bezár
 

irodalom

2011. 11. 15.
Jövőre lehet Segesváron Petőfi-szobor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megóvta egy bukaresti cég a kivitelezésre kiírt pályázat eredményét, ezért késhet a segesvári Petőfi-szobor újraállítása - írja a marosvásárhelyi Népújság honlapján, az e-nepujsag.ro oldalon.

prae.hu

A segesvári várban a katolikus templom melletti park felújítási munkálataira kiírt versenytárgyalást a székelyudvarhelyi Macops Kft. nyerte meg.

Az eredményt a bukaresti Eco Horticultura Kft. megóvta, ezért Gáll Ernő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) segesvári elnöke, városi képviselő úgy véli, az idén nem valószínű, hogy a téren helyére kerülhet Petőfi Sándor szobra.

Ha a bukaresti cég óvását elutasítják, akkor a héten megkezdődhet és a jövő év elejére befejeződhet a park felújítása, amely 272 ezer lejbe (20 millió forint) kerül.

"Az összegben benne van a talapzat készítése is, hiszen a régi talapzat összetört amikor a várfal beomlott és a szobrot el kellett szállítani a polgármesteri hivatal épülete mellől- nyilatkozta Gáll Ernő, hozzátéve, hogy gondot okoz a helyi evangélikus egyház hozzáállása.

Az egyház egyetért ugyan a szobor felállításával a parkban, de nem ért egyet azzal, hogy Petőfi Sándorról nevezzék el a parkot, ahol a szobor áll majd.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Dunajcsik Mátyás punkságról, alkotásról polikrízis idején és a slam felől érkező nemzedékről
Olvasószeminárium Péczely Dórával a Másik Műhelyben
Olga Tokarczuk Empuszion című regénye apropóján

Más művészeti ágakról

art&design

Aura Farming kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
Frankenstein a Vígszínházban
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
art&design

Az EX SITU kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés