bezár
 

irodalom

2013. 01. 16.
Szép Magyar Könyv 2012
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is nyolc kategóriában versenyezhetnek tavaly megjelent köteteikkel a könyvkiadók a Szép Magyar Könyv 2012 Versenyen. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) által kiírt megmérettetésre könyvesbolti forgalomba került, magyarországi vagy külhoni magyar nyomdákban előállított kiadványokkal nevezhetnek a könyves cégek február 13-ig.

prae.hu

A könyvművészeti verseny szervezőinek tájékoztatása szerint a zsűri - a korábbi évekhez hasonlóan - külön díjazza a gyermekkönyveket, a tankönyveket, az ismeretterjesztő kiadványokat, a tudományos műveket, szakkönyveket és felsőoktatási kiadványokat, a szépirodalmi és ifjúsági köteteket, a művészeti könyveket és albumokat, a bibliofil és speciális kiadványokat, valamint a fakszimile, reprint és adaptált kiadványokat.
   
A Szép Magyar Könyv elismerést már 1929-ben, a könyvhét elődjeként számon tartott első könyvnap alkalmával átadták, 1952 óta pedig az Ünnepi Könyvhét keretében rendszeresen díjazzák a szakma kiemelkedő alkotásait. A legjobbnak bizonyuló alkotók a könyvhét nyitónapján - idén június 6-án - vehetik át elismeréseiket.
   
A hagyományokhoz híven a versenyhez különdíjak kapcsolódnak, amelyekről a főzsűri ajánlása alapján az adományozók döntenek. A köztársasági elnök és a miniszterelnök például Magyarországgal foglalkozó monografikus műveket, a főpolgármester Budapesthez kapcsolódó kiadványokat ismer el, az Antall József Emlékdíjat a család a nemzeti kulturális örökség témakörébe tartozó kötetnek adja, a Tamás László Emlékdíjat a család által legszebbnek ítélt könyvborító nyerheti el, a kulturális tárca zsűrije pedig alkotói különdíjakat adományoz.
   
A közönségdíjat az április 18. és 21. közötti jubileumi, XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál látogatóinak összesített szavazatai alapján ítélik oda.
   
A kiírás részleteiről a könyves szervezet honlapján, a www.mkke.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen
Olga Tokarczuk Empuszion című regénye apropóján
Az Alföld és a Jelenkor 2026 februári lapszámairól

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról
gyerek

A Móra könyvkiadó és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár szervezésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés