bezár
 

art&design

2009. 10. 21.
Kor-képek 1989-1994
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A rendszerváltás és az Antall-kormány időszakát eleveníti fel az MTI Kor-képek című fotóalbum-sorozatának hatodik darabja, amelyet kedden mutattak be Budapesten, az Országgyűlési Biztos Hivatalában (OBH). A Nádor utcai épületben kiállítás is nyílt a Kor-képek 1989-1994 album képanyagából.
Vince Mátyás, a könyv főszerkesztője, a Magyar Távirati Iroda (MTI) Zrt. elnöke a bemutatón elmondta: az album időtávja a Magyar Köztársaság 1989. október 23-i kikiáltásától 1994. május 7-ig, a második szabad országgyűlési választás előestéjéig tart.

A sorozat eddigi köteteihez képest újdonság, hogy a Kor-képek 1989-1994 már számos színes felvételt tartalmaz - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: az MTI nem sokkal a bemutatott időszak lezárulta után, 1995-ben tért át teljesen a színes fotózásra.

A november elejére a könyvesboltokba kerülő kiadvány 264 felvételt tartalmaz, ebből 250 származik az MTI archívumából. A csaknem négy és fél esztendő magyarországi történéseit bemutató fényképek a könyvsorozat hagyományait követve tematikus fejezetekbe - Politika, Hétköznapok, Gazdaság, Kultúra és Sport - csoportosítva jelennek meg.
A képaláírások e kötetnél is utólag, a publikálás szempontjait figyelembe véve készültek: a cél az volt, hogy tényszerűen, és lehetőleg röviden adjanak minél több információt a felvételek megértéséhez. A képaláírások, valamint Vince Mátyás előszava, illetve Rainer M. János történész tanulmánya angolul és németül is olvasható a kötet végén.
Mintegy 13 millió képet tartalmazó fotóarchívumának válogatott történelmi felvételeit az MTI a 2004-ben indított Kor-képek című fotóalbum-sorozatban is közreadja. Mint azt Vince Mátyás felidézte, eddig az 1945-47-es esztendőket, az 1938 és 1945 közötti korszakot, az 1956-ot, az 1948-1955-ös időszakot, valamint az 1957-67-es éveket bemutató kötet jelent meg a sorozat részeként. A tervek szerint jövőre az 1968-79-es korszakot, majd az azt követő esztendőben a nyolcvanas évtizedet bemutató album jelenik meg a sorozatban.

Mint Féner Tamás fotóművész, az album szerkesztője kiemelte, a most kiadott kötet képanyagában már nem találhatók meg a Kádár-korszakra jellemző "édes-bájos zsánerfotók", mert ilyenek már nem készültek az MTI-nél a rendszerváltás idején. A kiadvány így "kemény, szinte kopogós történettel áll elő"; az 1989 és 1994 közötti nyugtalan korszakot "nyugtalan képek" mutatják be a kötetben - fogalmazott a fotóművész.
Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, a fotókiállítás házigazdájának elmondása szerint az album éppen az ombudsmani hivatal születésének időszakát eleveníti fel, hiszen az első országgyűlési biztost 1993-ban választották.

A kötet anyagából az OBH épületében megrendezett fotókiállítás az intézmény két éves kiállítási tevékenységének csúcspontja - szólt a Nádor utcai épület földszintjén látható fényképtárlatról Szabó Máté.
A Kor-képek 1989-1994 képanyagából 106 fotót bemutató kiállítást megnyitva Tölgyessy Péter alkotmányjogász elmondta: ő 1985 táján kezdte volna a válogatást a rendszerváltás fotóiból, hiszen a kötetben bemutatott időszak már az Antall-korszak.

"Hihetetlen, mennyire megváltozott a világ" - tekintett vissza a rendszerváltásban maga is aktív szerepet játszó egykori politikus. Ezt jelzi, hogy ma már nem Trabantok állnak a Parlament parkolójában, de sokat mond a korszakról a szamaras gazda, az olimpiai hősök vagy a fegyverétől búcsúzó idős munkásőr fotója is - jegyezte meg.

Mint Tölgyessy Péter hozzátette, a kötet szerkesztésekor bizonyára nehézséget jelentett, hogy Magyarországon a rendszerváltásnak nem volt egyetlen kiemelkedő hőse, mint Lengyelországban Lech Walesa vagy Csehországban Václav Havel.

A magyar társadalom most sem érti saját XX. századi történelmét, nem tudja kik voltak a jók és a rosszak, így nem is tud mit kezdeni a rendszerváltással - vélekedett az alkotmányjogász a korszak megítéléséről. Mint hozzátette azonban, "a kiállításon rengeteg fotó van, amely mindent elmond a korról, (...), végiggondoltatja velünk, mi történt itt, és hogyan történt".

A 106 fotót felvonultató, Féner Tamás által rendezett kiállítás ingyenes, október 20. és november 27. között tekinthető meg az Országgyűlési Biztos Hivatalában (V. Nádor utca 24.), szombaton és vasárnap is.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról

Más művészeti ágakról

Fischer Iván változata A Müpában
irodalom

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés