bezár
 

film

2012. 10. 01.
Bemutatták az MTVA első mozifilmjét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bemutatták hétfő este A boldogság sosem jár egyedül című filmet, amely az első az MTVA által forgalmazott családi mozifilmek sorában.

prae.hu

A francia romantikus családi vígjáték az első olyan film, amelyet a nézők nemcsak a közszolgálati csatornákon, hanem a mozikban is láthatnak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) jóvoltából. Az idei nyár egyik francia sikerét Franciaország mellett Belgiumban, Spanyolországban és Németországban is bemutatták már.
 
A derűs hangulatú, érzelmekkel teli komédia két ember egymásba gabalyodásának történetét és a boldogsághoz vezető rögös utat mutatja be.
   
A főszerepet Sophie Marceau alakítja, aki többgyerekes családanyaként keresi a szerelmet. Partnere Gad Elmaleh, egy marokkói születésű igazi komédiás, aki már Woody Allen és Steven Spielberg alkotásaiban is feltűnt.
   
A magyar hangok között olyan művészek szerepelnek, mint Kökényessy Ági és Háda János. A filmet országszerte húsz moziban mutatják be október 4-én. 
   
Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese beszámolt a díszbemutató meghívottainak arról, hogy a közmédia egyre több csatornán találja meg a kapcsolatot a közönséggel, így egyre inkább valóra válik, hogy a közmédia közösségi médiává válik. Az MTVA a lehető legtöbb platformon, a legkülönbözőbb összetételű közösségek számára is könnyen érthető és elérhető, erőszakmentes tartalmakat szolgáltat.
   
Kálomista Zsuzsanna, az MTVA Filmbeszerzési igazgatója, a rendezvény háziasszonya elmondta, hogy a nemzetközi filmvásárokon a közmédia számára elsősorban a család minden tagjának szóló, minőségi mozgóképeket, tartalmas, a hétköznapi embereknek értékes mondanivalóval rendelkező alkotásokat keresnek munkatársaival.

A kedvező ár-érték arány miatt sokszor érdemes a DVD-kiadás miatt a moziforgalmazási jogot is megvásárolni, ezt a lehetőséget ismerte és használta fel most a közmédia Filmbeszerzési Igazgatósága.
   
A bemutatón részt vett Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, számos közéleti és több ismert hazai médiaszemélyiség.
   
A mozibemutatók után nem sokkal a filmek DVD-n, majd az MTVA Teletéka szolgáltatásában, valamint a közszolgálati csatornák műsorán is megjelennek.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tudósítás az első DIA filmklubról
Az Oscar-jelölt A zuhanás hangja című filmről
A 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválról

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés