bezár
 

film

2008. 10. 04.
Törőcsik Mari lesz a Los Angeles-i magyar filmfesztivál díszvendége
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Törőcsik Mari lesz az október közepén kezdődő 8. Los Angeles-i magyar filmfesztivál ünnepélyes megnyitójának díszvendége; a nyolc napig tartó vetítéssorozaton 31 filmet tekinthet meg a Sunset Boulevard közönsége.

prae.hu

A szerzői filmeket bemutató Laemmle filmszínházban az utóbbi két évben készült több mint tucatnyi új magyar produkció látható majd, köztük Bollók Csaba Iszka utazása című filmje, a tavalyi Magyar Filmszemle fődíjas alkotása - közölte a Magyar Filmunió.

A filmfesztivál nyitófilmjeként Sipos József Eszter hagyatéka című filmjét vetítik. Bemutatkozik még a többek között Cannes-ban is nagy sikert aratott Delta, Mundruczó Kornél drámája és az Ópium - egy elmebeteg nő naplója Szász Jánostól. 

A játékfilmeken kívül dokumentum- és rövidfilmeket is válogattak a programba, emellett olyan amerikai világsikerek láthatók, amelyek magyar alkotókhoz kötődnek: például a Casablanca, a Szelíd motorosok vagy az Evita.

A fesztiválhoz kapcsolódva a filmváros Művészeti Múzeumában (LACMA) Jancsó Miklós munkásságából mutatnak be válogatást október 17. és 24. között.

A magyar filmművészet a kilencvenes évek vége óta mutatkozik be rendszeresen Los Angelesben Bunyik Bélának, a fesztivál alapító-igazgatójának és az eseményt támogató Magyar Filmuniónak köszönhetően.

nyomtat

További írások a rovatból

Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
A 23. Anilogue rövidfilmes és magyar animációs vetítéséről
Phil Lord, Christopher Miller: A Hail Mary-küldetés
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés