bezár
 

építészet

2012. 09. 15.
Belgrád lepusztult épületei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ritka az olyan város a világon, ahol annyi üres, használaton kívüli, lepusztult építmény van, mint Belgrádban egy helyi napilap szerint.

prae.hu

A Vecernje Novosti példaként fölhozta, hogy a honvéd vezérkar és a belügyminisztérium épülete a NATO bombázások után 13 évvel még mindig félig romosan áll a belvárosban. A rég elfelejtett nagyáruház, a Beteks a hajléktalanok otthona, holott abban a kerületben a lakások négyzetméterenkénti ára 1500 euró (mintegy 425 ezer forint). A sütőipari gyár is üresen tátong, néha látni egy őrt, de inkább kóbor kutyák, macskák és galambok tanyáznak benne.

Nincsenek mozik, az egyetlen Sinepleksnél a fiatalok hosszú sorokban állnak a kasszák előtt. Belgrád kortárs művészeti múzeuma (MSU) 1960 és 1965 között épült, de 2007 óta restaurálás miatt zárva van. Eddig mindössze a tetőt, a pincét és az energia blokkot hozták rendbe. A városfejlesztési bizottság öt évvel ezelőtt adta ki az engedélyt a felújításra, de az újság szerint hálátlan dolog a múzeum újranyitásának idejéről érdeklődni.

Már 2007-ben bejelentették, hogy a kormányzati negyedben, az egykori belügyminisztérium helyén szupermodern, ötcsillagos szállodát építenek exkluzív bevásárló központtal, ám a befektető cég öt éve vár az építési engedélyre - írta a lap.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Beszámoló a 18. Velencei Építészeti Biennáléról
építészet

Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról

Más művészeti ágakról

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
Damian Kocur: Kitörés előtt
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés