bezár
 

irodalom

2012. 05. 25.
Népmesemondók versenye szombaton Zentán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A délvidéki Zentán tartják meg szombaton a XVIII. Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyt, amely a délvidéki magyarság részleges kulturális autonómiáját képviselő Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű rendezvénye.

prae.hu

A versenyt több kategóriában rendezik meg. Az óvodások és a kisiskolások mellett összemérik tudásukat a felsős tanulók, a középiskolások és a felnőttek is.

A jelentkezők korhatár nélkül előadóművészi, néprajzi és képzőművészeti kategóriában versenyezhetnek.

A zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ 1994 májusában szervezte meg első alkalommal a ma már vajdasági szintű Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyt, így adózva a délvidéki tájakon, főleg a Bánságban káplánkodó szegedi gyűjtő, Kálmány Lajos emlékének, aki halhatatlanná tette a Délvidék néprajzi, népköltészeti kincseit.

Az elődöntőket május közepéig öt körzetben, a Bánságban, Nyugat-Bácskában, Közép-Bácskában, Észak-Bácskában és a Tisza mentén, döntőjét pedig május utolsó hétvégéjén a zentai Városi Könyvtárban szervezik meg.

A szombati verseny megkezdése előtt meseillusztrációkból nyílik kiállítás a Zentai Alkotóházban - olvasható a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) programajánlójában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról
Olvasószeminárium Péczely Dórával a Másik Műhelyben
Az Alföld és a Jelenkor 2026 februári lapszámairól

Más művészeti ágakról

Frankenstein a Vígszínházban
Josh Safdie: Marty Supreme
gyerek

Minőségi gyerekirodalom irodalomterápiával ötvözve Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés