bezár
 

film

2011. 06. 11.
Több mint 550 művet neveztek idén a miskolci Jameson CineFestre
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint 550 művet neveztek az idei Jameson CineFestre, ilyen nagy számban még soha nem érkeztek filmek a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra.

prae.hu

A VIII. CineFestet szeptember 17. és 25. között rendezik a borsodi megyeszékhelyen, ahol 12 nagyjátékfilm magyarországi premierjével várják a közönséget. A benevezett sok száz filmből pedig előzsűrik választják ki a legjobb kisjáték-, dokumentum- és animációs filmeket. Összesen mintegy 60 versenyfilm szerepel majd a programban - közölte Muszatics Péter, a rendezvény kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

Arról is beszámolt, hogy emellett folytatódik a fesztivál filmtörténeti sorozata is: a CineClassics idén - többek között -, Szőts István rendezővel és a 70 éve készült Emberek a havason című mesterművel, továbbá az itthon kevésbé ismert, bár káprázatos életutat bejárt magyar-angol producerrel, Gabriel Pascallal foglalkozik.

A hazai filmfesztiválok történetében először értékeli majd négytagú nemzetközi ökumenikus zsűri is az alkotásokat. Ebből az alkalomból a szervezők retrospektív sorozatot vetítenek olyan magyar filmekből, amelyek a világ nagy fesztiváljain az elmúlt évtizedekben ökumenikus díjakat nyertek.

"Lesz még román-magyar forgatókönyvírói workshop, jönnek sztárvendégek, jó koncerteken lazíthatnak a vendégek és a szokott bulihangulat is garantált" - jegyezte meg Muszatics Péter.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
Damian Kocur: Kitörés előtt
Celine Song: Többesélyes szerelem
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek

Más művészeti ágakról

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés