bezár
 

színház

2021. 04. 30.
Krámer György kapja 2021-ben az Imre Zoltán-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Erkel Ferenc-díjas koreográfus, táncművész, balettigazgató nevét viselő díjat 1998 óta ítélik oda egy kiemelkedő táncművésznek, alkotónak. 2010 óta a díjazott személyére az addigi díjazottak tehetnek javaslatot, közülük választja ki a szegedi születésű művészekből álló kuratórium, Duda Éva, Juhász Zsolt és Szögi Csaba a következő díjazottat. 2021-ben Krámer György balettművész, koreográfus, a Veszprémi Tánc Fesztiválja alapító művészeti vezetőjének ítélte oda az Imre Zoltán-díjat a szakmai kuratórium. Az eddigi díjazottak között olyan nevek szerepelnek, mint Popova Aleszja, Bozsik Yvette, Frenák Pál, Juronics Tamás és Goda Gábor.

Krámer György a Győri Balett egyik alapítója, táncos karrierje mellett nagyon korán megmutatkozott koreográfusi tehetsége is. Pályafutása alatt volt az Operett Színház, a Szegedi Balett és a Rock Színház balett-igazgatója, alapítója és vezetője a Rock Táncműhelynek, a Veszprémi Táncműhelynek, valamint a Miskolci Nemzeti Színház tánctagozatának. Huszonhét önálló táncszínházi alkotása mellett az ország legkülönbözőbb színházaiban operettek, musicalek, rockoperák táncait, operabetéteit koreografálta, prózai előadások mozgásait tervezte. A színházi munkák mellett televíziós produkciók, játékfilmek forgatásában működött közre és két önálló táncfilmet forgatott a magyar televízióban. Nemzetközi szerepvállalásai közül kiemelkedik, hogy Izraelben a Kibbutz Dance Company-ban táncosként és balettmesterként is dolgozott. 1998-ban a Veszprémi Tánc Fesztiválja egyik kitalálója, majd huszonkét évig a művészeti vezetője volt.

Szkéné színház

A díjat  hagyományosan a Magyar Táncművészek Szövetsége által április 29-én, A Tánc Világnapján rendezett gálán adják át a Művészetek Palotájában, ezúttal, ahogy a járvány helyzet megengedi, egy későbbi időpontban rendezett ünnepségen kerül átadásra.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

A színházi nevelés felelőssége A színházi nevelés felelőssége
Ahogy teccik a Gyulai Shakespeare Fesztiválon
színház

Szól bennünk a világ Szól bennünk a világ
Háy János Elem című darabja a Szkénében
színház

Hamlet, Titus és Célkereszt: mai fiatalok Shakespeare-ütközésekben Hamlet, Titus és Célkereszt: mai fiatalok Shakespeare-ütközésekben
A Webszínház Shakespeare/37 sorozata folytatódik
Peter Handke: Az aranjuezi szép napok (Bethlen Téri Színház–Manna)

Más művészeti ágakról

Három koncert a Veszprémi Régizenei Napokról
irodalom

Termőtestek Termőtestek
Sepsi László regényrészlete a Prae spekulatív fikció témájú számából
Michel Franco: Új világrend


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés