bezár
 

zene

2020. 04. 09.
Augusztus végén tartják meg a Fishing on Orfű fesztivált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Augusztus végén tartják meg a Fishing on Orfű fesztivált Augusztus végén tarthatják meg a Fishing on Orfű fesztivált, a már megváltott jegyek érvényesek az új időpontra is - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.Augusztus végén tarthatják meg a Fishing on Orfű fesztivált, a már megváltott jegyek érvényesek az új időpontra is - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A járványhelyzet miatt új időpontban, augusztus 26. és 29. között lesz a zenei rendezvény, az új program már megtalálható a fesztivál honlapján. A szervezőknek sikerült kisebb változtatásokkal átszervezniük az eredeti programot, így az nagyjából megegyezik az eredeti tervekkel - olvasható a közleményben.

"A Fishing on Orfű egy teljesen magánkézben lévő vállalkozás, amely már sok éve nagyobb szponzorok és jelentősebb támogatók nélkül működik, szinte kizárólag a jegybevételekből gazdálkodva. A halasztás a több száz munkavállalónk, a több mint 150 fellépőnk és úgy gondoljuk, hogy a közönségünk érdeke is. Bízunk abban, hogy augusztus végén már biztonságban jöhetünk össze Orfűn" - idézi a közlemény Egyedi Pétert, a fesztivál sajtófőnökét.

A rendezvényre március elejére az összes bérlet elkelt, a pénteki és szombati napokra már napijegyet sem lehetett kapni. A jegyvásárlást jelenleg leállították, a tervek szerint júniusban indítják újra. Bővebb információ a fesztivál weboldalán található.

HIRDETÉS

banner

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

The Lazys: Tropical Hazards (2018)
Kékszakállú-thriller a Bayerische Staatsoperből
Fejérvári Zoltán Bach estjének visszajátszása
Interjú Vajda Gergely/Gregory Vajdával előadó-művészetről és zeneszerzésről, a kritikai diskurzusról, Amerikáról

Más művészeti ágakról

Interjú Rab Gyula tenor énekművésszel az énektanulmányok adta lehetőségekről, szerepeiről, hatásról és sikerről
art&design

Művészek a járvány idején#2 Művészek a járvány idején#2
Interjú Koller Margittal a kialakult helyzetről, otthonmaradásról és tervezett munkákról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés