bezár
 

irodalom

2013. 04. 26.
Scipiades Erzsébet vehette át az első Lapát Díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Scipiades Erzsébet újságíró vehette át a Szabad Földmíves Páholy által alapított Lapát Díjat. Pénteken első alkalommal adtak át Budapesten az olyan hírlapírók számára alapított elismerést, akiket magas színvonalú munkájuk ellenére nem foglalkoztatnak.
Torkos Matild újságíró, a páholy egyik tagja elmondta, hogy bár Scipiades Erzsébet számos elismerésben részesült a pályája során - a többi közt Pulitzer-emlékdíjban, Fejtő Ferenc-díjban, Európai Újságíró Díjban vagy Minőségi Újságírásért-díjban - de jelenleg nincs számára munka a sajtóban. 
   
Hangsúlyozta: Magyarországon, akár a jobb- és baloldalon nem az ellentétekre kellene helyezni a hangsúlyt, hanem a "közös ellenségeket kellene kutatni", például a szegénységet, a hajléktalanságot, a munkanélküliséget, a korrupciót. Hozzáfűzte: Scipiades Erzsébet pályája ezt példázza, így ő a társadalmi problémákat felvető cikkei alapján közszolgálati újságírónak tekinthető. 
   
Zelei Miklós író, újságíró Scipiades Erzsébet pályáját elevenítette fel, és kiemelte: kollégája pályája töretlen a tekintetben, hogy mindig az elesettek pártján állt. 
   
Scipiades Erzsébet hangsúlyozta: számára az újságírói szolidaritásról, az emberségről szól a díj. Ahogy a pályáját a Magyar Nemzet kultúra rovatában kezdő, majd a Magyar Hírlapnál, a Nők Lapjánál és a Népszavánál is dolgozó újságíró elmondta: díjainak, elismeréseinek köszönhette, hogy szabadon írhatott, például a hajléktalanok, az elesettek problémáiról. 
   
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Szolidaritás Alapítványában is helyet foglaló újságíró nevéhez fűződik például a Vegyen még egy jó szót! kezdeményezés, amelynek keretében írók, költők műveit árverezték el, hogy a bevételekből a rászorulókat támogassák.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Az identitástörténet válsága Az identitástörténet válsága
Grecsó Krisztián: Magamról többet, Magvető Kiadó, 2020
irodalom

Megjelent a Prae kriminovellákat tartalmazó különszáma Megjelent a Prae kriminovellákat tartalmazó különszáma
A Prae Kiadó krimipályázatára érkezett legjobb 13 novellát tartalmazza a speciális kiadvány
irodalom

A figyelem térképe A figyelem térképe
Láng Orsolya Pályamatricák című kötetéről

Más művészeti ágakról

Pálfi György filmrendezővel a filmkészítés kollektív alkotói mechanizmusairól, fordulatokról, szenvedélyről és rendszeren kívüliségről
art&design

Mikor a lepke kikel a bábból Mikor a lepke kikel a bábból
Interjú Ronga Eszter festővel pályakezdésről, inspirációkról és a jelenlegi helyzetről
A Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjéről
art&design

Művészek a járvány idején #4 Művészek a járvány idején #4
Interjú Kaliczka Patríciával az újra kialakult járványhelyzetről és alkotói munkáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés