bezár
 

zene

2022. 04. 11.
Nagyszabású kórushangverseny a Szegedi Nemzeti Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagyszabású kórushangverseny a Szegedi Nemzeti Színházban Huszonnégy kórus mintegy nyolcszáz tagjának részvételével nagyszabású kórushangversenyt rendeznek április 25-én a Szegedi Nemzeti Színházban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Szeged kórusélete több mint 150 éves múltra tekint vissza, hiszen 1863-ban alakult meg a város első hivatalos kórusa, a Szegedi Dalárda. Az Éneklő ifjúság mozgalomhoz is elsők között csatlakozott Szeged, a Budapest után másodikként, 1935-ben itt rendezték meg az első vidéki kórustalálkozót. A szegedi kórusélet gazdagsága az elmúlt évtizedekben pedig hazai és nemzetközi elismerést vívott ki magának. Ebből kaphatnak ízelítőt azok, akik április 25-én ellátogatnak a Szegedi Nemzeti Színházba, ahol a Hangról hangra - az ifjúsági kóruséneklésért programsorozat részeként rendeznek nagyszabású hangversenyt.

Az esten 24 szegedi kórus kisebb-nagyobb összkarokban áll színpadra. A hangverseny különlegessége Tóth Péter zeneszerző erre az alkalomra - Mehler Anna verseire, gyermek-, leány- és vegyeskarok számára - komponált Pünkösdi kantáta című művének ősbemutatója lesz.

Az est lezárásaként pedig a Dona Nobis Pacem (Adj nekünk békét!) című hagyományos kánon csendül föl a koncerten szereplő valamennyi kórustag és a nézők közreműködésével.

A négyzetes kép forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/National_Theatre_of_Szeged

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Fekete Zaj Fesztivál, 2022
Hódítás az operában
Interjú Zombola Péterrel motivációról, alkalmazott zenéről, a kortárs zene médiajelenlétéről
Interjú Szabó Dániellel külföldi érvényesülésről, versenyzésről, a siker lehetséges jelentéseiről

Más művészeti ágakról

„A paradicsomot akkor ismerjük fel, amikor elveszítjük, a fészket akkor, ha kiesünk belőle.”
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Interjú Vizin Viktóriával eltérő kulturális tapasztalatokról, a külföldre költözés fontos állomásairól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés