bezár
 

art&design

2015. 10. 26.
Egy velencei palota titkai
The Dialogue of Fire (A tűz párbeszéde)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az 56. Nemzetközi Velencei Képzőművészeti Biennále kísérő tárlataként a 16. századi Tiepolo Passi palotában egészen különös ötvözetét találjuk meg réginek és újnak, üvegnek és kerámiának, funkcionálisnak és fikciónak. Felhívták rá ugyan a figyelmemet, hogy egy kiállítás nézője vagyok, de el tudtam volna képzelni, hogy a tárgyak közé költözöm, a palazzóba, hogy visszatér a csodás Belle Epoque, amikor a morzsalapáttól a cipőkanálig, a bútorokról nem is beszélve, műtárgyakkal voltak körülvéve a szerencsésebbek.

A Canal Grandén hajózunk. Jönnek-mennek a gótikus paloták. Némelyikben ma hotel működik, a többi múzeumnak ad otthont, vagy megkapta egy roppant szerencsés kulturális intézmény, esetleg busás áron megvette egy kaszinó. Kétségbeesetten keresek egy ablak mögött csókolózó párt, könyvespolcot vagy egy megterített asztalt. Elképzelem, hogy az egész palotában egy család lakott, gondolán érkeztek haza a titkos találkáról vagy a bálból. Az év felében maskarát viseltek, így sok minden egyszerűbb volt. Szavak nélkül is megértették egymást roppant egyszerűen. A szépségflastrom a szemhez közelebb azt jelentette: vágyom rád, elfogadom az udvarlást, míg, a száj felett azt, hogy ez most nem fog működni köztünk. Nem volt beégés, nem kellett szövegelni. Egyvalami maradt meg mindegyik palotában, csak ezt találom, ha az esti fényekben a vaporettóról próbálok belesni a spaletta mögé, a táncterembe. A muranói csillár. És ez, mint a mágnes húz befelé, azt érzem, enyém az a palazzo, valaha én laktam ott, teljesen mindegy, mit keresek, ott majd megtalálom.

A Biennále kísérő kiállításai, illetve egyes nemzetek pavilonjai ezekben a palotákban kaptak otthont. Ilyen környezetben minden egyes tárgy, fotó, festmény új jelentéssel gazdagodik. Vannak kiállítók, akik ezt az előnyös adottságot kihasználva hátradőltek a székükben, és azt mondták: mindegy, mit mutatok be, az épület majd magáért beszél, a muranói csillárral párbeszédben. A The Dialogue of Fire (A tűz párbeszéde) kiállítás szervezői szerencsére nem így tettek. A tűz párbeszéde alkotói többek között azt a feltevést szerették volna újra megvalósítani, hogy minden anyag és használati tárgy a művészet része lehet. Illetve, hogy minden új alkotás a legrégebbiből nőhet ki. Izgalmas, amikor a múltat és a jelent egymás mellé tesszük, elég, ha megfigyeljük a legdivatosabb lakberendezési trendet: a modern konyhabútorok között találunk egy minimum kétszáz éves, nyersfára csiszolt asztalt, a kényelmes, új kanapét esetleg egy biedermeier szekreter hozza lázba.

A Tűz Párbeszéde parfümszobája

Ahogy a nevében is jelzik, a kiállítás központi elemét a tűzben jelölték ki a rendezők, mert két anyaggal játszik, a kerámiával és az üveggel. Mindkettő a tűz által kel életre, mégis teljesen különböző formában. Kerámiából és üvegből készült, akár használati tárgyaknak is tűnő alkotásokat helyeztek el a hálószobában, a nappaliban, a táncteremben, a régi csillárok és bútorok, szőnyegek közé. Marketingcéllal ugyan, de nyitottak egy „parfümszobát” is.

A központi, hosszú bálteremben az Artigas Alapítvány művészeinek kerámiatányérjai sorakoznak, akárha cotillonra várnának. A híres katalán kerámiaművésznek (Joan Gardy Artigas) emléket állító alapítvány célja, hogy az egyik legősibb, ember által alkotott tárgyat, kortárs, tehetséges alkotók által élessze újra. A tányérokra festve találunk mindenfélét: erotikus jelenetet, lepkét, nyulat, halakat, kaktuszt. Nem is olyan rég az volt a divat, hogy a vitrinbe, vagy a falakra dísztányért akasztottunk. Volt köztük népművészeti, a legtöbb kézzel festett. Lehet, hogy újra divatba jönnek? Nem jobb egy kép a falon? Vajon miért a tányért választottuk? Mert minden, ami kerek, egyfajta harmóniát sugároz? Az evés hétköznapi aktusát szeretnénk egy kicsit emelkedetté tenni? Furcsa az ember törekvése arra, hogy a biológiai szükségleteit megfossza profán vagy banális jelentéseitől, és művészetet, koncepciót kreáljon belőle.

Judi Harvest: Az álmok szobája

A bálteremből nyílik a „parfümszoba”, vagyis egy elegáns nappali, ahol a türkiz színű falak között színes párnákat, antik bútorokat, üveg- és kerámiakreációkat, illetve nem utolsó sorban parfümmintákat találunk. Vicces és vidám a kandalló helyén a kinagyított cseresznyét ábrázoló fotó.

Az álmok szobája Judi Harvest Velencében és New Yorkban élő üvegművész alkotása. A hálószoba régi bútorai közé változatos formájú, színes üvegpárnákat tervezett. Velencével kapcsolatos külön-külön nevet adott nekik, úgy mint Mese, Hullám, Utópia, Fenice, Felhő, Köd, Burano stb. Harvest a párnát tartotta a legkézenfekvőbb használati cikknek egy hálószobában, mely az üveg kemény anyagával egészen különös ellentmondásba kerül. Ez az a tárgy, ami mindennapi életünk legtöbb aktusának szemtanúja: szeretünk, álmodunk, utazunk, sírunk, beszélünk, nevetünk, tervezünk rajta. Bevallása szerint a párnák megvalósítása sokkal nehezebb volt, mint ahogy elképzelte.

Silvio Rubino: A változások szobája

A legérdekesebb és legmegdöbbentőbb terem a Silvio Rubino által berendezett A változások szobája. Adott volt egy nappali pár antik bútorral, lámpával, fotelekkel. Rubino fogta a mór lámpát, behelyettesítette egy fémlépcsővel, melynek két oldalát muranói üvegből készült lámpák díszítik, a mennyei és a földi közti kapcsolódást szimbolizálva. A tárgy ugyanakkor saját gyakorlati funkcióval is bír, hisz szépen bevilágítja a két ablak közti falat. Az olasz művész az eredeti, antik lámpáról készült fotót a világító lépcső mellé, a falra akasztotta.

A nappali tele van ötletes, ugyanakkor rendkívül szép megoldásokkal. Lélegzetelállító az átlátszó üvegből készült ág, melyet a Canal Grandéról beszűrődő fények hoznak játékba. Eredeti a régi óra helyére tett két kis kerámiába kitett só, ami a „megmaradtat” hivatott szimbolizálni. Minden új megoldás mellett a falon lógó fotó emlékeztet minket a régire. Kezdjük magunkat úgy érezni, ahogy a szekreter helyére tett, tejüvegből készült szobor feje: egy vízszintesen lefektetett aranytáblán nyugszanak gondolataink, emlékeink, szinte már (és ez a szinte hoz mindig mozgásba) ragyognak.

A The Dialogue of Fire (A tűz párbeszéde) című kiállítás a velencei Palazzo Tiepolo Passi-ban látható 2015. november 22-ig.

Fotók: Kovács Rita

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kovács Rita --


További írások a rovatból

art&design

A minimalista szobrászattól az amerikai macsókig A minimalista szobrászattól az amerikai macsókig
Bevezetés a land artba – I. rész
art&design

Kereszt a világ végén Kereszt a világ végén
Keresztes Zoltán oroszországi fényképeiről
art&design

Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat
Interjú Schwéger Zsófia festőművésszel külföldi felsőoktatásban szerzett tapasztalatokról, kapcsolati háló építéséről és az időbeosztás fontosságáról
art&design

A köztes térben létezni A köztes térben létezni
Interjú Szegedi-Varga Zsuzsannával pályakezdésről, kortársakról és saját projektekről

Más művészeti ágakról

A Mirrén titkának könyvbemutatója
irodalom

Mi az erő, amit könyvnek hívnak? Mi az erő, amit könyvnek hívnak?
Ferencz Mónika, Nagy Hajnal Csilla és Érsek-Obádovics Mercédesz kötetbemutatója
irodalom

Nem mindig boldog, ha épp süt a Nap, és boldog tud lenni a sötétségben is Nem mindig boldog, ha épp süt a Nap, és boldog tud lenni a sötétségben is
Bemutatták Horváth Márk legújabb könyvét, Az antropocént
gyerek

Együtt bejárni a szövegeket Együtt bejárni a szövegeket
A Pagony Kiadó bemutatta Fenyő D. György legújabb kötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés