bezár
 

film

2012. 11. 12.
Salgótarjáni film nyert Veszprémben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A salgótarjáni Systron Digital Pictures függetlenfilmes csapat munkája, a C.R.A.S.H-961 nyerte el a legjobb kisjátékfilmnek járó díjat vasárnap Veszprémben a Pannonfíling Mozgóképes Találkozón.

prae.hu

Szajki Péter filmrendező, a zsűri elnöke elismerően szólt a színészvezetésről és a film technikai megoldásairól, amelyek szavai szerint "hollywoodi mércével is megállják a helyüket" - közölte a nógrádi megyeszékhely polgármesteri hivatala hétfőn az Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján.
   
A közlemény idézi Szalkai Pétert, a film rendezőjét és forgatókönyvíróját, aki azt mondta: a C.R.A.S.H-961 szakmai tanulmányfilm; nem széles közönségnek szánt produkció, hiszen mentes az akciójelenetektől és a mai értelemben vett "produkciós értékektől", amelyek igazán csalogatóvá teszik a közönségfilmeket.

A film célja a rendező szerint az eddig megszerzett filmszakmai tudás csiszolása, összegzése, alkalmazása volt, olyan tudásalap megszilárdítása, amelyre később komolyabb, nagyjátékfilmes produkciók építhetők.
   
A C.R.A.S.H-961 legutóbb májusban, a VIII. Göcsej filmszemle alkalmával mérettetett meg, ahol a fődíj mellé két különdíjat is elnyert a forgatókönyvért és a látványért.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alapító-igazgatójával
Beszámoló a 16. Frankofón Filmnapokról
Betekintés négy Oscar-díjra jelölt rövidfilm világába

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés