bezár
 

színház

2012. 05. 03.
Májusi premierek a Csíki Játékszínben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két darab bemutatóját tartja májusban a csíkszeredai Csíki Játékszín: Móricz Zsigmond Búzakalász című színművét pénteken láthatja a közönség, május 8-án, kedden pedig A csodaforrás című mesejáték premierjét.
Móricz Zsigmond Búzakalászát Parászka Miklós rendezte, a színmű dramaturgja Budaházi Attila, díszlet- és jelmeztervezője pedig Kelemen Kata. A főbb szerepekben Kosztándi Zsolt, Kiss Bora, Lőrincz András Ernő, Márdirosz Ágnes, Kiss Andrea és Vass Csaba látható.

A kevésbé ismert darab egy vidéki kisváros polgármesterének életébe nyújt bepillantást a választási kampány időszakában. Magánember és politikus egyetlen, igen zsúfolt napját mutatja be az író. Az egész város megbolydul, hiszen nemcsak az angol kölcsön fölött kell döntésnek születnie, hanem az épülő új híd körül is furcsa bonyodalmak támadnak.

A keleti mese alapján készült A csodaforrás író-rendezője Budaházi Attila, díszlet- és jelmeztervezője Szakács Ágnes, koreográfusa Liviu Matei. A mesejátékban Ma Da elindul a csodaforráshoz, hogy beteg édesanyjának gyógyító vizet vigyen. Útközben barátokat szerez, akik segítik, sőt, ha kell, vele együtt vállalják a veszélyeket is. Matsubo istennő azonban csak úgy adja oda a csodaforrást őrző szörnyeket megbénító varázsköteleket, ha azt visszajuttatják neki - olvasható az előadásokról a Csíki Játékszín MTI-hez eljuttatott közleményében.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés