házi műhelyében.)

Az első szerény felszereltségű hazai elektronikus zenei műhely 1972-ben létesült a Magyar Filmgyártó Vállalat keretében Patachich Iván vezetésével. Itt is és külföldön is dolgozott ezekben az években Pongrácz.

Az igazi előrelépést a Magyar Rádió elektroakusztikus zenei stúdiójának létesítése jelentette. A kezdeti lépések már 1973-ban megtörténtek egy ma már muzeális emléknek számító, analóg vezérlési elven működő Moog szintetizátor beszerzésével, hivatalosan azonban csak 1975-ben jött létre a stúdió Decsényi János művészeti vezetésével. A stúdió hangmérnöke Horváth István lett.

Természetesen Pongrácz Zoltán kapott elsőként meghívást, hogy a stúdióban dolgozzék. Fáradhatatlan utánjárással sikerült addigra azt is elérnie, hogy fakultatív tantárgyként engedélyezzék az elektronikus zene tanítását a zeneakadémia zeneszerzés tanszakán. Ettől kezdve 20 éven át volt az elektronikus zene tanára. Az elméleti és gyakorlati képzés összekapcsolásaképpen a zeneakadémián tartott elméleti előadásokat, míg a gyakorlati foglalkozásokat a rádióban vezette.

A tanítással egyidejűleg szerepet vállalt a műfaj népszerűsítésében is. Könyvet írt az elektronikus zenéről. Egy nemzetközi szervezet, a C.I.M.E. magyarországi képviselőjeként elektronikus zenei koncertek szervezésére körözött műsorjavaslatokat a magyar elektronikus zene első művelőinek szerzeményeivel az ország nagyobb városaiban, melyek megrendezése a helyi érdeklődés fokától függött. Tanári munkássága eredményeinek, és talán zenei kultúrpolitikánk felvilágosultabbá válásának köszönhetően is a kezdetben csak fakultatív tárgyként tanított elektronikus zene néhány év múltán kötelező tárggyá vált, és ma is kötelező tárgy a zeneakadémia zeneszerzés tanszakán. 2000-ben a Magyar Rádió a Vox Electronica díjjal tüntette ki.

Az elektronikus zene mai műhelymunkája természetesen jelentősen különbözik a hatvanas évek elektronikus zenéjének kézművestechnikájától. A hangszalag-montírozás technikája mára már elavult. A hangszintézist komputerek vagy digitálisan vezérelt szintetizátorok végzik. A keverés, szűrés és egyéb stúdiómunkálatok elvégzése szintén a komputerek feladata lett. Megváltozott a zenei gyakorlat is.

Már a hangszalag-zene korában is jelentkeztek olyan törekvések, melyek az elektronikus hanganyagot kamarazeneszerűen, hangszerrel, énekkel vagy beszéddel kombinálva alkalmazták. Később, a szintetizátorok elterjedésével már az elektronikus szólamok interpretált, élő megszólaltatása is lehetővé vált. Napjainkban az úgynevezett interaktív elektronikus zene van terjedőben, melyben – a mozdulatokról érzékelők közvetítése útján vett információk alapján – komputer-programok válnak zenélő partnereinkké.

A változás szele, mint minden modernizáló törekvésé, e tekintetben is csak néhány év késéssel hatolhatott be bezárkózó világunkba. Nyugat-németországban már a hatvanas évek elején kísérleteztek az elektronikus zenei folyamatok létrehozásának (szakszóval: realizálásának) automatizálási lehetőségeivel. Svédországban a stockholmi stúdió már a hetvenes évek elején digitálisan is vezérelhető hanggenerátorokkal működött. Ehhez viszonyítva a mi Moog szintetizátorunk, a maga 24 esemény vezérléséig programozható léptető-rendszerével már beszerzése idején túlhaladott volt.

Csak a nyolcvanas évek elején, 1983-ban kezdődhetett meg rádiónkban a digitális technika alkalmazása. (Egy szerény, 16 KB memóriájú számítógép és egy a célnak megfelelő átalakító eszköz segítségével a Moog szintetizátor vezérelhetősége nagyságrendnyit javult). Végül, a rádió rangjához méltónak mondható korszerű számítástechnikai hardverhez és szoftverekhez csak 1992-ben jutott a stúdió, s lényegében ezt használta máig.

Miért használok múlt időt? Azért, mert a rádió vezetősége az elektroakusztikus zenei stúdió működését 2007 április másodikával felfüggesztette, és a jelek szerint nem is kívánja működtetni a jövőben. Jelképes egybeesés, hogy a stúdió működése éppen a Pongrácz Zoltán halálát megelőző napon szűnt meg.

Befejezéseként – csatolt hangzó-példaként – meghallgatásra ajánlom Pongrácz Zoltán Közeledni és távolodni című, 1975-ben készült elektronikus hangdrámáját, mely megítélésem szerint híven tükrözi azokat az akár szűkebb, akár tágabb körű emberi viszonylatokat, melyeket így vagy úgy valamennyien megélünk, megharcolunk és megszenvedünk.

A hangdráma Gerhard Rühm költeményének szövegére készült Oravecz Imre fordításában. A költemény érdekessége, hogy a szavak csak ragozatlanul, szótári alakjukban fordulnak elő. A kompozíció hangszalagon realizált alkotás, kvadrofón zene, melyben a szavak színészi előadásban hangzanak a számukra pontosan meghatározott időpontokban és helyeken, miközben az elektronikus réteg szintetikus hangjai finom hátteret szolgáltatnak.

A hangjukat adó színészek:
Béres Ilona, Ruttkay Éva, Váradi Hédi és Nagy Attila.
Rendező: László Endre.
Hangmérnök: Horváth István.
A mű időtartama: 7’ 14”


(A csatolt sztereó hangfelvétel amatőr kópia, a hangzás minősége nem egyenértékű az eredeti hangminőséggel.)

[cmusic1881]
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Keuler Jenő --


További írások a rovatból

Claudio Monteverdi: Poppea megkoronázása
Dirty Honey: Dirty Honey EP (2019)
Requiem otthon: Mozart gyászmiséje Castellucci rendezésében
Opera a karanténból: Verdi Aidája a La Monnaie előadásában

Más művészeti ágakról

irodalom

Kiút a közönyből Kiút a közönyből
Anne Cathrine Bomann: Agathe, fordította Petrikovics Edit, Jelenkor Kiadó, 2019
Interjú Hudi Lászlóval a Mozgó Ház Társulásról, munkamódszerekről, külföldi lehetőségekről
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Természetesség és tudatos üzenet Természetesség és tudatos üzenet
Interjú Rohmann Dittával oktatásról, médiáról, motivációról
színház

Shakespeare járvány idején Shakespeare járvány idején
Gyulai Shakespeare Fesztivál 2020


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés