bezár
 

zene

2019. 11. 14.
Koncertshow a Fővárosi Nagycirkuszban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Koncertshow a Fővárosi Nagycirkuszban Koncertshow-t rendeznek a Fővárosi Nagycirkuszban november 26-án: az esten a Kötéltánc elnevezésű dalpályázat 12 döntőse élőben adja elő pályaművét a manézsban, a gála programját artista produkciók színesítik.

A cirkusz csodáját megfogalmazó dalokat héttagú szakmai zsűri értékeli, és a közönség is szavazhat az általa legjobbnak ítélt számra - mondta el Szabó László, a produkció rendezője a Fővárosi Nagycirkusz szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A három dobogós dal pénzdíjban részesül, szerzőiket 1 millió, 500 ezer és 350 ezer forinttal jutalmazzák. Az est nézőinek szavazatai alapján 500 ezer forintos közönségdíjat is kiosztanak - tette hozzá.

A dalversenyt kísérő artista produkciókról szólva kiemelte, hogy magasdrótszámot mutat be a többszörös cirkuszfesztiváldíjas ifj. Simet László, valamint Nyerges Anna artistanövendék. A showműsorban a Hófödte álom - ősi cirkuszi mese című téli műsor fellépőinek produkciója is látható lesz.

Elmondta, hogy a nyár elején meghirdetett pályázatra a szeptember 30-ai beadási határidőig összesen 59 pályamű érkezett, a legkülönbözőbb zenei stílusokban nyújtottak be szerzeményeket. A Fővárosi Nagycirkusz szakmai zsűrije tíz dalt juttatott a döntőbe, további két dal pedig a közönségszavazatokkal kapott helyet a végső mezőnyben. A számokra október 28. és november 10. között online szavazhatott a közönség, a pályaművekre összesen 1641 szavazat érkezett.

A Kötéltánc címmel meghirdetett november 26-ai koncerten elhangzó 12 dal között lesz Blum József és a Four Fathers A légtornász, Czimmermann Kitti A Cirkusz valami más, a Dániel Balázs Trio és Pleszkán Écska Circus of the World, Dinyés Dániel és Hegyi György Ugye elkapsz majd, valamint Jakobicz Eszter Kötéltánc című száma. A döntőbe jutott még a Bornai Tibor vezette Közös Éneklődési Kör című produkció Cirkusztündér című száma, továbbá Nejad Flóra és a Talamba Benne a világ, Szloboda Tibor Kötéltánc, The Anahit Together, valamint Gáti István, Vida József és Vincze Lilla Eljött a cirkusz című dala. A közönség Orosz Mihály és Iványi Márta Ilyen az ember, valamint Pejtsik Panna Ki a manézsra lép című számát juttatta a döntőbe.

A zsűri elnöke Molnár György "Elefánt" zeneszerző, gitáros, tagjai között van Szakál László, a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője, Szente Vajk színművész, rendező, Szomor György színművész, dalszövegíró, Polyák Lilla énekesnő, színművész, Varró Dániel költő és Keresztes Ildikó énekesnő, színművész.

Kép: Hófödte álom (forrás: https://www.facebook.com/nagycirkusz/)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Vivaldi/Jupiter, Alpha Records, 2019.
Október 30-án fellépett a Yellow Mood és a Folksteps a Három Hollóban
Fischer Iván változata A Müpában
Voicingers workshopok Budapesten

Más művészeti ágakról

Simon Longman: Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad
Peter Jackson: Akik már nem öregszenek meg
Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb, Magvető, 2019.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés