bezár
 

irodalom

2012. 10. 04.
Kitüntették Térey Jánost
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az íróházaspár szellemi hagyatékát gondozó Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány idei díját Térey János költő, író, drámaíró, műfordító kapta - jelentette be Tasi Géza, Szabó Magda hagyatékának örököse, az alapítvány kuratóriumi tagja csütörtökön Debrecenben.

prae.hu

A díjat Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök, kuratóriumi tag távollétében Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője adta át a debreceni Református Kollégium dísztermében rendezett ünnepségen.
   
A Szabó Magda születésnapjához - október 5. - kötődő díjátadó ünnepségen elmondták: a tehetséges fiatal művészek munkáját elismerő díjat ezúttal harmadik alkalommal adták át. Elsőként 2010-ban Szálinger Balázs költő, író, műfordító, tavaly pedig Tóth Krisztina költő, író vehette át a Szabó Magda - Szobotka Tibor emlékdíjat.
   
A díjátadó után Térey János olvasóival találkozott a református Dóczy Gimnáziumban, ahol emlékszobát rendeztek be Szabó Magda tiszteletére.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Kerecsen Andrea Hiányzó kép című könyvének bemutatójáról
Olga Tokarczuk Empuszion című regénye apropóján

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
gyerek

Minőségi gyerekirodalom irodalomterápiával ötvözve Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés