bezár
 

art&design

2016. 07. 08.
A hely szelleme, avagy egy elfelejtett iparmágnás
Zsolnay Miklósról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Irodalom szakos bölcsészként, s a Zsolnay Miklósról szóló könyv szerzőjeként egy egykori betegükről fogok beszélni, akit lassan jobban ismerek, mint a saját kortársaimat – alább Horváth Tamás előadásának szövege olvasható, amely a Magyar Dermatológiai Társulat XVI. Kozmetológiai Kongresszusán hangzott el.

Mindenekelőtt egy igen különleges helyen köszönthetem önöket, a hajdani Zsolnay gyár pirogránit udvarában. Talán volt idejük és látták a ruhatár mögötti óriási kemencét, vagy a bejárattól jobbra a kisebb égetőkemencéket, az úgynevezett muffolákat, és az ezek füstjét elvezető nagy cifrakéményt. Régen minden kéménynek neve volt a gyárban. Ezekben a kemencékben, ezekben a műhelyekben és épületekben készültek a parlament szobrai és díszei. Krúdy Gyula toposzával élve a régi Magyarország szinte összes városába került postapaloták, templomok, gimnáziumok, vasútállomások, hotelek és bérházak, díszkutak és főtéri emlékművek is mind-mind itt készültek, ebben a részlegben, ebben az udvarban, Sikorsky Tádé vezetésével. Ezekben a kemencékben öltöttek véglegesen testet a dualizmus művészeinek, építészeinek és a Zsolnayak ideái. A korszellem, az a bizonyos Zeitgeist itt változott anyaggá, itt öltött testet. A budai vár, a kassai dóm vagy a fiumei tengerészeti akadémia máig látható szobrai és ékességei itt készültek el.

Munka a Zsolnay-gyárban

Zsolnay Vilmos nevét mindenki ismeri. A gyáralapítót, művészt és iparost, az egyszerű fazekast, ahogy magáról beszélt. A feltalálót, a titokzatos alkimistát, aki elkápráztatta a világot az eozin pompás színeivel és a pirogránit örökkévaló keménységével. Zsolnay Vilmos minden tekintetben a tizenkilencedik század szereplője volt. 1900-ban halt meg…

Fia, Zsolnay Miklós azonban, akiről voltaképpen beszélni akarok, igazi 20. századi modern világpolgár volt. A New York-i milliárdosok, az angol király, a Vatikán és az orosz cár, a nyugat-európai nagyvárosok és az egyházak egyaránt megrendelői voltak a Zsolnay-gyárnak. Azt gondolhatnánk, hogy a díszműáru, a kávéscsészék és óriásvázák hozták a nagy profitot, valójában azonban az épületkerámia, a pirogránit és az elektromos szigetelők gyártása képezte az óriási hasznot. A bankokat konzekvensen távol tartotta a gyártól. Az úgynevezett „finánctőke” nem tudott beférkőzni a falak közé, így a gyár megmaradt családi tulajdonban egészen az államosításig.

Mindennek eléréséhez pedig az internet, a telefon és a repülés előtti korban – személyes varázsán kívül – a leghatékonyabb eszközt használta a gyárvezetője: a szabadkőműves testvériséget, a kor világ- és kapcsolati hálóját, Facebookját. „Bölcsesség tervezze, erő tartsa fenn, szépség ékesítse!” – Ez a szabadkőműves jelmondat vezérelte életét, és ennek a mondatnak a szellemét érezhetjük a falak közt, ahol most vagyunk.

A siker számára nem öncél, hanem a világ jobbításának eszköze volt. A saját környezetén kezdte. Pécsett, a Zsolnay gyárban, a közel ezer dolgozónak iskola, orvosi ellátás, lakás, kert és olcsó szén járt a többi gyárhoz képes magas fizetés mellé. Önsegélyező baleset- és betegpénztárat alapított. A gyár szakiskolájának bizonyítványait Szentpétervártól Londonig elfogadták, az itt végzett munkásokat keresték és megbecsülték egész Európában. A szociáldemokrata sajtó sokat sopánkodott a korban, hogy a Zsolnay munkásait – pedig sokan voltak – nem lehetett rávenni a sztrájkra. Most két legnagyobb művéről, a Zsolnay Mauzóleumról és az 1907-es országos kiállításról szólnék.

Zsolnay Mauzóleum

A mauzóleumot sógorával, Sikorsky Tádéval közösen emelték Zsolnay Vilmos és a család számára. Nem egy egyszerű sírboltot képzeltek el, hanem Vilmos művének összegzését, és útmutatást az azt folytatni akaróknak. Az idős Zsolnay Vilmos szívesen üldögélt a dombon, ahonnan esténként egy padon ülve életművét, a hatalmas gyárat és a rengeteg kéményt szemlélhette. Annak a padnak a helyén épült fel – ma úgy mondanánk, társadalmi munkában – a gyár dolgozói által a mauzóleum. A katolikus és szabadkőműves eszmék szimbolikus egybefonódása egy derűs, ám titokzatos épületet hozott létre. Ha felülről tekintünk a műre, egy kehelyformát látunk, benne a kör alakú sírkápolnával. Kinek ne jutna eszébe azonnal a szent grál, vagy az oltári szentség, a monstrancia? A kehely szárát, a bejárathoz vezető utat 42 pirogránit oroszlán őrzi. A téli és a nyári napfordulón a felkelő nap fénye végigjárja a lélek útját, majd bevilágít a neoromán stílusú kápolnába, az áldást osztó eozin Krisztus-szoborra. A kápolna kétszintes, középen egy nagy kerek nyílással, amin keresztül le lehet tekinteni a kriptába, mint a párizsi Invalidusok temploma, ahol Napóleon sírja van. Ilyenkor a mélyen lévő alsó szint is nappali fényben ragyog, a tájolásnak és a nagy eozin szarkofágnak köszönhetően. A szarkofágon az eozin titkát őrző domborművek láthatók, és a feltámadásról szóló bibliai szövegek olvashatók latinul. Az egész sírépítmény a művészetbe, a lélek halhatatlanságába és az életörömbe vetett derűs hitet hirdeti.

1952-ben a kommunista belügyminiszter utasítására a mauzóleumot feltörték. A halottak csontjait szétszórták, amit lehetett, összetörtek és leromboltak. Csak a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa program keretében állították helyre a teret.

Zsolnay Miklós másik nagy műve az 1907-es pécsi országos kiállítás és vásár. A telefon előtti korban, amikor Pécsett mindössze 50 000-en laktak, és egy szem vasútvonal vezetett Budapesttől Pécsig, a fél évig tartó rendezvényre több mint egymillió fizetővendég váltott jegyet. Összehasonlításképpen a 2010-es, Pécs Európa Kulturális Fővárosa program egy éven át tartó rendezvényeire alig 400 000 fizető vendég volt kíváncsi.

Zsolnay Miklós

Fővédnöknek felkérte Frigyes és Izabella főhercegeket, és rengeteg pénzt szedett össze a kiállítás céljaira. A helyszín a vasútállomás fölötti terület, a mai Szabadság út és a Köztársaság tér, Rét utca környéke volt, ami akkor püspöki marhalegelőként szolgált. Igen gyorsan egy modern városrészt építettek fel villanyvilágítással, csatornával, szökőkutakkal és rengeteg csodás szecessziós pavilonnal és csarnokkal. Már az építkezéseken meggazdagodott a fél város, de a szállásadásból és a vendéglátásból a másik fele is. Szálloda alig volt, így mindenki kiadhatta szobáit, présházát, üres lakását. A szállásbizottság hangolta össze az éppen kiadható helyeket, és az állomáson el is igazították a vendégeket.

A kiállításon csak magyar cégek vehettek részt, külföldiek csak akkor, ha nem volt magyar termék a témában. Erre a vásárra készült el Pécs egyik jelképe, a főtéren álló Zsolnay kút is. A sajtó és a közönség hamar elnevezte Tündérvárosnak a kiállítást. A Tündérváros a Szabad tanítási liberális kongresszusnak és egy nagyszabású katolikus találkozónak is helyt adott. Egy időben tartott előadást a városban Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök és Jászi Oszkár, a liberális szabadkőműves. Pécs 1944-ig tartó aranykorának nyitánya lett a rendezvény, melynek lendületét az első háború, a trianoni béke és a későbbi szerb megszállás sem tudta megtörni. Pécs lakói és a város maga is meggazdagodott a rengeteg új megrendelés miatt. Eltűntek a szalmatetők, megépült az új városháza, emeletes házak épültek, az utcákat lekövezték, a kormány tervbe vette a dél, a balkán felé vezető vasút megépítését, és néhány év múlva elindult a villamos közlekedés is. 

Zsolnay Vilmos szobra

A kiállítás zárására készült el Zsolnay Vilmos szobra, melyet Kossuth Ferenc közlekedési miniszter avatott fel. Ez volt az első szobor Európában, ami nem hadvezérnek, politikusnak vagy uralkodónak állít emléket, hanem egy egyszerű fazekasnak, egy iparosnak. A kiállítás óriási nyereséggel zárult, amelynek tervezett, jótékony célú felhasználása azonban meghiúsult, de hogy mi lett a bevétellel, arról olvassák el a Tündérvárost…

Zsolnay Miklós hatalmas munkabírását a kor betegségének, a szifilisznek köszönhette. Halálakor több mint 150 cég, társadalmi szervezet és egyesület elnöke vagy igazgatója volt. Elsőként irányította például a Magyar Királyi Automobil Clubot, a Halotthamvasztók Egyesületét, elnöke volt a Gyáriparosok Országos Szövetségének, de természetesen tagja volt a főrendi háznak és az Iparkamarának is.

Baranyában és Pécsett a nagy egyházi birtokok és a püspökség közelsége miatt nem lehetett olyan jól szórakozni, mint Somogyban és Kaposvárott. Az ottani kisbirtokosok, jogászok és tisztviselők vezették be az úri élet kellemesebb részeibe. A kétes életű színésznőknek való ezer szálas rózsacsokrok küldése, az örömlányok cipőiből való mérhetetlen pezsgőfogyasztás és a cigányzenészekre költött komoly összegek léha, ám vonzó és nagyon drága világába. Ott, a kaposvári bordélyok valamelyikében vagy a kor híres kurtizánjának, Flórának a szalonjában, akarom mondani hálószobájában szerezte be a betegséget, ami furcsa módon életének motorja lett. Nála a kór olyan tünettel járt, hogy elég volt neki néhány óra alvás és teljesen kipihentnek érezte magát. Az átkártyázott éjszakák után mindig ő volt az első a gyári irodában, természetesen kifogástalan állapotban, katzenjammer nélkül. A betegséggel járó obligát elmebaj csak későn, 1918 körül tört ki rajta. Először rokonai ápolták Budapesten, majd egy Döbling melletti elmegyógyintézetben halt meg 1922 telén. Különvonattal hozták haza Pécsre, itt nyugszik a mauzóleumban. Az ő sírját nem tudták feltörni a fizetett vandálok.

Lehetetlen ilyen rövid idő alatt erről az életműről és teljesítményről átfogóan beszélni. A Tündérváros című könyvben írtam meg a nagy részét mindannak, amit róla és a helyről tudok.

nyomtat

Szerzők

-- Horváth Tamás --


További írások a rovatból

art&design

Interjú Házas Nikolettával szellemi pályájáról, párizsi tanulmányairól, a deepfake és az ageizmus kortárs jelenségeiről
Neked már megvan a heti Praedád? 07.04-07.17
Első alkalommal adták át a Jerger Krisztina-díjat

Más művészeti ágakról

Interjú Vizin Viktóriával eltérő kulturális tapasztalatokról, a külföldre költözés fontos állomásairól
Képtelen képrablás - Mesék a múzeumból, Pagony, 2022
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla legújabb mesekönyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés