bezár
 

színház

2011. 09. 23.
A kolozsvári magyar színház sikere Újvidéken
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagy sikerrel mutatták be Újvidéken a Szerb Nemzeti Színházban a Kolozsvári Állami Magyar Színház Suttogások és sikolyok című előadását.

Szkéné színház

A csütörtök esti előadásra a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál (BITEF) keretében került sor. A fesztivál számos helyen zajlik: az utóbbi években Belgrádon kívül Újvidéken és Nisben is bemutatkoznak a versenyprogram résztvevői.

A Suttogások és sikolyok Ingmar Bergman filmjének színpadi adaptációja, amelyet Andrei Serban rendezett.

"Ez egy rendkívül érdekes színpadi alkotás, amelyet az Szerb Nemzeti Színház kamaraszínpadán mutattak be.

Az újvidéki és a Belgrádból érkezett közönség rendkívül kedvezően fogadta" - nyilatkozta Jovan Cirilov, a BITEF művészeti igazgatója az előadást követően a Tanjugnak. Mint mondta, személy szerint is elégedett az előadással és az első kommentárokkal.

Az 1967-ben alapított, és minden év szeptemberében zajló BITEF-et az európai színházi fesztiválok egyik legnagyobb eseményeként jegyzik.
A kolozsvári művészeket péntek este ismét viszontláthatja a közönség Újvidéken, az Szerb Nemzeti Színház kamaraszínpadán.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés