bezár
 

irodalom

2021. 10. 13.
POKET és euDIÁKOK Könyvklub
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október 15-én rendezik meg az első közös könyvklubot olyan irodalom és olvasás kedvelő fiatalok számára, akik egy éven keresztül egy új közösségen belül szeretnék minőségi kulturális tartalommal megtölteni szabadidejüket.

A 2018-ban alapított és azóta töretlen sikernek örvendő POKET zsebkönyvekről mára elmondható, hogy nem csupán egy fiatalos brand, hanem sokkal inkább egy egész mozgalom, amely lapjaival békés harcot indított a szárnyukat bontogató diákokért. Minden egészséges közélet alapja, hogy igény legyen a kultúrára, ennek pedig akár első lépcsőfoka lehet az irodalom szeretete. A POKET alapítója, Vecsei H. Miklós szerint a minőségi irodalmi élmények lehetőséget adnak az elmélyülésre, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy kézbe vegyük a saját sorsunkat és azt a szellemi tartalmat, ami a jövőnket irányítja.

Az összetett véleményalkotásra való képesség, az önismeret és a megfelelő kommunikációs készségek mind jelentős kompetenciák a mai munkaerőpiacon is. Pataki Zoltán, az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet elnöke ezt tartotta szem előtt az új együttműködés lehetőségének kapcsán, hiszen egy ilyen könyvklub közössége később segítheti majd a fiatalokat a sikeres karrierhez vezető út megtalálásában.

Az első, október 15-ei alkalmat – amelynek témája Stanisław Lem Solaris című regénye lesz – újabb, irodalommal és gondolatébresztő beszélgetésekkel töltött esték követik majd jövő februárban és júniusban. Mindezen túl az együttműködés részeként az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet POKET ajándékcsomaggal lepi meg a 2021-ben legtöbbet dolgozó gimnazistát és egyetemistát, valamint 2022 tavaszán egy újabb POKET-kötet kiadását is támogatja.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

Az élőlény mozog és lélegzik Az élőlény mozog és lélegzik
Tóth Kinga és Ladik Katalin beszélgetése és hangköltészeti előadása a Ms. Columbo Live! sorozat keretében
irodalom

Valami frappáns cím Valami frappáns cím
Mondatok a csodálkozásról – B) kritika
irodalom

A titok szaga A titok szaga
Mondatok a csodálkozásról – A) kritika
irodalom

Hazugság és valóság, valóság és művészet, művészet és élet Hazugság és valóság, valóság és művészet, művészet és élet
Kritikaírással foglalkoztak az ELTE Press Műhely sorozat második rendezvényén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés