art&design
2013. 07. 05.
Az invázió elmarad
Az Új Bosszú Angyalai #6: Beszivárgás
Baljós idők járnak Amerikára. Az álarcos igazságosztók egymás ellen fordultak, mivel a regisztrációs törvény gátolja őket választott mesterségük űzésében. Minden korábbinál kiszolgáltatottabbak, a barátságokat is bizalmatlanság mérgezi, és ha mindez még nem lenne elég, már a küszöbön kopogtat a következő világégés is.
Nagyjából itt hagytuk abba a legutóbbi Új Bosszú Angyalai kötetnél. A jó hír, hogy megérkezett a folytatás, a rossz hír, hogy nem sokkal jutottunk vele előrébb. Ami az előző kötetben még kifejezetten izgalmasan hangzott, az most néhol már inkább idegesítő, gondolok itt a folyton felbukkanó "Te Skrull vagy?" jellegű szövegbuborékokra. A rossz jelző persze távol áll tőle, csak olyan üres az egész, megtört a lendület – Bendis konkrétan ismétli önmagát: a két Bosszú Angyalai csapat összefut egymással valahol, Dr. Strange egy trükkös varázslattal téveszti meg az ellenfeleket, majd megint valami varázslattal deríti ki, hogy senki sem skrull, aztán hátulról leszúrja valaki, de semmi gond, mert kiderül, hogy ennek a kivédésére is vannak ám trükkös varázslatok a tarsolyában. Bendis valóságos aduászként használja a doktort.
A Beszivárgás címével ellentétben nem sokkal visz közelebb annak a rejtélynek a megoldásához, hogy kik lehetnek a skrullok, és hogy miért is vannak. Talán mert a szerző maga is egy tölteléktörténetnek szánta ezt, arra az időre, amikorra a Word War Hulk című crossover lefut, amihez hasonlóan a Beszivárgás is leginkább bunyókból áll, és legdicséretesebb érdemei is ebben rejlenek, köszönhetően a rajzoló Leinil Yunak. Yu ugyanakkor nincs olyan jó formában, mint a legutóbbi kötetben (mindenkinek nagyon durván be van vérezve a szeme), így a másik rajzoló, Carlo Pagulayan munkái valóságos felüdülésként hatnak.
A Polgárháború során az egyik leggyakrabban hangoztatott érv a regisztráció ellen az volt, hogy a hősök civil személyazonossága kiszivároghat (hála a korrupt kormányhivatalnokoknak), és akkor veszélybe kerülnek a családjukkal együtt (na nem mintha nem lennének abban már egyébként is). A Beszivárgás lapjain néhány B-kategóriás gonosztevő rájön, hogy a hozzátartozókkal zsarolni lehet a hősöket, és ezt most meg is teszik a Tigra nevű szuperhőssel. A dologgal csak az a gond, hogy ennek semmi köze sincs a regisztrációhoz, már korábban is megtehették volna.
Van azonban ennek egy másik oldala is, amit ügyesen szemléltet Bendis – bár jobban belegondolva az, hogy a bürokrácia megköti a hősök kezét, már az előző kötetben is benne volt. Sem Tigra, sem pedig Vasember Bosszú Angyalai nem tudnak olyan hatékonyan működni a törvény szolgálatában, mint azon kívül – éppen ezért lettek álarcos igazságosztók.
A legutóbbi és a mostani kötetet összeköti még a Marvel+-ban megjelent Bosszú Angyalai történet is, amiben szimbióták támadják meg az Angyalokat, majd végül kiderül, hogy Fátum doktor áll a háttérben. A Beszivárgás legélvezetesebb pillanatai közé tulajdonképpen azok a részek tartoznak, amelyek erre a(z egyébként nem túl emlékezetes) sztorira tesznek utalást, vagy ugyanezt az eseményt az Új Bosszú Angyalai szemszögéből tárják elénk.
Az Új Bosszú Angyalai: Beszivárgás (2012)
Írta: Brian Michael Bendis
Rajzolta: Leinil Yu & Carlo Pagulayan
A magyar kiadás munkatársai: Harza Tamás (fordító, szerkesztő) & Benes Attila (beírás)
Az eredeti kiadványok címe:
The New Avengers 33–37 & The New Avengers Annual 2 (2008)

Kapcsolódó cikkek
További írások a rovatból
Keresztes Zoltán privát ikonjai mellé