bezár
 

zene

2012. 08. 10.
Több ezren kíváncsiak a holland-magyar színpadra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 20. Sziget fesztivál egyik új helyszíne a Holland Meets Hungary Színpad, amelyen holland-magyar produkciókat láthat a közönség. Esténként a két ország zenészeiből verbuválódott Jam de la Créme "örömzenél".

prae.hu

Szép Fruzsina, a Sziget fesztivál programigazgatója az MTI-nek elmondta: tavaly a Dutch Meeting Point kiemelkedően sikeresnek bizonyult - főként az egyre népesebb, Hollandiából érkező fesztiválozók körében - ezért úgy döntöttek, hogy az idén egy önálló, holland-magyar barátságot szimbolizáló színpadot hoznak létre. 

    A programok délután kettőkor kezdődnek többnyire beszélgetésekkel. Három óra után egy tehetségkutatóban feltűnt csoport, az iLL Skill Squad adja elő táncműsorát. Fél öttől hétig magyar zenei sávot alakítottak ki, a színpadon olyan ismert formációk zenélnek, mint a pénteki Turbo vagy a szombaton koncertező Grand Mexican Warlock.

    A színpad fő attrakciója a Jam de la Créme - hangsúlyozta Szép Fruzsina. Megjegyezte, hogy a műsor Hollandiában nagyon népszerű, ami érthető, hiszen sok-sok zenész jammel együtt több órán keresztül.

    "A leghíresebb holland zenészekből verbuválódik a csapat, a Szigetre 37 fővel érkeztek és minden nap több magyar zenekarból hívnak tagokat" - fogalmazott a programigazgató, aki szerint csütörtök este mintegy ötven fő állt a Holland Meets Hungary Színpadon.

    "Örömzene volt a javából, több ezer ember tombolt" - jegyezte meg.
Esténként 11 órától az elektronikus zenéé a főszerep; magyar és holland lemezlovasok állnak a lemezjátszók mögé.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Einstürzende Neubauten az Akváriumban

Más művészeti ágakról

Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés