bezár
 

art&design

2021. 10. 22.
Négy új tárlat a Műcsarnokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négy új tárlat a Műcsarnokban „Világmontázs” címmel négy kiállításból álló tárlategyüttessel, Ujházi Péter, Matzon Ákos, Sváby Lajos és Kovács Péter munkáival várja októbertől a közönséget a budapesti Műcsarnok.

A tárlategyüttes csütörtöki sajtóbejárásán Nagy T. Katalin kurátor elmondta, hogy Életszőnyeg címmel – már október közepétől – december 5-ig látható Ujházi Péter kiállítása három teremben három tematika mentén.

Az első teremben az önábrázolás alkotásai, a másodikban Nadap település inspirálta művek, a harmadikban egy vizionált világszínház darabjai láthatók. Az anyagot Ujházi Péter eddigi öt évtizedes életművéből válogatták a művész 81. születésnapjára rendezett kiállításra, amelyen többek között látványelvű és metaforikus önábrázolásai, egyéni felfogású nadapi tájábrázolásai, valamint a hétköznapi emberi történéseket bemutató festményei, dobozai és kerámiái láthatóak.

Péntektől várja a közönséget Matzon Ákos Térkereső című tárlata. Mint Rockenbauer Zoltán kurátor elmondta, Matzon Ákos művészete a festészet, a szobrászat és a grafika határterületén, a geometrikus absztrakció körébe tartozik. Matzon Ákos az átlagtól eltérő alkotó, figuratív művei nincsenek – mutatott rá, hozzátéve, hogy november 28-ig látható kiállításán egyebek mellett a Gondolatok a könyvtárban-, a Fúgák- és a Fénysávok-sorozat szerepel.

Október 29. és november 28. között látható Pet'R címmel Kovács Péter képzőművész emlékkiállítása, amelynek anyagát – Wehner Tibor kurátor szerint – a szenvedélyes érzelemvilág jellemzi. Az életmű lényegi jegyeit felvillantó gyűjteményes tárlat a művész korai, pályakezdő korszakából származó néhány művének bemutatása mellett az 1990-es évektől kibontakozó életmű legjelentősebb, leginkább egyéni módon kimunkált alkotásaira koncentrál.

A Sváby Lajos arcai címmel október 24-től november 21-ig látható kiállítás reprezentatív válogatást nyújt Sváby Lajos kora ifjúságától élete utolsó szakaszáig született önarcképeiből, amelyek a jegyzetszerűtől a festményig, a vázlattól az önálló műig terjednek. A tárlaton – amelynek kurátora Baksai József – Sváby vörös krétával rajzolt Genezis-sorozata is helyet kap, amely Mózes első könyvének a Teremtésről írt sorait jeleníti meg annak tanulságaival és költészetével együtt.

A tárlatokhoz kapcsolódva számos kísérőprogrammal is várja a Műcsarnok a közönséget.

A négyzetes kép forrása: Műcsarnok

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Szoborbontás félhomályban Szoborbontás félhomályban
Retrospektív írás az „Osztapenko maradhat? – Köztéri politikai szoboráthelyezések Budapesten 1990–1993 között” című kiállításról
art&design

A problémáimon keresztül mindenkit festek A problémáimon keresztül mindenkit festek
Beszélgetés Kecső Endrével művészetről, varázslatról és a vidéki alkotói létről
art&design

Hosszútávon állok kézen Hosszútávon állok kézen
Háttérinterjú Bencze Péterrel a látogatói küszöbfélelem feloldásáról, az együttműködések fontosságáról és a budapesti ingatlanok művészeti célú kihasználásának lehetőségeiről
art&design

A képrögzítés filozófiája A képrögzítés filozófiája
David Claerbout és Ősz Gábor Anticamera című kiállítása a Capa Központban

Más művészeti ágakról

gyerek

El kellett mozdulni a mesevilág felé El kellett mozdulni a mesevilág felé
Interjú Molnár T. Eszter írónővel és Török Zoltán természetfilmessel
irodalom

Természetes, hogy értelmetlen Természetes, hogy értelmetlen
A Hazai Attila Irodalmi Díj idei díjazottja Szabó Marcell
irodalom

Zsolozsma téri bábszínház Zsolozsma téri bábszínház
Balassa Krisztián: Marionett fenomenál, Kalligram kiadó, Budapest, 2021.
gyerek

Meséljük együtt az ünnepeket! Meséljük együtt az ünnepeket!
Bajzáth Mária: Kerek élet fája, Lampion Könyvek, 2022


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés