bezár
 

zene

2011. 08. 02.
Latin-amerikai hangulat három hétig Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Koktélbárok, mixerek, zsonglőrök és tánccsoportok veszik birtokukba Debrecen belvárosát csütörtöktől csaknem három héten át; a városvezetés és a szervezők augusztust a karneválok hónapjává tennék a cívisvárosban.

prae.hu

Színesíteni akarjuk a városi programkavalkádot a jelenlegi térzene és az egymást érő gasztronómiai fesztiválok mellett.

A kínálatból eddig hiányzott egy olyan rendezvénysorozat, ami a táncra épül - mondta Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján.

Emlékeztetett arra, hogy a belváros közelmúltban megújult terei - a Hal köz és a Nagytemplom mögötti Emlékkert - szinte minden este élő zenével várja a látogatókat, azonban a Csapó utcai sétálóövezetet eddig elkerülték a programok.

Barabás Zoltán, a karnevált szervező Fanny-Line Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy több eddigi rendezvény - a Pulykanapok, a Töltött Ételek Hétvégéje vagy a Márton Napi Libalakoma - már hagyománnyá vált és ezúttal sem lehet más a céljuk. Reményeik szerint a kilátogatók valóban egy mini karneválon mulathatnak majd minden este, a sétatéren vérpezsdítő latinos hangulat lesz.

A zenei stílusok is a latin est köré szerveződnek: szamba, rumba, salsa és megannyi dél-amerikai tánchoz illő talpalávalót húznak majd a zenekarok. A virágkarneváli héttel együtt augusztus 21-én este véget érő karneválon egyebek mellett hastáncosok, majorett-csoportok, lemezlovasok lépnek fel, de lesznek hajszobrászok és capoeirások is minden nap késő estig.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Nagy Dénes rendezővel a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmről
Marie Jacquot és a Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a Musikvereinban
Zeneszerzés az érzékek és a technológia határán

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
A József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés