bezár
 

film

2014. 02. 22.
Hőstörténet diszkont áron
Renny Harlin: Herkules legendája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hőstörténet diszkont áron Renny Harlint hosszú ideje elkerüli a szerencse. Nem elég, hogy a ’90-es évek második felében és a 2000-es évek elején három anyagi bukást (A Kincses-sziget kalózai, Utánunk a tűzözön, Felpörgetve), illetve egy nullszaldót (Háborgó mélység) könyvelhetett el, ráadásul a finn rendező az utóbbi pár évben jószerivel csak a közép-kelet-európai piac kegyelemkenyerén él.
Arra sincs ésszerű magyarázat, most miért éppen egy 3D-vel spécizett sword and sorcerybe (szandálos eposz fantasy-elemekkel, például küzdelmekkel vagy istenekhez intézett fohászokkal ízesítve) fogott. Csak. Talán azért, mert egy írónak, producernek, esetleg neki ez villant fel az agyában. Harlin lefejezett kakasként rohangál, kapkodása viszont irracionális és eredménytelen. Sőt, nem is ez a teljes igazság. A Die Hard 2 és a Cliffhanger rendezője már régen felélte szórakozató akcióiparosi kreativitását, a Herkules legendája ennek már csak fájdalmas bizonyítéka. Sok kérdés merül fel. Minek kell a filmhez egy újabb látványbeli dimenzió? Hol van az a plusz, amely révén a félistenről szóló történet majd ügyes fantasy-kalanddá lesz? Költői kérdések, amelyekre jobb nem felelni. Ilyen kontárszagú munkán nincs miért gondolkodni. Ahogy az is elmond valamit erről a Herkules-mutatványról, hogy a marketingjében egy olyan rendező neve szerepel, akinek egy 24 és egy 21 évvel ezelőtti kasszasikert csatolnak a nevéhez. Az pedig, hogy nyáron Dwayne "The Rock" Johnson főszereplésével egy másik erőemberes spektákulum fut be a mozikba, teljességgel irreleváns.
Harlin sorsa egyébként némileg hasonlít a szintén a ’80-as években startolt Russel Mulcahyéhez (Pokolszülött, Hegylakó, Visszakézből). Mindketten kultuszműveket alkottak, idővel azonban gyalázatos box office és/vagy kritikai halált halt mozikkal rémisztették a nézősereget, hogy végül videóra, DVD-re száműzött hulladékokra fussa csak. A Herkules legendája abszolút közel áll a Mulcahy által dirigált skorpiókirályos előzménydarabhoz: a régi viking sikerrendező most egy Batman: Kezdődik!-re, netán a szintén rossz emlékű Az acélemberre rímelő eredetmítoszt izzad ki, és találomra Göröghon legendás alakját, Heraklészt teszi meg főalakká. A Herkules legendájában ráadásul a "találomra" kifejezés par excellence vezérszó: a főhősről csecsemőkora óta tudható, hogy ledönt egy ókori zsarnokállamot, de mivel 2005 óta trendi, hogy a nagyformátumú héroszokból gyötrődő férfiembert kell faragni, Herkulest elárulják, sőt, nem is hisz a róla szóló mesékben, rabszolgasorba jut, majd harcolnia kell sok gyötrelmes esemény után. Miért találomra? Azért, mert a film ok-okozatiság nélkül, bármiféle drámaiságot kölcsönző vagy átélhetőséget sugárzó kötőanyag nélkül skandál egy ismerős regét: megszületik, bajba jut, kikeveredik belőle, győz, boldogan él, míg el nem huny. Ez még a legutolsó forgatókönyvírói önképző körben is nulla volna.
Lehetetlen megérteni, mégis, miért állunk szemben ekkora legendával? Az őt játszó, totális antitalentum (és Alkonyat-poszterarc), Kellan Lutz miatt? Bosszantó, amikor édesanyja halálára faarccal reagál, a sokk és a döbbenet legkisebb tanújelét sem adva. Ugyanez áll harcostársára is, aki miután otthon észreveszi imádott neje holttestét, izomtömege miatt képtelen emóciókra, majd csak nyeglén odaveti, hogy "a remény tartott életben". Renny Harlin nemhogy hiába akarja, hogy moziját komolyan vegyük, mivel ez ilyen fokú dilettantizmus után képtelenség: mintha ő maga sem hinne benne. Erre ritmustalan rendezése is rátesz egy lapáttal. A 3D-t csak lassításokra használja (melyek során a Herkulesben szerepében vergődő antiszínész egy-két pillanatban röhejes vásári majomként ugrál, pózol), a nyitó csatajelenetet követően nem is mozgatja a kamerát, amivel George Lucas legenerváltabb pillanatait idézi. Mi több, azt sugallja, hogy a technika visszafejlődött, kb. a Golan-Globus B-filmek szintjére, és szörnyű, de a Herkules legendája csapnivaló "színészei", filléres CGI-ja, indokolatlan 3D-je rossz értelemben visszaviszi a nézőt abba a korba, amikor VHS-en "ha nincs ló, szamár is jó" alapon a Delta kommandó vagy a He-Man bizonyult megafilmnek. És egyáltalán nem dőreség azt írni, hogy a jelenlegi mozit gyársoron kidobó Millennium Films bizony nagyban felelőssé tehető ezért. Az akciójelenetek egyáltalán nem segítenek az összképen, mi több, egyedül a hős totális kidolgozatlanságát igyekeznek palástolni, ám egyfelől a mozgalmasabb szcénák kidolgozása ezer sebből vérzik, másfelől  és sokkalta vészesebb gond . Harlin félistene nem szenved, hanem rögtön, ereje teljében csap oda a rá leselkedő gazoknak. A főhős különleges adottságai a semmiből robbannak elő, így hiteltelen a férfi főhős minden problémája, hiszen nincsenek gondjai, minden "szupereje" készen kapott. Pusztán kimondanak néhány bajra utaló szentenciát, de az itteni Herkules minden akadályt gyorsan elhárít, olyannyira, hogy az isteni erő csak úgy rászakad az égből, és segít rajta. Az pedig már csak nevetést szül, amikor öreg barátjának lemészárlása után, mindenféle előkészítés nélkül hinni kezd apja, Zeusz mindenhatóságában – ráadásul ezt sikerül beleüvölteni a néző képébe is, nehogy kétsége támadjon.
Harlin emellett szemérmetlenül koppint a Gladiátorból (rabszolgasors, "beszélő szerszámok" viadala az arénában), a 300-ból (csaknem megszólalásig azonos színvilág), és azt igyekszik bizonyítani, hogy egy hős akkor méltó igazán a publikum rokonszenvére, ha nincs semmiféle mágikus erő a kezében, és úgy valósítja meg önmagát. Szándéka viszont óriásit bucskázik, mivel az ő kalandhőse drámailag nevetségesen gyenge, akcióikonként sem meggyőző. Mintha a rendező A sötét lovag: Felemelkedés vagy a Vasember 3. "népi legenda páncél nélkül" elvét szerette volna demonstrálni, a hőssel való azonosulás hiánya miatt vállalása gyors kudarcra ítéltetik. Láthatjuk ugyan az isteni erőt nem birtokló héroszt, emberi sérülékenysége ellenben bosszantóan hiányzik, ezért mondhatjuk, hogy a hatalmas erejű Herkules csupán kiaknázatlan vágósnitt marad az epilógus záróképében. (Járkál a birodalma felett, majd az égre pillant, hogy a buta néző rájöjjön, ő bizony Zeusznak köszönheti végzete beteljesülését.) A Herkules legendája pusztán felvillantja a gyarló főhőst, majd a diadalt arató ikont, ám az esendőségtől a legyőzhetetlenségig vezető út teljesen hiányzik. Tíz évvel ezelőtt Antoine Fuqua igyekezte azt elsütni az Arthur királyban, hogy a kelta mondakör lovagjai is egyszerű bajvívók, mindennemű fantasztikum híján. Keserű irónia, hogy sem a szintén leszolgált Fuqua, sem a régóta vegetáló Harlin nem vették észre, hogy műanyag szereplőkkel, átkötések nélkül, leckemondásra emlékeztető, statikus beállításokkal& és ritmustalan vágástechnikával képtelenség a közönséget kebelre ölelni. Ha másban nem is, ebben teljesen rokonul a két mozi. A temérdek hibán kívül pedig egy modellfiúnak beillő Heraklész (Hogy az elején sajnálatot ébresztően Alkidészként fut? Érdemtelen.) aknázza alá még jobban a filmet, és egy izomtestbe szorult harcművész apa zsarnokoskodik (őt Scott Adkins, a Vitathatatlan 2-3. boxbajnoka "alakítja"). A nagy harcos szerelme egy irritáló modellnő, rókalelkű, áruló fivére pedig kortántsem fenyegető antagonista, hanem metroszexuális vonásokkal fevázolt tucatgonosz.
A Herkules legendája nemcsak a mitikus jegyeket öli ki, hanem címszereplője összes karizmáját is, de cserébe még választott alműfajába is beledöfi a tőrt, és az egész sztorit a benzinkutak DVD-kínálatának adományozza – fájdalmasan alacsony áron. Ha A Kincses-sziget kalózai orbitális bukása kivonta Harlint, az addigi sikerkovácsot a rendezők exkluzív klubjából, ez az anyagilag szintén elvérzett blődli legalább akkorát rúg belé kritikailag, mint az ítészbrigád A testvériség című opusza után gyakorlatilag minden esetben és ráadásul teljesen jogosan.
 
Herkules legendája (The Legend of Hercules)
Színes, szinkronizált amerikai fantasy akciófilm, 2014, 99 perc
Rendezte: Renny Harlin
Írta: Sean Hood, Daniel Giat
Zene: Tuomas Kantelinen
Operatőr: Sam McCurdy
Vágó: Vincent Tabaillon
Szereplők: Kellan Lutz (Herkules), Scott Adkins (Amphitrión király), Gaia Weiss (Hébé), Liam Garrigan (Iphiklész), Jonathon Schaech (Tarak)
Forgalmazza: Pro Video Film & Distribution Kft.
Korhatár: 
 
 
nyomtat

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Interjú Kenyeres Bálinttal a magyar film helyzetéről, a folyamatos alkotás lehetetlenségéről és a szerzői film perifériára szorulásáról
Filmvetítés a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban
film

Őrült elmék találkozása, avagy a jó filmnek ára van Őrült elmék találkozása, avagy a jó filmnek ára van
Mariano Cohn és Gastón Duprat: Út a díjesőig
72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

Lully–Molière: A kénytelen házasság
gyerek

El kellett mozdulni a mesevilág felé El kellett mozdulni a mesevilág felé
Interjú Molnár T. Eszter írónővel és Török Zoltán természetfilmessel
gyerek

Bármiről IS egy könyv jut az eszembe Bármiről IS egy könyv jut az eszembe
Interjú Balázs Eszter Annával, a Lampion Könyvek főszerkesztőjével
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ha nincs ott az ember mögött a saját országa, nagyon sokat kell küszködni Ha nincs ott az ember mögött a saját országa, nagyon sokat kell küszködni
Interjú Kenyeres Bálinttal a magyar film helyzetéről, a folyamatos alkotás lehetetlenségéről és a szerzői film perifériára szorulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés