színház
2012. 12. 14.
Januárig nyújtható be a pályázat a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára
Január 2-ig nyújtható be a pályázat a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára a www.kormany.hu-n és a szegedi önkormányzat honlapján olvasható kiírás szerint.
A posztra azért írt ki pályázatot a szegedi közgyűlés, mert a jelenlegi főigazgató mandátuma a nyáron lejár. Az új vezető 2013. július 1-jétől öt éven át irányíthatja a kulturális intézményt.
Gyüdi Sándor, aki jelenleg Juronics Tamás művészeti igazgatóval, Bodolay Géza drámai tagozatvezetővel és Pál Tamás első karmesterrel együttműködve irányítja a színházat, az MTI érdeklődésére elmondta, hogy beadja pályázatát.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint eddig egy személy igényelt dokumentációt pályázata elkészítéséhez.
A pályázati kiírás szerint a főigazgató személyéről a szegedi közgyűlés a pályázati határidőt követően 30 napon belül dönt.

További írások a rovatból
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
Más művészeti ágakról
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen