bezár
 

irodalom

2013. 12. 21.
Tiltott menedékünk
Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv. Magvető, 2013.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tiltott menedékünk Takács Zsuzsa kapcsán gyakran hallunk a szerző verseire jellemző tragikusságról. Maga a költő is nyilatkozta párszor: néha megijed attól, hogy a költemények világképe az olvasó számára esetleg túl komor, sorai nem szolgálnak vigasszal. Én azonban inkább a szenvedélyt, nem pedig a tragikumot hangsúlyoznám.
A címadó vers, amelyet már az Üdvözlégy, utazás című kötetből ismerhetünk, nehéz helyzetbe hozhatná magát a szerzőt és az olvasót: ha szó szerint vennénk, ezen a tiltott nyelven nem szabadna gondolkodnunk, nem szabadna megszólalnunk. A nyelv, és egy adott nyelven születő gondolataink általában egy bizonyos logika köré szerveződnek, és e logika mentén következtetéseket gyártunk. A tiszta rációra, a hibátlan következtetésekre sem alapozhatjuk az életünket. Úgy tűnik, félrevezetnek és a lényegről terelik el a figyelmünket. A Tiltott nyelv vezérfonalat ad a kötet értelmezéséhez. Egyfelől azt sugallja, hogy fenntartással közelítsünk a könyvben írottakhoz – mint bármihez, ami egy adott nyelven születik. Ez az első olvasatra sokkoló hozzáállás viszont megkönnyebbülést is jelenthet számunkra. Ha következtetéseink – hasonlatosan bűneink tudatához - kétségbeesésbe taszítanak, legyünk tisztában vele, hogy ezek a következtetések néha bizony ostobák. A kötet verseinek karmestere utasít erre, sokszor egyértelműen felszólító módban, ahogy kényszeríti önmagát is arra, hogy éljen. Nem is akárhogyan: állandóan fölfelé - legalább annyira a Nap, mint Isten felé - törekedve.

Az első ciklus, az Emlékezésgyakorlat versei átjárhatóságot, folytonosságot teremtenek az egyes idősíkok és a helyszínek között. A teremt szót e kötettel kapcsolatban kétféle értelmezésben is használhatjuk. Jelentheti egyrészt azt, hogy létrehoz valamit, másrészt viszont, a szó az isteni teremtéssel is rokonságba hozható, amennyiben sokszor egy bizonyos varázspálca rendezi a múlt és jelen eseményeit egybe, vagy épp változtatja meg kimenetelüket: "Odalépett hozzá / egykori szerelme és táncoltak, mint / egyébként soha" (San Vicente Veintitrés). Sok évvel ezelőtti események a jelen szerves részét képezik. A különböző helyszíneken, különböző időkben, akár különböző szereplők közti találkozások sokszor egy történethez tartoznak. Időnek és helynek ily módon való kezelése minden dolgok viszonylagosságára utal. Bár a tálcák ezüstje a szemünk láttára kopik, tehát bizonyos jelenségek, tárgyak utalnak a mulandóságra, az emberi kapcsolatok, érzések szinte mit sem változnak: "Mintha csak ma lett volna, nem harminc / évvel ezelőtt, karodba vettél, könnyem le- / pergett egykori mellkasodra." (Épp elmentem volna). Nem csak a múlt, a jövő sem válik el sokszor a jelentől. A ciklus igen sok verse zárul illuzórikus feltevéssel a jövőt illetően: "A téves ösztön folytatást remél." (Izolda szerelmi halála); "Legyen, / hogy nem jelent föl másnap!" (Történet)

A könyvborítón látható tojás metaforája is megjelenik a ciklus több versében: "Verseim tojásban érlelődnek, melegre / vágyó, felemás magzatok maguk is." (Beteglátogatás). De nem csak a versek, maguk az emberek is tojásba zárt, tojásból kikelő, gyíkhoz hasonló lények: "Sütkérezünk a szeptemberi napsütésben, / kergetőzünk még a kerítés kőalapzatának / repedései közt, hideg gyíkok." (Hideg gyíkok). A ciklus záró verse, a Vizitáció című fejti ki, a költőre gyakran jellemző többes szám első személy használatával, hogy miért vesszük körül magunkat burokkal, miért vágyunk a mozdulatlanság, a megkövülés után: "Vágyunk az újabb megkövülések után, mert / a tér kísértései morajló mozdulatlanságok. / Csempévé válni a metróállomás falán, hogy / minden érintés feltorlódjon bennünk, ne / tudjuk nem érezni őket és ne akarjunk leesni." Az a legfájdalmasabb, hogy mégis szeretnénk magunkat kiszabadítani ebből a tojásból, akárcsak a szobrász (lásd Rodin és Camille Claude emlékére írott versek) a márványból az elképzelt alkotást, de szabadulásunk egyben végünket -, védőburkunk elvesztését jelenti.

A Tiltott nyelvben nem csak az idő és a hely-, de az egyes versek illetve ciklusok között is igen erős folytonosság, összefüggés van - akárcsak Takács Zsuzsa egyes kötetei között. A Mesterek című, második ciklust inspiráló költők és írók, illetve regényhősök úgy mozognak közöttünk, mintha ma is élnének. Történeteik, élethelyzeteik a lírai én saját, személyes élményévé válnak. Felvetődne tehát a gondolat, hogy szereplíráról beszélünk, de e sorok írója egyetért a költővel abban, hogy tulajdonképpen minden vers szerepvers. (Elhangzott a Nyitott Műhely Ellenlábas című beszélgetésén.) Lényegtelen tehát, hogy be tudjuk-e azonosítani azt a személyt, akinek a nevében az adott vers íródott, hisz abban a pillanatban, hogy egy vers megszületett, máris egyfajta szerepről beszélhetünk.

A Mesterek egyik versében az Adyról alkotott kép például a szerelemhez hasonló: "Szerintem sosem élt. Csak lázas / képzeletünk sorolja közénk az Ugarra. (...) A fellobbanó világosság mámorát / kívánjuk vissza, de úgy, ahogyan volt, / nem lesz többé soha." (Ady). A Vajda János emlékére írt két költemény pedig már A gyász előérzete című, következő ciklus verseivel rokonítható: egy rég halott kedvessel való fájdalmas találkozásnak vagyunk a tanúi.

Takács Zsuzsa értelmezői gyakran beszélnek a szerző verseire jellemző tragikusságról. Ő maga is nyilatkozta párszor: néha megijed attól, hogy a verseinek világképe az olvasó számára esetleg túl komor, sorai nem szolgálnak vigasszal. Én sokkal inkább beszélnék, mind a korábbi, mind pedig jelen kötettel kapcsolatban szenvedélyességről, nem pedig tragikusságról. Kézenfekvő lenne, hogy a kötet harmadik ciklusát, A gyász előérzete címűt, tragikus hangvételűnek tituláljuk, de az egyes versekben mégis a férfi és nő közötti szenvedély, a szerelem a domináns. Egybefonódik itt a két ember, a halálos beteg férfi és az őt látogató, betegségének stádiumait végigkövető nő. A kórházban fekvő helyett lélegzenek és alszanak a gépek, míg az Azt álmodom, hogy egy ismeretlen című vers lírai énje álmában egy fék nélküli kocsit vezet, és ezzel, mondja: "Egy gép könyörületes / szívére bíztam magunkat."

Ahogy a Tárgyak könnye című, 1994-es verseskötetben az egyes ruhadarabok, illetve berendezési tárgyak egy kapcsolat végére, a szeretett emberre emlékeztettek, úgy a Gyász előérzetében is ezek a tárgyak jelenthetik a vigaszt, a kapaszkodót – például a zöld úszósapka, az égszín zsámoly, vagy esetleg emlékeztetnek a végre, a pusztulásra (Tizenkilencedik napja). És szintén ezek a tárgyak segítenek abban, hogy megkíséreljük a lehetetlent: némiképp egyesüljünk a szenvedővel, vagy közösséget vállaljunk betegségével.

A beteget látogató – mint Takács Zsuzsa számos versének lírai énje – sokszor látja magát kívülről: "Térdelek hát, és közben látom / magamat: térdel szegény." (Egy égszín zsámoly) Nem csak látja magát kívülről, de az a legfájdalmasabb számára, hogy kint is van, a kórházon, vagy a betegségen kívül, míg a szeretett férfi bent fekszik, mereven. Kint és bent; rohanó, kapkodó, száguldó és mozdulatlan ellentéte tartja feszültségben a verseket, de mégis az emeli fel őket, hogy a kint lévő bebocsátásra vár: időnként megengedtetik neki a szenvedővel való azonosulás, ahogy a kültéri napsütés is megfér / felcserélhető a sírással az Egyszer csak című versben.

A negyedik ciklus, az India, folytatása a 2010-ben megjelent, A test imádása / India című, két részből álló verseskötet második részének. A Tiltott nyelvnek szerves részét képezik az India ciklus szonettjei. A 2010-es kötethez hasonlóan, itt is váltogatják egymás dőlt-, és normálbetűs szövegek, melyek közül az előbbiek a vendégszövegeket jelzik. Kalkuttai Teréz hangján szólva nemcsak az Istenbe vetett hitet keressük, vagy találjuk meg, de legalább annyira az írás jelentette menedéket is: "Az írás, távolság érintése nem sebez, / a magukban árva, fogyatékos ujjak, / a jelentés nélküli betűk összekapaszkodnak, / s egymás melegétől lassan átmelegszenek." ( Veronica Gomésnek). Így érünk vissza a tojás mint menedék, vagy burok metaforájához; a  kint és bent ellentétpárhoz: "Öregen, kizárva, boldogan figyelem, / hogy mások közel húzódnak Hozzá." (A rég halott Neuner atyának), vagy a szerző kötetei közötti kapcsolathoz, átjárhatósághoz.
 
Leadfotó: Árvai András
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kovács Rita --


További írások a rovatból

irodalom

Elforduló objektívek Elforduló objektívek
Tóth Krisztina Bálnadal című kötetének bemutatója
irodalom

Szobor helyett hús-vér ember Szobor helyett hús-vér ember
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 7. nap
irodalom

Kisebbségi lét és irodalmi tér Kisebbségi lét és irodalmi tér
Szegeden rendezték meg az Irodalmi Diszkó fesztivált
irodalom

Propolisz Propolisz
Helyzetjel

Más művészeti ágakról

Laurent Tirard: A beszéd
art&design

A techno mint életérzés A techno mint életérzés
Utózengés: a Techno Worldsről az Art Quarter Budapestben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés