A két mű közös témája nem olyan általános, mint mondjuk az ősz, vagy az elmúlás, vagy más hasfájások, hanem valami ezeknél jóval partikulárisabb, egy szénásszekér Budapesten való áthaladása, és a költőkből előmerülő nosztalgia. Somlyó így kezdi a versét: „Egy kocsi szénát vittek el / a fakó körúton…” Szabó így: „Szénásszekér ment át az éjszaka / a városon…” Adós maradtam Somlyó Zoltán versének címével, melyet rögtön törlesztek is: Széna.

Az elsőbbség egészen biztosan Somlyót illeti, de az már kérdéses, hogy Szabó Lőrinc ismerte-e a költeményt, ahogy az is, hogy mennyit merített belőle, ha merített egyáltalán és nem csak véletlen egybeesésről van szó, mert ha újra beizzítom magamban az elmúlt néhány írásomban pihenő, verstani magánnyomozót, akkor azt látom, hogy a versformák kérdésében bizony nincs egyezés.

Somlyó Szénája bármilyen meglepő, de ugyanazzal a versformával dolgozik, mint Arany János Walesi bárdokja, jambikus nyolcasok-hatosok összecsókolózásaival, s rímei kényelmes félrímek. Maga a vers eléggé dalszerű, és ezt én, az irodalmi dal legnagyobb rajongója, csak a javára írhatom.

Szabó Lőrinc verse jambikus, rímtelen, drámai tízesekben a leghangosabb expresszionizmussal deklamál. A jambikusság egyezik tehát, de formai tekintetben más nem, és ez édeskevés annak bizonyítására, hogy Szabó tudott-e Somlyó verséről, mindössze annyi, mintha azt mondanám, hogy mindkét költőnek volt lába.

A téma viszont tényleg ugyanaz, egy szénásszekér, melynek a várostól elütő felbukkanása magával rántja vidéki gyerekkorukat, és annak minden idillikusságát. Somlyónál a kis falut, az udvart, a kertet, a tarka rétet, a Drávát, a falusi estet, és az ifjúságot, mely szokás szerint elveszett. Szabónál a falusi holdat, a rétet, az aratók dalát, a komondorokat és még sok más emlékkép-kockát. Ráadásul a látvány szűkebb helyszíne, a körút is stimmel mindkét esetben.   

De van közöttük egy nagy különbség: a napszakok. Somlyó versének szekere fényes nappal döccen át a városon, míg Szabó Lőrincé éjnek évadján. Bevallom, először azt hittem, hogy éppen ez a napszakváltás árulkodik arról, hogy Szabó Lőrinc ismerte Somlyó versét, és direkt, önkényesen változtatta meg az időt, hogy a két vers ne legyen annyira egyforma. Először azt gondoltam, hogy tessék, itt lóg ki a lóláb, hiszen egyértelmű, hogy a szénásszekerek nem szoktak éjszaka közlekedni, hiszen minden épelméjű fuvaros napközben intézi el a dolgát, s éjjel alszik.

Tehát ‒ hogy stílusos maradjak ‒ kezdett rosszul állni Szabó Lőrinc szénája.

De elővettem egy másik könyvet, Szabó Lőrinc Könyvek és emberek az életemben című gyűjteményét, melyben megtaláltam azt az írást, amely a Szénásszekér ment át a városon születésének körülményeit rögzítette. Nem tesz említést Somlyó Szénájáról, viszont egyrészt alátámasztja azt a felvetésemet, hogy ő is nappal látta a szekeret (!), másrészt megmagyarázza az éjszakai szcenírozást: „A vers megírását éjszakai hazamenés előzte meg, azt hiszem, ennek a hatása alatt lett a valóság délelőttjéből a versben éjszaka.”     

Akár ismerte Szabó a Somlyó-verset, akár nem, a versek jók ‒ nekem egyébként Somlyó Zoltáné tetszik jobban ‒, és egy dolgot biztosra vehetünk: egyik költőnek sem volt szénanáthája (ellentétben szegény Kosztolányival).

Kép forrása: nemzetikonyvtar.blog.hu