bezár
 

film

2020. 12. 15.
SZFE: Módosították a tanév rendjét, nem érvénytelen a félév az egyetemen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZFE: Módosították a tanév rendjét, nem érvénytelen a félév az egyetemen Módosította a tanév rendjét a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése, ennek értelmében nem érvénytelen a félév az intézményben, de november 27. és január 31. között nincs oktatás az egyetemen. A hallgatók és az oktatók közössége elutasítja a tanév rendjének módosítását.

Az egyetem vezetése szombaton az SZFE honlapján tette közzé a tanév rendjének módosításáról szóló tájékoztatót, amelynek értelmében február 1-től 19-ig pótolható lesz az első félévben felvett órák november 27. és december 12. közé eső része, valamint az elmaradt vizsgákat is le lehet tenni.

A vezetés szerint a tanév rendjének módosítása lehetővé teszi a hallgatók számára az őszi szemeszterben elmaradt tanegységek utólagos teljesítését, valamint a tavaszi szemeszterre tervezett tanegységek akadálytalan felvételét és teljesítését.

Az SZFE hallgatói hétfőn azt közölték, hogy a hallgatók és oktatók közössége elutasítja a tanév rendjének módosítását. Mint írják, az SZFE vezetősége felismerte, hogy a dokumentáltan megtartott tanórákat és kurzusokat nem lehet meg nem történtnek tekinteni, így már csak két hét érvénytelenítéséhez ragaszkodnak.

Hangsúlyozzák, hogy a digitális oktatásra való átállás zökkenőmentesen történt, ahogyan november 27-ig, úgy a szorgalmi időszakból fennmaradó két hétben is zajlott az oktatás a felfüggesztés ellenére.

A hallgatók és oktatók közössége értelmetlennek látja a tavaszi szemeszter meghosszabbítását, amelyet az új vezetőség másfél hónappal később kezdene el és másfél hónappal később fejezne be.

"A tanév rendjét kizárólag jogszerűen kinevezett rektori feladatokat ellátó személy módosíthatná, a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek azonban jelenleg nincs törvényesen megbízott akadémiai vezetője, a rendelkezést így az egyetem hallgatói és oktatói semmisnek tekintik" - olvasható a közleményben.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

Ludwig Múzeum: Nagylátószög – 120 éves a magyar film (2021. július 23. – november 14.)
Lee Isaac Chung: Minari – A családom története
Michel Franco: Új világrend
Badits Ákos: Űrpiknik

Más művészeti ágakról

színház

Mese kicsiknek és nagyoknak Mese kicsiknek és nagyoknak
Beszélgetés Huzella Júliával a Tíztőlmeséről
színház

Szürreális találkozás báb és ember között Szürreális találkozás báb és ember között
Bunrakuról, óriásokról és marionettről
Lázár Bence András: Kávé, tejjel című könyv kötetbemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés