bezár
 

film

2015. 05. 27.
Ördöngösök
Steven S. DeKnight, Drew Goddard: Daredevil - 1. évad
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nincs tűzijáték, jórészt a kénköves pokol maradt. Hell's Kitchen démona megkapta a hozzá illő adaptációt: a gyalázatos Ben Affleck-film emlékét gyorsan feledteti a Netflix interszériája (lásd még: Kártyavár), amely 13 órán keresztül abba a szennybe hajítja címhősét, ahová való.

Igaz a hír: a Drew Goddard (a Ház az erdő mélyén című kiváló metahorror rendezője) és Steven S. DeKnight által közösen tető alá hozott önbíráskodó-képregényszéria valóban paradigmaváltó alkotás, tényleg a képregényfilmek Drótja, Breaking Badje vagy True Detective-je (bárki szabadon választhat). Csáberejét annak köszönheti, hogy a Marvel oldalági, "televíziós"-világhálós betörése engedi a radikálisabb közelítést – míg a nagyvászon szuperhősei rendre szuperképességű Vasemberek, amerikai katonák, skandináv istenek, a Daredevil-sorozat első szezonja nyers, emberbőrbe bújt gyarlókat szerepeltet. Monitorra költözik az HBO vagy az AMC kábeles rendhagyósága, erőszak és dráma kéz a kézben járnak, nem az NBC országos csatornás visszafogottsága ez. Ütős, megalkuvásmentes felvezetés a Marvel-Netflix-együttműködéshez, amelyet az A.K.A. Jessica Jones, a Luke Cage, az Iron Fist követnek, hogy megalakuljon az internettelevíziózás Bosszúálló-csapata, az Oltalmazók.

Daredevil

Felesleges a sztoriról írni, Goddard és DeKnight sorozata különben sem újrahasznosítják az ezerszer hallott mesét, hanem kíméletlenül újraértelmezik az ismerőst. Ők elsősorban a Frank Miller által írt The Man Without Fear (A félelem nélküli ember) éthoszát használják fel ahhoz, hogy láttassák, miképp lesz Matt Murdockból Fenegyerek, és mi teszi Wilson Fisket Vezérré. Helyesebben: Hogyan indul el az ír-amerikai ügyvéd polgárőr-karrierje, illetőleg hogyan alakul korlátokat nem ismerő szörnyeteggé egy másik átlagember? A Daredevil legnagyobb erénye pedig pontosan ebben rejlik. Két csodálatosan kontúrozott, mélydrámai, sőt, már-már shakespeare-i ellenfél feszül egymásnak, akik ugyanazt szeretnék, teljesen más eszközökkel. Ilyen rangban indokolt a Matt Murdockhoz, valamint a Wilson Fiskhez (és ne feledjük, a showrunnerek egyszer sem hívják Vezérnek a főgonoszt, és Fenegyerek csak a 13. zárórész végére nyeri el újságírói márkanevét, sőt, ekkor kerül rá először az emblémaruha is) eltérő zsánereket rendelni. Előbbi karakter teljes egészében az ún. vigilante filmek, vagyis az önbíráskodó-mozik vonzáskörzetében mozog. Ő arra keres választ, hogyan lelhető meg az egyensúlyt katolikus neveltetése és erőszakos bűnregulázó hitvallása között, létezik-e a keskeny vörös határ jó és rossz között, sikerül-e visszafogni magában a bosszúra, vérre áhító bestiát a racionális keretek között büntető városrendőr javára? Kiviláglik, hadviselése jórészt belső-pszichológiai, és e lelki odüsszeiának egy olyan New York ad keretet, amelyet nem a Bosszúállók mókázásból ismerni, hanem a '70-es évek revizionista bűndrámáiból vagy traumatikus metropolisz-ciklusából, a Serpicótól (melyre tesznek is egy kis utalást – "A hős zsaru pofánlőve végzi!") és a Bosszúvágytól az Eddie Coyle barátain és a Kánikulai délutánon át a Taxisofőrig, A francia kapcsolatig, netán a modern érába illő Hetedikig, vagy a Joe Carnahan rendezte Narkóig. Némi pikantéria, hogy az egyébként e traumafilmek vagy például a Piszkos Harry örvén született Megtorlót éppen Steven S. DeKnight venné gondozásába, szintén daredevili keménységgel.

Daredevil

A környezetrajz még jobban felkavarja a kedélyeket, nyomatékot nyer a főszereplő belső utazása, sőt, jó darabig nem is érezni, hogy a 2010-es években járunk, hanem legalább 4 évtizeddel korábban, a gyalázatos közbiztonságú Nagy Almában. Itt bárki áldozattá válhat – és paradox módon ezen az internetes Marvel-bolygón maga Daredevil is áldozathős, sőt, a gyakorta toronymagas, drabálisan kövér, Orson Welles (A gonosz érintése) vagy Edward G. Robinson (Kis Cézár)-archetípusként rajzolt Vezér, vagyis Wilson Fisk is viktimizált szerencsétlen. Mi több, az ő sorsa sokkal shakespeare-ibb, őt talán még nyomorultabbnak érezni, mint magát a címfigurát. Popkulturális királydráma ez, a Vezér passiótörténetet kap, szemben a 2003-as Fox-feldolgozás agyatlan abszolútumával. Gyerekkori traumáktól sújtott, szociális kapcsolatokra igazából nem képes lelki nyomorék ő, aki magányosnak érzi magát.

Vincent D'Onofrio, az Acéllövedékből ismert zseniális karakterszínész pedig kitűnően rá is játszik figurája árnyaltságára: sokáig nem is tudja, hogy ő rosszul kommunikálja városmentő küldetését, a jó szamaritánus regéjére épített hazugságára csak saját balvégzetekor jön rá, amikor már puszta öklevél, félelemetes dühével társakat és opponenseket is eltesz láb alól, és totálisan felszámolja magát érzelmileg. Megalomániájára sokáig rá sem döbben, valóban úgy gondolja, a "Jobbá akarom tenni a várost!" lózung belülről fakadó őszinteség, nem csalfa mészáros-vágykép. Amikor először látni, összetört bulldózerként mered a Nyúl a hóviharban című fehér festményre, és egyedüllétet sóhajt. Évtizedekkel korábban egy fehér falat bámult kényszerből – zsarnoki apja próbált belőle férfit faragni, miközben az anyját bántalmazta. Fisknek pedig a ház fehér fala adta meg a löketet, hogy önérvényesítő individuum legyen – végezetekor azonban ismét a négy fal közé szorul, egy hószínű betontömbre meredve. Tehát, ha Matt Murdock műfaja a vigilante film, az övé egyértelműen a rise and fall gengszterfilm. Csúcsra tör, élvezi hatalmát, majd csúfosan elbukik, hanyatlása mögött azonban van szubsztancia. Nem márványból faragott ősgonoszt, hanem esendő, hibázó embert kapunk (történetesen igencsak tart a Madame Gao nevű kínai, drgolaboros melósok szemét kikaparó, szintén radikális maffiasszonyságtól), aki régi traumáin igyekszik felülemelkedni a túlkompenzáló kiscézár-voltával, mindhiába. Hell's Kitchen aranypolgára pusztán látszatra úriember, valójában örök gyerekkorban ragadt tomboló bestia. New York bona fide Quinlanje a hivatkozott A gonosz érintéséből, aki nagyra tör, ám pusztító ösztönei "közülünk valóvá" degradálják.

Daredevil

Goddard és DeKnight pedig kisebbfajta bravúrt hajtanak végre, két okból is. Egyfelől a melodráma műfaját veszik elő Fisk jótevő-szándékának indítékaként ("Bántottad őt!" – veszett kutyaként tör ki, amikor szívszerelmével nem teljesedhet be a románc, egy alkalommal pedig egy kocsi ajtajával fejezi le a légyottot tönkreverő orosz fogdmeget), a Vanessa Mariannával való gyengédsége az évad végére tartogatott gyűrű-szimbólummal valóban intim romláshistória. Másfelől Fisk nagyszabású plánuma nem más, mint egy városújjáépítő terv, amely során robbantásokkal rombol le régi, rossz környékeket, vér tapad a kezéhez, sőt, konkrétan a Bosszúállók végső csatája közben porig szedett várost reformálná, így a gengszter, mint a bűnbe pénzt fektető kapitalista a Marvel-mozibirodalom csodaunivezumát formálná át az ő földhözragadt, szadisztikus terveihez, az ötletgazdák tehát így is jelzik a realisztikus megközelítést a látványosságokkal szemben.

D'Onofrio mellett csupán másodhegedűs a Charlie Cox (Csillagpor) által megformált Matt Murdock, holott az ő karaktere sem gyengébben megírt. Egy ponton tanácsot kér papismerősétől, mire a az a ruandai mészárlásról oszt meg vele egy sztorit, mely szerint a szent embereket sem kíméli a véres gonoszság. Mendemondája gyorsan fel is idézheti A sötét lovag burmai erdős anekdotáját. Nem mellesleg pedig ugyanez a Batman: Kezdődik!-be vagy A sebezhetetlenbe illő, a real-life superherón (való életbeli szuperember) alapuló dilemma tovább rétegzi Matt Murdock dilemmáját. "Nem fogod szétverni a képed, koptasd csak a könyveket!" – szól bokszoló apja, Bunyós Jack Murdock intelme. Ezzel a mondattal félreérthetetlenül közli a sorozat, hogy Matt Murdock kötélhúzása végképp pszichológiai, nem akciófilmes. Katolicizmusa ugyanis nem engedi az ártatlan emberéletek kioltását, konzervatív szellemű felnövekedése régi értékek tiszteletét jelenti. Pontosan emiatt hat ő gyakorta skizoid karakternek, vagyis annak a Frank Miller-i, egyszerre önbíráskodó és ügyvéd-archetípusnak, aki ugyanannyira vallásos, mint mocskos kezű antihős. Ebben a fénytörésben lesz az ő sztoriszála nyomatékos moralitásjáték (némileg hasonló a 2011-es Titanic Filmfesztiválon vetített Csodagyerek című pszichothrillerhez), választás jó és rossz közül, döntés aközött, hogy fekete ruhás szegény-nindzsaként bűnözőket kínozzon vagy joviális uniformisos oltalmazóként tartsa be a "Ne ölj!" parancsolatát. Cox alakítása jó ideig halovány, önmagát kereső, Daredevil-karaktere csak a sorozat második félidejében érik be, és onnantól már maga a figura is egyre nagyobb kínokat él át fizikailag (véresre verik, "Egyedül, vérbe fagyva halsz meg" – mondja Claire, a segítőkész felcserlány Mattnek), morálisan (Bosszúból vagy igazságérzetből cselekedjen?), sőt, ahogy Fisk kínjait, az ő kálváriáját is flashbackek színezik.

Daredevil

Míg Fisk éppen egy zsarnoki politikus apa örökségét rázná le magáról, és túlzó viselkedése miatt elbukik, addig Murdock apja jótanácsát ültetné át a gyakorlatba úgy, hogy többször meginog, kevés híján elragadja az indulat, mi több, egy ponton orosz bűnözőt kínoz az információért. Végül azonban helyesen dönt, így az ő útja egyértelműen a felemelkedés, míg Fiské a hanyatlás. Az ügyvéd-önbíráskodóról kiderül, ő tényleg oltalmazni szeretne, és mások érdekeit helyezi előtérbe, míg ellenlábasa sokáig csak azt hiszi, hogy segít a város lakóin, de valójában önérdekből cselekszik. Sokáig azonban egyaránt félelmetes, ördögi fenevadaknak tűnnek ők ketten, és csak a történet végén világlik ki a köztük lévő különbség. ("Jobbá akartam változtatni ezt a várost annál, amilyen most! Gyönyörűvé! Maga megfosztott ettől! Mindent elvett tőlem! Megölöm!" "Rajta!") Goddard és DeKnight rendszeresen egymásra feleltetgeti a két ősellenség traumáját és értékrendjét – flashbackjeik nem a Lost – Eltűntek kapkodó visszapillantásaira, hanem a Watchmen – Az őrzők-képregény invenciózus tudatfolyamára hajaznak. Sőt, újabb nagyszerű ötlet, hogy a Daredevil emlékezés-struktúrája olyan mellékalakokat is bevon, mint Fisk tragikus sorsú orosz végrehajtóemberei, vagy Matt örök barátja, Foggy, így a szériában végig aprólékosan kidolgozott szereplők járnak-kelnek a gyilkosságba kevert, mert karakán titkárnővé váló Karen Page-en át az elszánt New York Bulletin-újságíró Ben Urich-ig, Fisk öregotthonban ülő édesanyjáig vagy a szellemi fogyatékos, rettegő Melvin Potterig, aki összeeszkábálja Fenegyerek páncélját.

Sokáig azonban nem a pörgésé a főszerep. Az első 4-5 epizód még a szuperhős-sablonokról is lemond, hogy police procedural krimiként éledjen újjá a San Francisco utcáin, a Kojak vagy a már említett Drót alaposságát mímelve, a hatodik, hetedik felvonás elhagyott épületbe pozicionálja az indulatok elszabadulását (és ez a rendőrségi-mentőakciós rész hihetetlenül feszes, kegyetlen akciófutam), melyet valójában csak színesít egy brutálisan intenzív, vágás nélküli Fenegyerek-küzdelem orosz gyerekrablókkal az Oldboy kalapácsos rohanását vagy A rajtaütés-filmek húsbavágó esztétikáját idézve. Murdock/Fenegyerek radarérzéke, vaksága után felerősödött maradék érzékszervei pedig csak csinos hangjátékokkal vagy jól pozicionált közelikként nyernek érvényt, búcsút lehet mondani a 2003-as mozifilm zagyva, fekete-kék vakság-trükkfelvételeinek. Tetszetős, ahogy az egyes epizódok címei megidézik az aktuális rész történéseit: a Cut Manben (Rongybaba) Matt sebészkés alatt fekszik, és csak aztán indul vadászni, az In the Blood (Vérbe mártva) elején az orosz testvérek nyílt sebből bányásznak ki egy tárgyat, ugyanitt dühödik meg először Fisk, a World on Fire-ben (Lángoló világ) Matt azt mondja, lángokban állva látja a környezetét, ami aztán egy vágókép fel is tár, majd az epizód Fisk városbombázásával zárul. A Speak of the Devil (Falra festett ördög) a leghangsúlyosabb jó-gonosz-ellentéttel foglalkozó sorozatpasszus hitvitával és a főhős törekké verésével, a Nelson v. Murdock (Nelson kontra Murdock) Matt és Foggy barátságát függeszti fel átmenetileg a "Nelson és Murdock" cégtábla kukába dobásának függvényében.

Daredevil

A kultikus mellékalakok, mint az Éjszakai nővér, a csak a sorozatba beleírt gyenge mexikói néni vagy Melvin Potter, a Gladiátor szintén bajokkal vert nyárspolgárok, akik félnek, ijedeznek, vagy éppen megkínozzák, extrém esetben megölik őket. Ugyanezt a kínközpontúságot erősítik az idővel mind sűrűbben feltűnő akciójelenetek. Törnek a csontok, felszakad a hús, a lövés fájdalmas, az ütés, rúgás, lángba borítás úgyszintén, nincs takargatva a realizmus. Hátramarad a Vasember-trilógia vagy a Bosszúállók CGI-on, eszményi héroszokon nyugvó fantasztikuma, ég és föld választja el a Marvel-mozibirodalom (angolul: Marvel Cinematic Universe, röviden: MCU) főszereplőit a Daredevil-széria talajközeliségétől – a dollármilliós blockbusterek csúcstechnológiát, Istenember-nézőpontot, technológiával hipersebesre gyorsított fényembereket vetnek be, Drew Goddard és Steven S. DeKnight hőse viszont hétköznapi eszközökre, mi több, a saját eszére és lelkére hagyatkozva, gyarló senkiként kénytelen érvényesülni, pokoljárásra pedig csaknem a Brian Michael Bendis-féle bűndráma-Daredevilekbe illik, miküzben maga a széria alig-alig hint el referenciákat a nagyot arató elődökre. A kreátorok pedig nem hajlandóak bedőlni az olyan fan service-ből élő szériáknak, mint a Hannibal vagy a Gotham: az ismert figurák tettei súllyal bírnak, nem csak rajongóknak nyújtott epizodista-ajándékok. (A Batman-univerzumsorozat vagy a jövendő Batman v. Superman Wayne-családgyilkosságának elkoptatottságával szemben nem mutatják Jack Murdock dacolását, majd halálát, cserébe viszont remekül fest az apa-fiú kapcsolat.) Hovatovább, olyan következetességgel mondanak le csaknem minden eposzi kellékről, és olyan következetességgel libbennek át a bűndráma, vagy egy-két ponton a tárgyalótermi film talajára, hogy a Daredevil abszolút rászolgál a dicshimnuszokra – ezt a show-t a minimalizmusa révén tényleg olyanok is élvezhetik, akik egyébként irtóznak a szuperhősfilmektől.

Daredevil

Christopher Nolan a szupererő nélküli Denevérember sérülékenységével váltott paradigmát 10 évvel ezelőtt. Joss Whedon betetőzte a Marvel-ikonok haddelhaddját egy ironikus sci-fi akciókalanddal (és James Gunn ugyanezt ügyesen parodizálta A galaxis őrzőiben). A Netflix a lehető legkevesebb szuperhős-panel és a lehető legtöbb, leggyötrőbb fájdalom beemelésével hirdet egyszerre képregény- és sorozatforradalmat. Nehéz dolga lesz a Bosszúállók: Ultron korának. Idén ennél jobb szuperhős-regét aligha lehet elképzelni. Talán csak a jövő áprilisra ígért második évad új showrunnerei (az American Horror Storyban érdekelt Doug Petrie és a Kemény motorosokon dolgozó Marco Ramirez) érhetnek a nyitány nyomába, miközben egyszer talán a legjobb Bendis-füzeteket vagy a Murdock őrületét, nincstelenségét elmesélő Born Againt vagy a tűpontos bérgyilkos Bullseye-t és a bosszúra éhes Elektrát is viszontlátjuk.

Daredevil – 1. évad
Színes, feliratos amerikai akcióthriller-sorozat, 2015
13 rész - epizódonként 48-59 perc
Ötletgazda: Drew Goddard
Szereplők: Charlie Cox (Matt Murdock), Vincent D'Onofrio (Wilson Fisk), Deborah Ann Woll (Karen Page), Elden Henson (Foggy Nelson), Vondie Curtis-Hall (Ben Urich) 
Csatorna: Netflix 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Interjú Bucsi Réka animációs rendezővel a közönség szeretetéről, Amerikáról és a női nézőpontról
Beszélgetés Lichter Péter kísérletifilm-rendezővel a hosszú távú karrierépítésről és a sikerparadoxonról
film

Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál
Xavier Dolanért megérte egészen Cannes-ig utazni

Más művészeti ágakról

színház

A hetedik te magad légy A hetedik te magad légy
Mérlegen a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
irodalom

A boldogság része, a bűntudat áramütése A boldogság része, a bűntudat áramütése
Peer Krisztián: Nem a sajátod
Slash, VOLT Fesztivál, 2019. 06. 27.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés