bezár
 

irodalom

2021. 10. 21.
Szépíró-díj 2021
Október 30-án a Három Hollóban adják át az idei Szépíró-díjakat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szépíró-díj 2021 Az idei Szépíró-díjak ünnepélyes átadására 2021. október 30-án, a Szépírók Társasága Egyesület 16 órai közgyűlése után, 19 órakor kerül sor a Három Hollóban – tudatta a Szépírók Társasága a prae.hu művészeti portállal.

A Szépíró-díj 2001 óta létezik. 2014 és 2017 között – forráshiány miatt – a kiadása kényszerűen szünetelt, 2018-ban azonban újraindult (abban az évben hat díjat oszthatott ki a zsűri). Hagyományosan három kategóriában – vers, próza és kritika/esszé – kaphatták meg az arra érdemesnek találtak. 2018-ban ez módosult: vers/próza, illetve kritika/esszé lett a két díjazási terület. Ezek mellé harmadiknak 2019-ben a Társaság elnöksége és a zsűri úgy határozott, hogy Junior-díjat alapít, és társít az eddigi elismerésekhez. A díj olyan 35 év alatti, bármely műfajban tevékenykedő irodalmi szerző munkáját hivatott elismerni, aki egyrészt érdemi figyelmet keltett irodalmunkban, másrészt tevékenysége adott esetben másokat is alkotásra inspirál. A díj létrejöttét és átadását magánadományozók finanszírozzák.

Tavaly óta osztható ki egy negyedik díjkategória is: a Kéri Piroska-díj – ezt a Társaság egykori alelnöke emlékére alapították jeles irodalomszervezők számára. A díj létrejöttében és fenntartásában elévülhetetlen érdemei vannak Kéri Piroska családjának is.

A Szépíró díj kuratóriumát – a 2018-as újraindulás óta – három évre kérik fel. 2018–2021-ig Babiczky Tibor, Garaczi László és Tóth Krisztina voltak a zsűriben. 2021-ben pedig Deres Kornélia, Németh Gábor és Péntek Orsolya vették át a helyüket – az idei díjazottak már az ő döntésük alapján kapják meg az elismerést.

Időpont: 2021. október 30., szombat, 19:00
Helyszín: Három Holló Kulturális Központ, Budapest, Piarista köz 1.
A díjátadó a közönség számára is nyitott, így csak védettségi igazolvány felmutatása mellett látogatható.

A négyzetes kép forrása: Szépírók Társasága, Facebook

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

Az ökológiai doboztól az emberisten víziójáig Az ökológiai doboztól az emberisten víziójáig
Kovács Gábor Szegedi Egyetemen tartott technológiakritikai előadásáról
irodalom

Rosta Rosta
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 4.
irodalom

Ismeri Ön az Édes Annát? Ismeri Ön az Édes Annát?
December 31-ig látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeum Édes Anna / Kosztolányi – Trianon 100 című kiállítása

Más művészeti ágakról

art&design

Közös pontok keresése Közös pontok keresése
Utóhang a „Having no common past, let’s have a common future” című kiállítás kapcsán
A Prae körkérdése zeneszerzőkkel: Dargay Marcell válaszol
gyerek

Karácsony a Pilgrimekkel Karácsony a Pilgrimekkel
Sally Nicholls: Százéves karácsony – Az időtükrön át 2., Pagony, 2021


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés