bezár
 

irodalom

2021. 10. 21.
Új irodalmi díj Debrecenben
Egymillió forintos irodalmi díjat alapít 75 debreceni színházbarát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November végén adják át az első Páholy Irodalmi Nagydíjat, amelyet Végh Veronika, a Páholy Színház vezetője, valamint 75 színházbarát civil néző alapít. Az egymillió forint összeggel járó díjat a páholy-tagság éves díja fedezi. Fővédnökei Szabó T. Anna és Dragomán György – tudatta a Páholy Színház a prae.hu művészeti portállal.

Az első díjat egy debreceni születésű író kapja, akit Végh Veronika közösen választott idén a páholytagokkal, akik rendszeres látogatói a debreceni Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalonnak. A díjazott személyét hamarosan felfedik a nagyközönség előtt is. Az elismerést minden év ősz végén szeretnék átadni, hosszú távú céljuk, hogy még több civil, kultúrabarát tag segítségével a díjat több kategóriában is kioszthassák. A Páholy Irodalmi Nagydíj mellett szeretnének létrehozni egy ifjúsági- és gyermek, valamint egy szórakoztató kategóriát is. Céljuk ezzel, hogy segítsék a kortárs írók munkáját, és lehetővé tegyék, hogy elmélyülhessenek egy számukra kedves témában.

A díjazott személye idén adott, azonban jövőre már egy meghatározott menet szerint választanak jelöltet: a páholytagok ajánlatot tesznek januártól májusig az előző évben megjelent három általuk kedvelt könyvre, amelyek megítélésük szerint megérdemlik a díjat. A legtöbb kilenc jelölést kapott könyv közül a tagok szavazással választják ki a legjobbat szeptember 30-ig. A díjátadón természetesen a páholytagok vehetnek részt, ami azért lesz különleges esemény, mert a gála egyben egy irodalmi est is, ahol a győztessel egy azonos korú népszerű színész beszélget majd.

A debreceni Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon öt éve működik befogadószínházként és Irodalmi Központként Debrecenben. Az itt tartott eseményekre nemcsak a helyiek jönnek, de az ország különböző pontjairól, sőt, olykor külföldről is érkeznek nézők. A századelő hangulatát és színházi hagyományait felelevenítő hely különlegessége az is, hogy Végh Veronika családját bevonva üzemelteti. A mára 3000 fős közösség egy baráti társaság, akiket a kultúra iránti érdeklődés köt össze. Rendszeresen megfordul itt a Nézőművészeti Kft. két művésze, Scherer Péter és Mucsi Zoltán, illetve többször volt már vendég Pogány Judit, vagy a helyiek nagy kedvence, Bodrogi Gyula is.

Végh Veronika: "Észrevétlenül épült fel az évek alatt a Páholy közössége. Kezdetben a saját magunk és barátaink szórakoztatására szerveztünk programokat, olyan előadásokat hívtunk meg, amelyre mindenki szívesen jegyet vált. Igényes, tartalmas produkciókat hívunk meg, a jegyárakból fedezzük a tiszteletdíjakat. Így mindenki jobban jár, hisz egy jó színházi élményért nem kell felutazni Budapestre. Ráadásul az előadások után a közönségünk találkozhat az alkotókkal. A nézők száma egyre duzzadt, kiderült, hogy az irodalom iránt is van érdeklődés. Három éve szervezünk irodalmi esteket, vendégeink között volt például idén júniusban Szabó T. Anna és Dragomán György íróházaspár, akik az este utáni beszélgetés alkalmával a Páholy Irodalmi Nagydíj ötletét adták. Ezért is kértem fel őket, legyenek a díj fővédnökei, nagykövetei. Szabó T. Annától egy verset is kaptunk, amit az este folyamán előttünk fogalmazott meg."

Szabó T. Anna: Páholy

Színházban. Magunkat adni.

Dráma? Vígjáték? Öröm.

Kedvünk volna itt maradni

beszélgetni…Köszönöm!

Vendégség ez – szív és lélek,

kíváncsiság, türelem.

Ha tudok majd, még betérek,

töltődöm és pihenek.

Jó itt lenni, fényességben,

jól esett a figyelem.

Pezsgésben és békességben.

Ezt mind magammal viszem.

Dragománék

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

A kígyó nyelve A kígyó nyelve
Helyzetjel
irodalom

Rosta Rosta
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 4.
irodalom

Tudás, internet és hálólét Tudás, internet és hálólét
Informatórium – A tudomány tudománya című tudománynépszerűsítő programsorozat a Szegedi Tudományegyetemen
Informatórium – A tudomány tudománya című tudománynépszerűsítő programsorozat a Szegedi Tudományegyetemen

Más művészeti ágakról

film

Óda a merengő ifjúsághoz Óda a merengő ifjúsághoz
Joachim Trier: A világ legrosszabb embere
gyerek

Vidéki James Bond szeretetlukakkkal Vidéki James Bond szeretetlukakkkal
Interjú Adamik Zsolttal
art&design

Közös pontok keresése Közös pontok keresése
Utóhang a „Having no common past, let’s have a common future” című kiállítás kapcsán
Lőrincz Nándor, Nagy Bálint: Legjobb tudomásom szerint


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés